54. október tizenharmadikán
„megistenült” Claudius római császár: kevésbé fellengzősen szólva – miként
Seneca is tette a Játék az isteni Claudius haláláról, aki a jelek szerint nem
kedvelhette a caeasart különösebben – meghalt. Teljes nevén Tiberius Claudius
Nero Germanicus a galliai Lugdunumban (a mai Lyonban) született, így ő volt
az első római császár, aki Itálián kívül született. Rokkant volt és 37-es consullá választásáig semmilyen hivatalt sem töltött be. Talán testi fogyatékossága mentette meg attól, hogy Caligula tisztogatásainak célpontja legyen. Caligula meggyilkolása után részben azért választották császárrá, mert ő volt a család egyetlen felnőtt férfi tagja, részben pedig azért, mert 15 ezer sestertius donatívumot ígért a praetoriánusoknak. Jelentősen átalakította az államberendezkedést, pártolta a városok kialakulását, és a polgárjog bővebb adományozását, azaz a municipiumok kialakulását.
Claudius idején indult meg Britannia meghódítása. A császár egyik kitűnő hadvezére Vespasiánus a Temzénél aratott győzelmet a kelták felett. Ugyancsak az ő érdemének tekinthető Nagy Herodes államának provinciaként való megerősítése is.
Ezen a napon, éspedig pénteken, 1307-ben IV. Fülöp francia uralkodó – Szép melléknevű – megindította támadását a templomos lovagok ellen: egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, elfogatta és bezáratta annak 2000 tagját, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia és még csúfabb vádak alapján.
Fülöpnek azt is sikerült elérnie, hogy a V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton feloszlassa a templomosok rendjét. A király a rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került.
Mármost azt a történelmi tényt, hogy a nagy akció pénteken, tizenharmadikán történt vélik egyesek annak alapjául, amiből a péntek 13-mal kapcsolatos babona kialakult. (Mások mást gondolnak, még olyan mások is akadnak, akik szerint a péntek 13. kifejezetten szerencsét hozó nap.
Nem foglalnék állást, nehogy má’ balszerencsét hozzon!
(Van aztán a Párizst titokban elhagyó templomosokról egy legenda, mely elvezet a Világ Királya meséhez, a Rózsakeresztesekhez, a Szabadkőművesekhez, sőt a Cion bölcseihez, vagyis minden titkos és gyanús társasághoz. De ennek elmesélése sem nem tisztem, és erőmet is meghaladná tán! Aki bővebbre kíváncsi, az vegye csak le a könyvespolcról Umberto Eco remekművét A Foucault-inga címűt, és olvassa el újra!)
az első római császár, aki Itálián kívül született. Rokkant volt és 37-es consullá választásáig semmilyen hivatalt sem töltött be. Talán testi fogyatékossága mentette meg attól, hogy Caligula tisztogatásainak célpontja legyen. Caligula meggyilkolása után részben azért választották császárrá, mert ő volt a család egyetlen felnőtt férfi tagja, részben pedig azért, mert 15 ezer sestertius donatívumot ígért a praetoriánusoknak. Jelentősen átalakította az államberendezkedést, pártolta a városok kialakulását, és a polgárjog bővebb adományozását, azaz a municipiumok kialakulását.
Claudius idején indult meg Britannia meghódítása. A császár egyik kitűnő hadvezére Vespasiánus a Temzénél aratott győzelmet a kelták felett. Ugyancsak az ő érdemének tekinthető Nagy Herodes államának provinciaként való megerősítése is.
Ezen a napon, éspedig pénteken, 1307-ben IV. Fülöp francia uralkodó – Szép melléknevű – megindította támadását a templomos lovagok ellen: egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, elfogatta és bezáratta annak 2000 tagját, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia és még csúfabb vádak alapján.
Fülöpnek azt is sikerült elérnie, hogy a V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton feloszlassa a templomosok rendjét. A király a rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került.
Mármost azt a történelmi tényt, hogy a nagy akció pénteken, tizenharmadikán történt vélik egyesek annak alapjául, amiből a péntek 13-mal kapcsolatos babona kialakult. (Mások mást gondolnak, még olyan mások is akadnak, akik szerint a péntek 13. kifejezetten szerencsét hozó nap.
Nem foglalnék állást, nehogy má’ balszerencsét hozzon!
(Van aztán a Párizst titokban elhagyó templomosokról egy legenda, mely elvezet a Világ Királya meséhez, a Rózsakeresztesekhez, a Szabadkőművesekhez, sőt a Cion bölcseihez, vagyis minden titkos és gyanús társasághoz. De ennek elmesélése sem nem tisztem, és erőmet is meghaladná tán! Aki bővebbre kíváncsi, az vegye csak le a könyvespolcról Umberto Eco remekművét A Foucault-inga címűt, és olvassa el újra!)
1907-ben ezen a napon született Dajka Margit, a csodálatos és általam nagyon szeretett Kossuth-díjas színésznő.
A Vígszínházban kezdte pályafutását, de már 1933-tól nem tartozott állandó társulathoz, egyes szerepekre szerződött. Fellépett a Nemzetiben, a Belvárosi és a Magyar Színházban, játszott a Kamara, színházban és a Vidám színpadon is.
1945 után a Belvárosi, a Petőfi tagja volt, majd 1968-as nyugdíjba vonulásáig a Tháliában játszott.
Sokat filmezett. Ő volt a Liliomfi vénkisasszonya, az Ismeri a szandi-mandit? alkoholista öregasszonya, és hát a Szindbád Majmunkája, Latinovits oldalán, aki nagyon szerette Őt.
1917. október tizenharmadikán esett az
utolsó fátimai jelenés. Így esett: annak az évnek május tizenharmadikáján három gyermek – egy tíz, egy
kilenc és egy hét éves - egy kis nyájat őrzött a portugáliai Fátima városka
melletti Cova da Iria mezején.
A déli rózsafüzér-imádság után a közelükben levő kövekből kis házat építettek azon a helyen, ahol ma a bazilika áll. Hirtelen sugárzó fényt láttak, amelyet villámnak véltek. Elhatározták, hogy hazamennek, de rögtön egy második villám világította meg a helyet kissé távolabb, lent, és egy kis bokor felett – ahol ma a jelenési kápolna áll – láttak egy hölgyet, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a Napnál és kezei között rózsafüzért tartott. (Egyházi vélekedések szerint Szűz Mária jelent meg.)
A hölgy azt mondta a három pásztorgyermeknek, hogy sokat kell imádkozniuk, és meghívta őket, hogy öt egymást követő hónap 13. napján ugyanazon órában ismét jöjjenek Cova da Iriaba. A gyermekek így is tettek, és a hölgy mind az ötször eljött hozzájuk.
Az utolsó jelenéskor, 1917. október tizenharmadikán már 30-70 000 ember volt jelen. A megjelenő hölgy azt mondta, ő a Rózsafüzér Királynője, és ezen a helyen állítsanak képolnát a tiszteletére. A jelenés végén mindenki láthatta a csodát: a Nap ezüstkoronghoz vált hasonlóvá, szabad szemmel is lehetett szemlélni, saját tengelye körül forgott, mint egy tűzkerék, majd úgy tűnt, mintha a földre zuhanna.
A déli rózsafüzér-imádság után a közelükben levő kövekből kis házat építettek azon a helyen, ahol ma a bazilika áll. Hirtelen sugárzó fényt láttak, amelyet villámnak véltek. Elhatározták, hogy hazamennek, de rögtön egy második villám világította meg a helyet kissé távolabb, lent, és egy kis bokor felett – ahol ma a jelenési kápolna áll – láttak egy hölgyet, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a Napnál és kezei között rózsafüzért tartott. (Egyházi vélekedések szerint Szűz Mária jelent meg.)
A hölgy azt mondta a három pásztorgyermeknek, hogy sokat kell imádkozniuk, és meghívta őket, hogy öt egymást követő hónap 13. napján ugyanazon órában ismét jöjjenek Cova da Iriaba. A gyermekek így is tettek, és a hölgy mind az ötször eljött hozzájuk.
Az utolsó jelenéskor, 1917. október tizenharmadikán már 30-70 000 ember volt jelen. A megjelenő hölgy azt mondta, ő a Rózsafüzér Királynője, és ezen a helyen állítsanak képolnát a tiszteletére. A jelenés végén mindenki láthatta a csodát: a Nap ezüstkoronghoz vált hasonlóvá, szabad szemmel is lehetett szemlélni, saját tengelye körül forgott, mint egy tűzkerék, majd úgy tűnt, mintha a földre zuhanna.
1921-ben ezen a napon született Ivo Livi, azaz Yves Montand, francia sanzonénekes, filmszínész, nagyszerű művész. Fura, hogy külföldiek szemében ez az olasz bevándorló volt sokáig a francia férfieszmény megtestesítője.
Ha emlékszem Rá, márpedig emlékszem, akkor vagy a Félelem bére vagy A nagy kék országút ugrik be elevenen, nagyon határozottan.Kis gondolkodás után pedig Az éjszaka kapui.
1972-ben ezen a napon az Andokban lezuhant egy repülőgép, fedélzetén egy rögbi csapattal, útban egy nemzetközi mérkőzésre. Felkutatásuk csak december huszadikán sikerült sikerül. Az életben maradottak, túlélésük érdekében halott társaik húsát ették.
1982. október tizenkettedikén úszózseni született: Ian Thorpe. Öt olimpiai aranyérmet nyert, ebből a szempontból máig ő a legsikeresebb ausztrál sportoló. 1998-ban első világbajnoki címét alig 15 esztendősen szerezte, aztán 2001-ben Thorpe volt az első, aki hat aranyérmet nyert egy világbajnokságon. Összesen tizenegy aranyat hozott el, ezzel a mindenkori ranglista második helyén áll Michael Phelps után. Ian az első és eddig egyetlen olyan úszó, akit a Swimming World Magazine négyszer választott a Világ legjobb úszójává.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése