Igen, nagyon reneszánsz ember volt Ő, indulataiban, magánéletében vérbő, vérlázító, nem ritkán igazságtalanul cselekvő, csodálatos verseiben lágyszavú, szépségesen verset költő.
Ekként kell Őt elképzelnünk: egy alkalommal hitelezői összefogtak, hogy behajtsák rajta adósságait – azok már talán nagyapja óta halmozódtak -, magánhadsereget indítottak ellene. Balassi meg várjobbágyaival körbevette és télvíz idején a jéghideg vizű várárokba terelte azokat. Egész éjszakán át álltatta őket a jegeces vízben – felteszem nem egyen kaptak tán tüdőgyulladást -, közben Bálint lágyszavú, szerelmes verseket költött ki Júliához vagy Fulviához vagy Coeliához vagy ki tudja, kihez.
Így kell őt látnunk, őt a 16. század igaz fiát.
Amikor szerelmében csalódva, vagyonát elveszítve, 1589-ben képletesen tűzre vetette verseit, és Lengyelország felé indult, hogy talán sose térjen többé vissza, e szavakkal búcsúzott a határon: „Óh, én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki keresztyénségnek viseled paizsát, / Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!" Bizony, Ő írta le először az „édes hazám" szókapcsolatot, amely a következő századok magyar irodalmában – máig - a hazaszeretet legismertebb toposszá vált.
Balassi Bálint az ország egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú főrangú családjába született, bizony régi, történelmi családba.
Van egy régi, a reformáció korából származó szatirikus jellemrajz és vígjáték, a Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról, amelyben nem ám Balassa Menyhártot – Bálint egyik ősét – árulják, hanem ő maga az áruló: ő, ez a harcokban megedződött, vakmerő katona, aki fosztogató, orgyilkos, királyi pártfogóit anyagi haszonért elárulni kész főúr, igazi rablólovag.
Bálint apja, János, a Habsburgok udvari embere, Európa szerte ismert lovag, rettegett katona, művelt mecénás, igazi reneszánsz nagyúr. Fiát a kor talán legműveltebb magyar protestáns prédikátorával, Bornemisza Péterrel neveltetette. Bálint még szinte gyermek, amikor szülei „vigasztalására" magyarra fordított egy német lutheránus vallásos elmélkedést, és Rudolf királlyá koronázásán magyar juhásztánccal kápráztatta el a bécsi udvart.
Rövid élete aztán az anyagi süllyedés és társadalmi kudarcok sorozata: házassága boldogtalan, legnagyobb szerelme máshoz ment nőül, ravasz rokona kiforgatta vagyonából, és miközben a török pusztította, lépésről lépésre foglalta el Magyarországot, ő nem kapott semmilyen komoly katonai funkciót. Mikor pedig megindult a török elleni nagy felszabadító háború, Balassi már a kezdet kezdetén, Esztergom ostrománál hősi halált halt.
Sokat és hosszan vitáztak bölcs tudósok, hogy vajon az első reneszánsz költő volt-e, vagy az utolsó trubadúr díszítő jelzői jellemzik-e jobban költői nyelvét, irodalomtörténeti helyét a magyar irodalomban.
Akármelyik is, annyi bizonyos: egyszerre archaikus és korán túlmutató, modern jelenség volt. A korabeli költői divatokat az ősforráshoz, Petrarcához térve frissítette fel, ám utolsó korszakában már inkább manierista vonásokat mutatnak versei, melyekbe beépítette a török költészet formakincsét is. Tette mindezt egy olyan nyelven, magyarul, amelyen semmilyen minta, követhető hagyomány nem állt a rendelkezésére. Azt tartják, hogy nyolc nyelven beszélt: a magyar mellett latinul, németül, olaszul, szlovákul, lengyelül, törökül, horvátul. Ez a legenda azonban az ő korában és az ő helyzetében a mindennapi élet valóságát írja csak le. Balassi Bálint nemcsak az első igazán nagy magyar költő, hanem a szó legmélyebb értelmében európai költő is volt. Munkássága máig példája a magyar szellemi élet Európára és a világra való nyitottságának.
Ó nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal ujult
jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gállyákat viselő
nagy tenger morotvája!
Mi haszon énnekem hegyeken, völgyeken
bujdosva nyavalyognom,
Szörnyü havasokon fene párduc módon
kietlenben bolyongnom,
Tövis közt bokorban, sok essőben, hóban
holtig csak nyomorognom?
Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit
mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régólta
mi jutalmamot várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet,
mind búm, kínom csak károm.
Sokszor vadászással, szép madarászással
én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet,
szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt vesztettem,
mert inkább égtem, gyúltam.
Mert valahol járok s valamit csinálok,
elmémben mind ott forog
Julia szép képe, gyönyörű beszéde,
lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek,
hogy mind előttem mozog.
Noha felmetszette szívem közepette
Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két kezivel,
de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván érzem,
hogy csak vallom gyötrelmét.
Más kegyes is engem szeret, de én őt nem,
noha követ nagy híven,
Azért mert az Isten csodául nagy bölcsen
csak Júliára éppen
Minden nagy szépséget ez földen úgy szerzett,
hogy senki szebb ne legyen.
Ó énreám dihüdt, elvesztemre esküdt
igen hamis szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz
utánam szerelmesen?
S mire kedvem ellen gyújtasz ahhoz engem,
aki megnyerhetetlen?
De te törvényidnek, noha csak vesztenek,
kételen kell engednem,
Sámolyul vetettél, rabjává ejtettél
mert Júliának engem,
Kínját hiszem csuda, hogy mintha jó volna,
oly örömest viselem.
Mint az lepentőcske gyertyaláng közibe
magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve
meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Júlia szemében
magát örömest füti.
Hatalmas szemei, haragos beszédi
engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél
mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem s csak az nehéz,
hogy tart számkivetettnek.
De ám akár meggyen velem bár szerelem,
szabad legyen már véle,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe,
hogy amint felmetszette
Júliát szívemben, szinte úgy versemben
is tessék meg szép képe.
Hideg levén kivől, égvén penig belől
Júlia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét
nem nagy fáradság nélkűl,
Ezt öszve rendelém, többé nem említvén
Júliát immár versűl.
1562-ben ezen a napon a dél-itáliai Reggio Calabriában, Szicília kapujában, egy váratlan és rendívül erős földlökés gyakorlatilag a föld mélyére süllyesztette Punto Calamizzót, ókori nevén Calopinacét, megfosztva evvel a várost majd három évszázados természetes kikötőjétől
1854-ben ezen a napon zseni született a franciaországi Charleville-ben: Arthur Rimbaud. 37 évet élt, gondoljuk meg, ez önmagában sem hosszú idő, hogy valaki beírja magát az irodalomtörténetbe, Ő meg ráadásul halálakor már réges-régen nem volt költő. Tizenkilenc éves korában egyszeriben hátat fordított minden irodalomnak, elment egzotikus áruk kereskedőjének és ügynökének. Abban az időben, amikor a hirtelen rárontó betegségben meghalt, trópusi fűszerekkel és főleg elefántcsonttal kereskedett. Élete és benne irodalmi teljesítménye minden fantáziával felépített kalandregényt felülmúl. Eleinte csak az irodalmi körökben vették tudomásul mint csodagyereket, de már az első versgyűjtemény népszerűvé tette. Nemcsak formabiztossága és szemléletessége tűnt fel, hanem témáinak változatossága is. Ő már csak azért is lehetett sokhangú költő, mert szakadatlanul érdeklődött az élő költők és a klasszikus hagyományok versei iránt, mohón szívott magába minden hatást. Ugyanakkor néha egy napon belül írt egészen különböző stílusú verseket. Kezdettől fogva hatott rá Victor Hugo zengzetes romantikája, de nemsokára a parnasszisták fegyelmezett személytelensége is. Verlaine rövid hetek alatt rászoktatta az érzelmek gátlástalan és hangulatos közlésére. Majd mindezek után találkozott a nem régen meghalt Baudelaire költészetével, amelyet ismerősei, a magukat szimbolistáknak mondó költők mintaképeiknek vallottak. Már a tizenhét éves Rimbaud szintén szimbolistának mondta magát. Utólag, ismerve életművét és hatását, nagyon nehéz megállapítani, hogy stílustörténetileg és világnézetében mi is volt. Illetve nem: nem is nehéz. Ugyanis Költő volt, istenadta, szent Költő!
Életműve ma, több mint másfél évszázada eleven az irodalmi életben. Nincs olyan európai nyelv, amelyre le ne fordították volna verseinek jó részét, és mint múlhatatlan olvasmányt, az Egy évad a pokolban-t. Mi a titka ennek a változatlan sikerességnek? Mi más, mint az igaz Költészet varázsa?
Jámbor reggeli gondolatok
Nyári hajnalon, négy felé,
a vágyaink még alszanak.
Csalitból ünnepesti szag
gőzöl az ég felé.
De lenn a téres udvaron,
ahol vad nap zuhog a rögre,
már ácsok dolgoznak sürögve,
ingujjason.
A mohos szérűn csöndesen
készül a pontos burkolat,
amelyre kancsal boltokat
fest majd a város odabenn.
Ez ácsokért, kiket a dús
Babilon szolgasorba vet,
hagyd el, Venus, a koszorús
lelkü, dús Szerelmeseket!
Pásztorok Királynője, vigy
pálinkát a robotosoknak,
legyen erejük addig is,
míg délidőn, a hűs tenger vizére jutnak.
(Kardos László fordítása)
1900-ban ezen a napon indult meg a villamos a
pesti Duna-parton az épülő Erzsébet híd és az Akadémia tér között, a mai kettes
villamos vonalának egy részén.
1921. október huszadikán IV. Károly Habsburg uralkodó Magyarországra érkezett, hogy másodjára, utolszor kísérelje meg visszatérését legalább a magyar trónra. A király repülőgéppel érkezett a nyugat-magyarországi Dénesfára, ellenkormányt alakított, és vasúton Budapest felé indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr csapataival, amiket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített. Huszonharmadikán Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. Meglehetősen operett-ütközet volt ez: a kormánycsapatok hamar körülzárták a királyi katonákat, mire azok rögvest megadták magukat. A magyar királyt több legitimista politikussal együtt előbb a tatai Esterházy-kastélyba, majd Tihanyba szállították. Onnét Károlyt Bajára vitték, majd egy brit hajóval aztán egy könnyűcirkálóval családostul szállították Madeira szigetére, ahol a következő esztendő áprilisában spanyolnáthában meghalt.
1949. október huszadikán jelent meg első ízben a Nők Lapja.
1974. október huszadikán izgatás vádjával őrizetbe vették Konrád Györgyöt és Szelényi Ivánt. Ok: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvük megírása. Huszonhetedikén kiengedték mindkettőjüket, lényegében figyelmeztetéssel megúszták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése