2013. október 29., kedd

Október huszonkilencedikéről följegyezték, hogy



439-ben e napon a vandálok - egy keleti germán nép tagjai  - elfoglalták Karthágó városát. A vandál királyság végleges területe 442-ben alakult ki: ekkor a királyság központja Karthágó lett, és az új foedus szerződés értelmében hozzá tartozott Proconsularis, Tripolis és Numidia is.

1787-ben ezen a napon mutatták be első ízben – éspedig Prágában – Mozart Don Giovanniját.

1839-ben
ezen a napon született Steindl Imre, a 19. századi Magyarország zseniális építésze, aki páratlan tehetségét – többek között – a Kereskedelmi és Iparbank, az Új Városháza, valamint a Rózsák terén – Budapesten – található Szent Erzsébet-templom építésével, illetőleg a jáki templom és a kassai székesegyház felújításával bizonyította. Steindl legcsodálatosabb alkotása a Duna partján álló Országház volt, melynek átadását a mester már nem érhette meg.

1863. október huszonkilencedikén jött létre a Nemzetközi Vöröskereszt, legalább is csírájában. A mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki  1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását. A fent nevezett napon megalakította az Ötök Bizottságát, amelyből 1880-ban kifejlődött a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága.

1885.
október huszonkilencedikén született Tihanyi Lajos, a 20. század elejének nagyszerű festőművésze. Még itthon, 1920 előtt készült munkái – elsősorban tájképek, aktok, portrék és csendéletek – a Cézanne, Matisse és Picasso tanulságaiból építkező, erőteljes színekkel komponált alkotások. Azt követően, hogy elhagyta az országot, fokozatosan eltávolodott a természethű ábrázolásoktól, képein a szerkezet hangsúlyozása elegyedett az expresszionizmus láttató torzításaival és felfokozott színhasználatával. A festményeken túl az emigrációban megismert kortárs írók, művészek, politikusok arcképcsarnoka bontakozik ki zseniális grafikai portrésorozatából. 1933-ban, mikor csatlakozott a párizsi Abstraction-Création csoporthoz, már érett absztrakt festményeket alkotott, ám pályája eme korszakának teljes kibontakozását korai, 1938-ban bekövetkezett halála megakadályozta.

1906-ban ezen a napon helyezték Kassán örök nyugalomba Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc hamvait, a dómban. Rákóczi 1735. április 8-án bekövetkezett halála után hamvait - kívánságának megfelelően - édesanyja, Zrínyi Ilona földi maradványai mellé, a konstantinápolyi(galatai) jezsuita templomban helyezték el. Egy 1904. június 22-én megtartott értekezleten döntöttek a hamvak hazaszállításának lényegesebb mozzanatairól. A hamvak hazahozatalának ügyét azonban az 1904 szeptemberétől egyre súlyosbodó belpolitikai válság eseményei háttérbe szorították, így arra csak 1906 őszén került sor. A hamvak megérkezését követően még a Keleti pályaudvaron Bárczy István főpolgármestere mondott beszédet. A pályaudvarról Rákóczi és híveinek hamvait a Szent István bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték. A koporsók négy óráig maradtak a templomokban, ezután újra kivitték őket a Keleti pályaudvarra, ahonnan este 7 óra 50 perckor indultak tovább szerelvények, amelyek 29-én reggel 5 óra után érkeztek Kassára, ahol aztán megtörtént az újratemetés. II. Rákóczi Ferenc földi maradványait tartalmazó rézkoporsóval együtt kőszarkofágba helyezte. Hasonlóképpen egy kőszarkofágba tették Bercsényi Miklós és felesége hamvait, valamint külön-külön Esterházy Antal és Sibrik Miklós csontjait.

1923-ban ezen a napon a Nagy Nemzetgyűlés kikiáltotta Törökországban a Köztársaságot; véget ért az Oszmán-Török Birodalom közel 700 éves fennállása. Az köztársaság első elnöke Musztafa Kemál lett, akit hivatalosan is Atatürk, azaz a „Törökök Atyja” névvel tiszteltek meg.

1946. október huszonkilencedikén született Peter Green, minden idők egyik legjobb blues-rock gitárosa, a Fleetwood Mac alapító tagja.

1960-ban
ezen a napon vívta meg első profi bokszmérkőzését Muhammad Ali, és – természetesen – kiütéssel győzött, éspedig Tunney Hunsaker ellen. Már a 6. menetben.

1998.
október huszonkilencedikén indult útnak a világűrbe John Glenn, amerikai űrhajós a Discovery űrsikló fedélzetén. Nem első ízben repült, de ezúttal 77 éves volt már, így jelenleg ő a legidősebb ember, aki valaha az űrben járt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése