Október 16.

1448-ban ezen a napon kezdődött a második rigómezei csata, mely aztán október tizenkilencedikén Hunyadi János vereségével ért véget. A törökverő hős által vezetett sikertelen hadjárat volt az utolsó keresztény kísérlet a Duna irányában terjeszkedő oszmánok Európából való kiűzésére, tehát a rigómezei fiaskó megpecsételte a balkáni keresztény államok sorsát. Hunyadi ekkor sem katonai zsenijének híján veszített, hanem tulajdonképpen árulás miatt. Az 1448. év során előbb II. László havasalföldi vajdával, majd Szkander béggel is szövetségre lépett, Brankovics György szerb despotát azonban nem tudta megnyerni ügyének, mivel egyrészt igen rossz viszonyt ápolt vele, másrészt az uralkodó a magyar befolyás növekedésétől sokkal inkább tartott, mint az oszmán hódítástól. A vajda és a despota konfliktusa aztán súlyos következményekkel járt, a szeptember során dél felé induló 30 000 fős keresztes sereg ugyanis sok időt elvesztegetett a szerbek elleni megtorló hadműveletekkel, Brankovics György pedig eközben értesítette II. Murádot Hunyadi érkezéséről, sőt, tanácsot is adott a szultánnak a magyarok legyőzéséhez. Egyszerűen szólva: Brankovics volt az áruló.

1793-ban ezen a napon végezték ki Párizsban Marie Antoinettet, azaz Maria Antonia Josefa Johanna von Österreich-Lothringent. A szép hölgy osztrák, német-római császári  és  magyar -  cseh királyi hercegnő volt, I. Ferenc császár és Mária Terézia lánya, XVI. Lajos francia király felesége. Tizennégy évesen érkezett a francia udvarba, mert szülei politikai érdekből  férjhez adták XV. Lajos francia király unokájához, a nála egy évvel idősebb Lajos Ágost királyi herceghez, a trónörököshöz.
És egyszer eljött 1789. július tizennegyedike, aztán ugusztus, amikor a lázadók kijelentették, hogy Mária Antóniának és XVI. Lajosnak nincs joga uralkodni. A Konvent 1793. január 14-én név szerinti szavazással bűnösnek találta „Capet Lajos polgártársat” a köz szabadsága elleni összeesküvésben és a nemzet biztonsága elleni merényletben. XVI. Lajost 1793. január 21-én  lefejezték.
Mária Antóniát, Franciaország hajdani királynéját ezután csak özvegy Capet-nének nevezték. Férje halála után néhány héttel kisfiát, a 8 éves Lajos Károly herceget elválasztották anyjától, akit aztán augusztusban átszállítottak a város legszigorúbb börtönébe, a Conciergerie-be, ahol igen kegyetlenül bántak vele. Itt, életének börtönben töltött, utolsó heteiben tanult meg pompa és fényűzés nélkül élni. Október tizennegyedikén a jakobinusok követelésére bíróság elé állították, és nemzetellenes összeesküvés vádjával halálra ítélték. Két nap múlva halt meg.

1813. október tizenhatodikán kezdődött a Népek Csatája, a napóleoni háborúk utolsó, legvéresebb felvonása, a lipcsei csata, mely három nappal később Napóleon vereségével ért véget. A franciák közel kétszázezres erejével szemben ugyanis a svédek, a magyarok, az oroszok, az osztrákok és a poroszok által kiállított háromszáznegyvenezer katona vette fel a küzdelmet. A harcokban közel százezer ember veszett oda. Az I. világháborúig a népek csatája volt a történelem legnagyobb ütközete.

