2013. október 30., szerda

November hónap előzetes krónikája



Radnóti Miklós: November
Megjött a fagy, siklik a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.

A hónap első napján kilenc óra ötvenkilenc, közepén kilenc óra tizenkilenc és a hó végén már csak nyolc óra harminckilenc perc lesz a nappal időtartama.
Tél van, tél lesz, bármit tegyünk is, lábunkra hág, szívünkre fagy.
A holdújulás ötödikén, 03:00 órakor lesz a Szűzben, holdtölte pedig tizenkilencedikén,  02:00 órakor a Halakban.
A Hold ilyetén járásából következik, hogy az 5774. zsinagógai év kiszlév hava negyedikén  kezdődik – a zsidó naptár újholdhoz kötött -, míg a 2557. buddhista esztendő kárttika havának első napja huszonötödikére fog esni. (Mert az ind naptár hónapjai viszont teliholddal kezdődnek.)

A Merkúr elsején kerül alsó együttállásba a nappal, nyolcadikától már kereshető lesz a hajnali ég alján, láthatósága gyorsan javul. Tizennyolcadika után majdnem két órával kel már majd a Nap előtt, az év folyamán ez lesz a legjobb hajnali láthatósága.
A novemberi égbolt feltűnő égiteste, magasan a délkeleti égen a Vénusz lesz. A hónap elején kettő, a végén kettő és háromnegyed órával nyugszik a Nap után.
A Mars előretartó mozgást végez az Oroszlán, majd a Szűz csillagképben. Éjfél körül kel, az éjszaka második felében lesz látható a délkeleti égen.
A Jupiter kezdetben előretartó, majd hetedikétől hátráló mozgást végez az Ikrek csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagy részében látható lesz a délkeleti-déli égen, mint feltűnő égitest.
A Szaturnusz előretartó mozgást végez a Mérleg csillagképben, hatodikán lesz együttállásban a Nappal. A hónap végén már újra kereshetővé válik a hajnali délkeleti ég alján.

November elseje Mindenszentek, másodika Halottaink emléknapja lesz, mint mindig, de  gyászos napról emlékezem majd negyedikén is. Forradalmunk és szabadságharcunk eltiprásának napjára.

Ünnepi napok lesznek, és bizonyosan megemlékezem azokról:
másodikán Illyés Gyula és Luchino Visconti; hetedikén Erkel Ferenc és Albert Camus;
kilencedikén Kertész Imre; tizedikén Friedrich Schiller;
tizenegyedikén Katona József és Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij;
tizenötödikén Claude Monet és Áprily Lajos; tizenhetedikén Csokonai Vitéz Mihály;
huszonkettedikén Ady Endre;
huszonötödikén Lope de Vega és Pilinszky János;
huszonhatodikán Dani fiam és Babits Mihály;
huszonhetedikén Jimi Hendrix és Bárdos Deák Ági; harmincadikán Mark Twain születésnapját fogom ünnepelni.

Kilencedikén még egy csúf gyásznapról kell emlékeznem: Radnóti Miklós halálának napjáról. A fent idézett Versben azt írja a Költő: „félek? Nem is félek talán.” Mármint novemberi kuvik huhogásától. 1944-ben sajnos kiderült, hogy éppenséggel lett volna rá oka.
 Huszonkettedikén meg arról kell szólnom, hogy ötven évvel ezelőtt e napon gyilkolták meg J. F. Kennedyt Dallasban.

És persze, ahogy szokásban van az nálam, a napi krónikákban még sok minden érdekességről emlékezem majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése