Hetedik a Paupertas inpulit ciklusból

Elmúló
Elmúlt minden szép imádság,
minden Jóság imádata.
Megnő, fogy a telihold:
sehol Isten áldomása.

Kerekülj ki! Minden szépség
jöjjön vissza holnap!
Miért lenne a holnap is,
csak lepusztult, holt nap?

Egymagamban kullogjak tán
szomorfekete utcák során?
vészfelhőkre térdepeljek?

Mögöttem kóbor kutya zihál.

Jöjj, ziháló kutya: nesze!
Maradt még holmi szendvics,
egyed!
Túlvilágra váltok jegyet:
jót cselekszem, nemde?

Ki mondja meg, miért kell
magam baktatnom az utcát?
Elvétettem tán a kettesben
baktatásnak útját,
vagy csak a megnőtt hold,
vackolódik velem?
Rossz éjszakai álom?

Nem szeretlek telihold,
mikor így lépsz és lopsz
tőlem.

Lám, egy kocsma: ajtó nyitva,
tódul ki jó cigifüst:
gurítsunk még le pár felest,
nincs még telve gyomorüst,
és nyeljünk holmi borokat is,
feleseknek után. Utána
majd jöhet ágy is.

Mára elég már a vágy is...

A villamos már nem is csenget,
csak álmában alszik egy picit.
Jó: akkor majd gyalog megyek.
Taxira nincs pénz megint.

Kelőben az Órion: nagy vadász.
Csillagok közül vadássz
holnapra -
vagy az utánra -
olyan gyönyörű,
és szép leányt,
mint ő
volt.

Vadászunk holnap
nagy Vadász?