Október huszonnyolcadika a századok során

1435-ben ezen a napon született Andrea della Robbia, firenzei szobrász, aki nagybátyja, Luca della Robbia műhelyében tanulta a majolikaszobrászat technikáját, majd annak halála után megörökölte műhelyét. Andrea működése nyomán vált a majolika népszerűvé szerte Európában. Leginkább sokalakos kompozíciókat alkotott, amelyekre két szín, az alakok fehérje és a háttér kékje jellemző. Műhelye készített oltárképeket kerettel, talapzattal, predellával együtt: mindezt majolikából. Aki járt Firenzében az Ospedale degli Innocentiben =Árvaház), bajosan felejtheti a Mester bájos, szép majolika bambinóit.

1469. október huszonnyolcadikán született Desiderius Herasmus Gerritsoon, ismertebb nevén Rotterdami Erasmus, a késő reneszánsz legnagyobb hatású humanistája, a filozófia és teológia kiváló tudósa, nagy-nagy kedvencem.  Erasmus az általa megfogalmazott elvekkel kora egyik legnagyobb gondolkodójának bizonyult, aki többek között A balgaság dicsérete, a  Keresztény fejedelem neveltetése, A béke panasza, Nyájas beszélgetések  című műveivel és Biblia-fordításával hatást gyakorolt többek között a lutheri reformációra is.
Műveiben gyakran kitért a gyermek- és ifjúkorra, ugyanis szerinte ez a potenciális alaktalanság korszaka. A nevelőnek kell emberi alakot formálnia neveltjéből, a tudás és az erények elsajátíttatása útján. Minderre a gyermekkor kiválóan megfelel, hiszen a gyermek utánzással sok mindent megtanul. Erasmus fölismerte, hogy a gyermek igényli a szeretetet, és a nevelő munkája akkor sikeres, ha növendékével a humanitás, a szeretetteljes emberi kapcsolat köteléke fűzi össze. Magát hithű katolikusnak tartotta, akinek célja – a jó erkölcsre nevelés mellett, amit A balgaság dicsérete görbe tükre is elősegített – egy individuálisabb és szabadelvűbb keresztény közösség létrehozása volt. Erasmusnak a szabad akaratról és toleranciáról alkotott nézetei ugyanakkor közel kerültek a lutheri reformáció ideáihoz; éppen ezért a német reformátor hosszú időn keresztül arra buzdította a németalföldi tudóst, hogy csatlakozzon hozzá, ő azonban nem szándékozott eltávolodni a katolicizmustól, élete végéig megmaradt eredeti hitén, igaz, Baselben végül egy református felekezet számára „átkeresztelt” székesegyházban került végső nyugalomra.

„Az istenesség s a többi erény, amely a keresztényi boldogság alapja, leginkább a lélektől függ, ez vitán felül áll. Másrészt viszont a lélek a testhez kötött, és akár akarja, akár nem, a testi szervekre szorul, józan értelmünk állapota tehát jórészt nyilván a test állapotától függ. Számtalan embert éppen testének szerencsétlen nedvalkata (ezt nevezik a görögők kraszisz-nak vagy szüsztémá-nak), von akarata és szándéka ellenére a bűnbe, s míg lelke, derék lovasként, hiába rángatja a zablát, hiába döfköd a sarkantyúval, a megvadult ló őt is magával rántja a mélybe. A lélek lát, a lélek hall, de ha a szemet hályog vonja be, ha a füljáratot sűrű nedv tömíti, a lélek hiába erős. Gyűlölhet a lélek, utálhat a lélek, ám mégis az értelem szerveire telepedett káros nedv okozza, ha gyűlölöd, kit szeretetre méltónak találsz, s utálod, kit utálni nem kívánsz.”
„Hülyék véleménye irányítja a legfontosabb és legjelentéktelenebb dolgokat egyaránt.”
„Gyakran a nyelvbotlás mondja ki azt, ami igaz.”
„Az ékesszólás jórészt abból áll: ügyesen hazudni.”
„A boldogság gyökere: az akarj lenni, aki vagy!”