1854-ben ezen a napon született Oscar Wilde, ír költő, drámaíró, író. Egész élete egy nagy paradoxon volt: írként született, mégis angolul és franciául publikált; ugyan családapa volt, mégis tartott férfi szeretőt; egy életen át protestánsként élt, de utolsó óráiban megtérve, katolikus hitűként halt meg; s bár a romantikusok követője volt, a modernek előfutára lett.  Wilde-ért rajongott egész Európa, de egy kínosnak mondott botrány kapcsán, amikor kiderült vonzalma saját neméhez, egy csapásra megváltozott minden. Neve évtizedekig tabu lett, hazája kitaszította magából. Anglia csak 1954-ben, Wilde születésének centenáriuma alkalmából ébredt rá, hogy e kivételes művész meséi mennyire tiszták, és hogy költeményei mennyire erkölcsösek. Készítettek neki egy emléktáblát, melyre nem fért ki Wilde sokszínűségének minden színe, tehát mindaz, ami ő volt: író, költő, drámaíró, novellista, színikritikus és még sorolhatnánk, hanem frappánsan csak ennyi került rá: „Itt élt Oscar Wilde, szellemes ember és drámaíró. És ez száz százalékos igazság.
Életében is, halála óta is igen eltérőek a vélemények és értékelések életművéről. Főleg azok becsülik kevésre, akik nem olvassák. Akik olvassák, azok nemcsak kedvelik, de a századvég legnagyobbjai közt tartjuk számon.

1888. október tizenhatodikán született Eugene O’Neill, amerikai drámaíró. A huszadik század első negyedében, párhuzamosan az avantgárd törekvések kísérleteivel, a színház művészetében és a bemutatott drámai művekben különböző tájakon egymástól eltérő új formákat kerestek a rendezők is, a szerzők is, a kritikusok is. A drámai műfaj továbbfejlesztői a legnagyobb módosító hatásokat három igen jelentékeny szerzőtől kapták. Az ő eredményeik mindmáig nyomot hagytak a drámairodalmon. Ez a három szerző: az olasz Pirandello, a német Brecht és az amerikai O’Neill. A három egyaránt fontos újító közül legerőteljesebb hatása O’Neillnek volt. Ő az első amerikai szerző, aki egyenértékű a legjobb európai drámaírókkal, és hatása a föld minden részén kimutatható. A nagyon művészi Pirandello mára inkább stíluskülönlegességet alkotott. Hatása egzotikumnak hat már. A sokáig nagy művészi izgalmakat keltő Brecht legtöbb drámája a mi számunkra már szájbarágó tanszöveg. O’Neill azonban, aki harmonikusan tudta összeegyeztetni a dráma hagyományait az expresszionista törekvésekkel, ugyanolyan friss és hatásos, mint fellépése idején.
Fő és számomra legkedvesebb drámái: Vágy a szilfák alatt; Különös közjáték és persze az Amerikai Élektra.
Amikor írói útjára indult, azonnal a legmodernebbek közt tartották számon. Halála óta az örök klasszikusok közé tartozik.

1909-ben ezen a napon született a naqyszerű, csodálatos Mezey Mária, Érdemes- és Kiváló művész. Játékát - különösen pályája kezdetén - franciás könnyedség, humor, szatí­ra jellemezte. A későbbiekben drámai erővel alakí­tott tragikus hősnőket. Könnyed francia sanzonoknak, Ady Endre verseinek és a világirodalom legszebb alkotásainak szuggesztí­v erejű tolmácsolója volt. 1936-tól kezdve a magyar filmgyártásnak is vezető művésznője volt.
Kapcsolata Márai Sándorral nem mindennapi történet, igazi regény. Viszonyuk a negyvenes évek elején tartott, de titkolniuk kellett, mert Márai nős volt. Az író Sirály című regényéről, amely egy férfi és egy nő dialógusa, korábban azt tartották, hogy nincs valóságalapja, de mára kiderült: a Sirály alkotójának a színésznőhöz fűződő viszonyának feldolgozása.
Színházi szerepei közül én leginkább a Warrenné mestersége címszerepében emlékezem Rá, meglehetősen sok filmszerepére gondolok szívesen, és láttam, hallottam Őt verset mondani. És ez bőven elég volt ahhoz, hogy egy életre ne feledjem el Őt, pedig amikor láttam, húsz alatt lehettem…

1946. október tizenhatodikán tíz náci háborús bűnösön hajtották végre a halálos ítéletet, melyet Nürnbergben hoztak. Köztük volt Keitel és Ribbentrop is.

1978-ban ezen a napon fölszállt a fehér füst a Vatikánban: Karol Józef Wojtyla II. János Pál néven lett pápa.