Október tizenötödike van,

nagyon-nagyon rossz emlékű nap, egy szempontból föltétlenül.
De erről majd lentebb, a maga kronológiai sorában. Egyelőre vegyük előre, hogy

Kr.e. 70-ben ezen a napon zseniális Költő született: Publius Vergilius Maro. Ha csak arra gondolunk, hogy az olvasni tudók közt egyaránt a legtiszteltebbek és legkedveltebbek sorába tartozott a pogány ókorban, a vallásos középkorban, az újkorban pedig a vallásosok és a vallástalanok körében egyaránt, máris nyilvánvaló, hogy a világirodalom főalakjai között van a helye. De ha még azt is számításba vesszük, hogy a változó arculatú évszázadokban döntően hatott Dantéra, Tassóra, Milton-ra, a nemzeti műeposz egész műnemére, a mieink közül Zrínyire és Vörösmartyra, akkor kétségtelen, hogy Vergilius nélkül egyszerűen nem lehet elmondani a világirodalom történetét.
Legfontosabb művei a következők: a Georgica, a földművelésről és állattenyésztésről szóló tanköltemény, a legrómaibb mű, ahogyan Szerb Antal nevezte. Az Aeneis, az európai kultúra fundamentuma, minden műalkotás mércéje, európaiságunk hordozója,  és a csodálatos Eclogae, köztük a negyedikkel, melyben az eljövendő aranykort jósolja meg, és a gyermekről beszél, aki elhozza ezt, a Szűzről és a kígyóról (A középkor értelmezésében Jézus eljövetelét jósolta), és a kilencedikkel, a földjeitől megfosztott “pásztorok” panaszával.

Őszre gyümölcsöt, nyárra kalászt, tavaszodva virágot
    oly sokan aggatnak rám: csak a tél iszonyú.
Mert rémít a hideg, s - isten-létemre - ijesztő,
    hogy tüzifául hord majd el a lomha paraszt.

Lásd, íme én, paraszti kéz-faragta bot,
ó vándor, íme én, kiszáradt nyárfaág,
e földecskét, amelyet balra látsz elöl,
uram sovány kis kertjét és e csöpp majort
tolvaj gonosz kezétől én oltalmazom.
Adóm tavaszra sokszinű virágfüzér,
adóm piros kalász, ha tűzben ég a nap,
adóm az érett szőlőtő édes szeme,
s adóm olajbogyó, midőn dühöng a tél.
(Priapea, I –II.)

1608. október tizenötödikén született Evangelista Torricelli, olasz matematikus, fizikus. Munkássága a fizikában a mechanika, a hidraulika és az optika területén bontakozott ki. Legismertebb eredménye a higanyos barométer feltalálása.
1641 táján jelent meg A szabadon eső és az eldobott nehéz testek mozgásáról című könyve, amelyben Galilei eredményeit ismertette, és megoldott néhány ballisztikai problémát. Megfogalmazta az oldalnyíláson kiömlő folyadék sebességképletét is. Igen ügyesen csiszolt lencséket, és készített távcsövet, tökéletesítette a tüzérségi szögmérőt. Matematikai munkái főleg a Cavalieri-elv alapján történő terület- és térfogatszámítással foglalkoznak, tehát ő a differenciál- és integrálszámítás egyik úttörője is.

1750-ben ezen a napon indult meg a menetrendszerű postakocsijárat Bécs és Buda között. A kétnapos utat 15 forintért, azaz két borjú áráért tehette meg az utazó.

1814. október tizenötödikén született Mihail Jurjevics Lermontov, nagy-nagy kedvencem. Ő mindenekelőtt lírai költő volt, a nagy érzelmek, a részvét, a szabadságvágy és a színes tájban gyönyörködés költője. Népszerű elbeszélő költeményeiben is folyamatosan találhatunk erősen lírai részleteket. Persze a lírai témavilághoz tartozik a szerelmi bánat, a szerelmi epekedés világa is. Lehetséges, hogy ezek a lírai részletek fokozták és fokozzák ma is elbeszélő költeményeinek hatását és népszerűségét. Ennek ellenére érdekes, hogy minden verse előtt egy prózai műve tette világhíressé, a Korunk hőse. Ez formailag is érdekes nagy mű: lényegében öt novella, melyet az azonos hős szereplése fűz szálra.
Megjelenésekor, meg később is, sokan hitték, hogy önéletrajzi mozzanatokat dolgoz fel a történetekben. De nem: már régen kiderítette az irodalomtörténet, hogy a mozzanatoknak semmi közük írójuk magánéletéhez.
A cím természetesen ironikus: a hős egyáltalán nem hős, még csak nem is bátor. A kor ifjúságának léhaságáról, tévedéseiről, álnokságairól van szó ebben a rendkívül érdekes elbeszélésfüzérben. Az is igaz, hogy a romantikus történetek jellegzetes példája, de az is igaz, hogy az orosz realizmus első remekműve, előfutára.
Egészen bizonyos, hogy a Korunk hősét, A Démont, néhány elbeszélő költeményét az orosz olvasók is, más országok irodalomkedvelői is sokkal jobban ismerik, mint lírai költeményeit, pedig Lermontov elsősorban lírikus alkat, lírai Költő volt.
 Kezdettől fogva a romantika formanyelvén, annak legmagasabb színvonalán fejezte ki a vágyódás, a boldogtalan szerelem, az ábrándozás hangulatvilágát. Nem sokkal később azonban már megszólal benne a szabadságvágy és az indulatos harag a zsarnokság, az elnyomás ellen. Amikor pedig a Kaukázusban szemtől szembe került a természet látványainak szépségével, az ragadta meg. A természetet leíró költészetnek világviszonylatban is az egyik legnagyobb művésze, pedig akadtak még e téren igazán nagyok, akár az angol, akár az olasz, akár a magyar romantikát tekintjük.
Mindössze huszonhét év adatott Neki, de halálakor már jócskán Oroszország határain túl is terjedt a híre. A cári udvarban még ekkor is - és nem véletlenül - veszedelmesen forradalmár szelleműnek tartották. A költészetkedvelőknek, és közöttük a szigorú cárnak is tetszettek a Lermontov-versek, persze főleg a szerelmi bánatról szólók, és kevésbé a szabadságvágytól elragadtatott költemények. Mindenesetre irodalmi hírnevének köszönhette a Költő, hogy évekig tartó nehéz szolgálat után megérkezett a kegyelem és az értesítés, hogy hazatérhet a majdnem száműzetésből, és újra a cár körül szolgálatot teljesítő, előkelő ezred tisztje lehet. Nemsokára el is indult hazafelé. Útközben megszállt egy kisvárosi vendégfogadóban, este a vendéglői asztal mellett összeszólalkozott egy másik ott megszálló vendéggel. Egyesek szerint sértegették egymást, mások szerint Lermontov gúnyolódott az asztaltárssal. Annyi bizonyos, hogy a vadonatúj ismerős kihívta párbajra.
A pisztolypárbaj az összeszólalkozást követő kora hajnalban volt: a szokásos háromszori golyóváltásra nem volt szükség, a Költőt az első golyóváltásnál érte a halálos lövés. Akárcsak Puskint négy évvel azelőtt. Akkor Puskinról is azt mondták, hogy szándékosan ölték meg, Lermontov is ebben a felfogásban írta meg nevezetes költeményét, a Költő halála címűt. És most, halála után is azt suttogták az orosz társadalom köreiben, hogy Lermontovot is szándékosan űzték halálos helyzetbe, hiszen volt ő is olyan veszedelmes lángelme, mint Puskin.
Egyáltalán nem zárnám ki ezt a lehetőséget, nem én!

Ima
Mikor már nem bírom tovább
A gyötrelmeimet:
Hang csendül a gyászomon át,
Mennyei üzenet.

Szavai szentség és erő
És összhang és zene,
Az éggel összebékítő
Szépség költészete.

S a kétely sziklája nehéz
Szívemről legörög:
Hiszek, és majdnem sírok, és…
És úgy megkönnyebbülök!
(Szabó Lőrinc fordítása)

1815. október tizenötödikén érkezett Bonaparte Napóleon Szent Ilona szigetére, hogy megkezdje mindhalálig tartó száműzetését.

1844. október tizenötödikén született Friedrich Nietzsche, a nagyszerű német klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus, költő és zeneszerző, aki megteremtette az életfilozófiai irányzatot, melynek központi gondolata a fejlődés, mely csak azáltal lehetséges, ha az élet igényeit magunkban tudatosítjuk, és áramlását intenzíven követjük. Az életfilozófia elveti a valóságot eltorzító fogalmakat, és az egzaktságot követelő természettudományokat egyránt. Módszerévé fogadja viszont az intuíciót, az irracionalista metafizikát: rendkívül nagyra értékeli az individuumot.
Nietzsche mindig vitatott filozófusnak számított, ugyanakkor rengetegen táplálkoztak életnézetéből, lényegében az egzisztencialista filozófusok is őt tekintik atyjuknak Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Vitatottsága két okból fakadt: egyrészt abból, hogy kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Másrészt Nietzsche gondolatai könnyen félreérthetőek, amennyiben olyasvalaki értelmezi őket, aki a sok helyütt prófétai dühöt és indulatot mutató szöveget a metaforákon túl, szó szerint veszi, és a valóságban is megvalósításra alkalmasnak gondolja. És hát a nácizmus így értelmezte, és tette meg ideológiájának egyik alapvetéséül. Ez sem használt a filozófus megítélésének.
Mindenesetre Nietzsche különc zseniként került be a történelembe szenvedélyes elkötelezettsége, radikális újítási akarata, nyelvi mágiája miatt.
A nácik természetesen elsősorban az emberen túli ember, (az übermensch eszméjére haraptak rá, egészen félreértve azt (nem zárom ki, hogy nem ostobaságból, hanem szándékosan), mert az eredeti elmélet NEM fajelmélet, Nietzsche nem fajok közt, hanem gondolkodási és létezési módok közt tett különbséget amikor az emberfölötti embert hirdette, akit szembe állított a csordával, a tömeg emberekkel. Az emberen túli ember, az übermensch jellemzői: erős, bátor, derék, hatalmas, szabad, kíméletlen – és ritka. A csorda emberei gyengék, gyávák, szolgaiak, behódolók, szánakozók és nagyon sokan vannak.
Fő művei voltak: Imígyen szólott Zarathustra; Hatalom akarása; Túl jón és rosszon; Bálványok alkonya; Az értékek átértékelése.

1864-ben ezen a napon született Louis Lumiére, mérnökember, akinek testvérével, Augusttal egyetemben számos fényképészeti szabadalom mellett a legfontosabb találmány a mozgókép rögzítésére és vászonra történő kivetítésére, valamint másolásra egyaránt alkalmas kinematográf elkészítése volt, mellyel 1895. december végén végrehajthatták a világ első kereskedelmi célú vetítését, mely eseményt tekintjük a mozi születésének.
 
1875. október tizenötödikén Budapesten, a mai Blaha Lujza téren megnyílt a Népszínház, mely aztán 1908 és 1964 között a Nemzeti Színház volt. Az épület megtervezését a tekintélyes bécsi Fellner és Helmer cégre bízták. Az eredeti elképzelés szerint a főhomlokzat a Nagykörútra nézett volna, ezt azonban megváltoztatták, így a fő nézet a városközpont szerinti lett és az épület hátulja nézett a József körútra. A patkó alakú, három emeletes, páholyos nézőtéren 1407 ülő, 475 állóhely és 50 páholy volt. A neoreneszánsz stílusú, a korban a legmodernebbek közé számító színházat 392 gázláng és 140 "lángzós" csillár világította meg. Az 1875. október 15-i ünnepélyes avatást személyes jelenlétével tüntette ki Ferenc József király és Rudolf trónörökös is. A színház vezetőjévé Rákosi Jenőt nevezték ki, aki egyik fő hangoztatója volt annak a véleménynek, hogy a nemzeti és a klasszikus drámák után itt az ideje, hogy a virágkorukat élő népszínművek és a már megjelenőben levő operett is otthonra leljen.

1880. október tizennegyedikén a mexikói Tres Castillos hegységben Terrazas helybéli ezredes és csapatai körbevették Victoriónak, avagy Bidu-jának, a csirikava-apacsok csihenn ágbeli törzsfőnökének  táborát, és támadásba lendültek. Tizenötödikén, napfelkelte előtt eldőlt a csata sorsa. Victorio és hatvan harcosa, valamint 18 nő és gyermek esett el a harcok során. 68 nőt és gyermeket hadifogságba vetettek. Nagyjából evvel ért véget az apacsok szép, és hosszú története.

1917-ben ezen a napon született Fábri Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas film- és színházi rendező, színész, díszlettervező, forgatókönyvíró, főiskolai tanár; festőművész, grafikus. Olyan csodákért tartozunk Neki köszönettel, mint a Hannibál tanár úr, a Körhinta, a Két félidő a pokolban, az Utószezon, a Húsz óra, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta őrnagy úr, a Requiem, hogy csak a filmjeiről szóljak! Nagyszerű, igazi nagy Művész, Képíró zseni volt.

1944-ben, azon a szép, napos, őszi vasárnapon, október tizenötödikén nagyon beborult hazánk felett a történelmi égbolt. E napon tett sikertelen kísérletet a második világháborúból való kiugrásra Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. A román mintára eltervezett akció a Magyar Királyi Honvédség egyes tisztjeinek ellenállása, a szervezés hibái és a náci titkosszolgálat megelőző akciói miatt végül kudarcba fulladt, ennek következtében Horthy lemondásra kényszerült. A németek pedig zsarolás útján azt is elérték, hogy a kormányzó legitimálja az ország élére állított Szálasi Ferenc uralmát. Épp ezért neveztem a beborulás napjának1944. október tizenötödikét. A sikertelen átállási kísérlet után Horthyt a németek eltávolították pozíciójából, majd őrizetbe vették, hazánknak pedig egyszerre kellett szembesülnie a nyilasok rémuralmával és a háborús pusztítás összes szörnyűségével.

1983. október tizenötödikén tartotta az önálló társulattal rendelkező budapesti Katona József Színház első bemutatóját. Csehov drámája, A manó került színre.