1484-ben ezen a napon robbant ki a az Oddi és a Baglioni család vérengző polgárháborúja Perugiában, amely aztán sok év múltán az utóbbiak győzelmével zárult.

1746. október huszonnyolcadikán egy nagy erejű földrengés kis híján porig rombolta a perui Limát és Callaót.

1759-ben október huszonnyolcadikán született  a francia forradalom egyik vezető alakja, a Hegypárt képviselője,  Robespierre vetélytársa, az életét vérpadon befejező Georges Jacques Danton. 

Ügyvéd volt, de a forradalom kitörésekor belevetette magát a politikába, neve 1791-ben lett közismert, amikor a király meghiúsult szökési kísérletét követően XVI. Lajos lemondását követelte. 1792 nyarán ő tüzelte fel a tömeget, amely augusztus 10-én betört a Tuileriákba és lemondatta a királyt. Az új kormányt Danton elsöprő személyisége uralta: népfelkelést hirdetett, a királypártiak megfélemlítésére felkoncoltatta az arisztokrata foglyokat. A csatatereken kivívott győzelem után a Konvent tagja lett, bár tekintélyét csökkentette, hogy miniszteri posztjáról lemondva jelentős összegekkel nem tudott elszámolni.
A király kivégzése után a színfalak mögött kísérletet tett a kiegyezésre a mérsékelt girondistákkal, de azok elutasították, sőt korrupcióval, árulással vádolták meg. Danton visszatért a Hegypárthoz, 1793 áprilisában az első Közjóléti Bizottság tényleges vezetőjeként komoly szerepet játszott a később őt is a vérpadra juttató forradalmi törvényszékek felállításában.
A politikából egyre jobban kiábránduló Danton a Robespierre által bevezetett forradalmi terrort már nem helyeselte, s miután nem sikerült megakadályoznia a girondisták kivégzését, 1793 őszén vidékre vonult vissza. Az év végén váratlanul ismét Párizsban bukkant fel, azonban egyre jobban elszigetelődött. A vetélytársaival leszámoló Robespierre a radikálisok után rá is sort kerített, és 1794. márciusának végén elfogatta. Danton egy percig sem gondolta, hogy az általa puhánynak és doktrinernek tartott jakobinus politikusnak lesz erre mersze, így barátai unszolására sem menekült el a fővárosból.
Pere bízvást minősíthető koncepciósnak: kevés és "megbízható" esküdt ítélkezett, a védelem tanúit nem idézték be, a vádlottak nem kaptak szót.
A halálos ítéletet 1794. április 5-én hajtották végre, a kordén a vérpad felé zötykölődő Danton Robespierre házánál ezt kiáltotta:” Követni fogsz ezen az úton!”, utolsó szavai pedig ezek voltak: „Hóhér, mutasd fel fejem a népnek, nincs részük mindennap hasonló látványosságban.”

1871-ben ezen a napon lelte meg Henry Morton Stanley újságíró és Afrika-kutató David Livingstone-t a skót misszionáriust és felfedezőt, akiről tudták, hogy Afrikában van, de jó ideje nem adott életjelt magáról. Stanley a Tanganyika-tó közelében, Udzsidzsiben talált rá Livingstone-ra és saját leírása szerint ezzel a kérdéssel köszöntötte: „Ugyebár Doktor Livingstone-hoz van szerencsém?”. (Furcsa, álnaiv, mondhatnám pimasz kérdés volt ez az adott helyzetben, hiszen Stanleyn kívül több száz kilométeres körben Livingstone volt az egyetlen fehér ember.) Stanley akkor csatlakozott Livingstone felfedezőútjához, és megállapították, hogy nincs kapcsolat a Tanganyika-tó és a Nílus között.

1877. október huszonnyolcadikán nyitották meg Budapest és az ország utazóközönsége előtt a Nyugati pályaudvar új épületét, mely hároméves munkálatok során, Gustave Eiffel és August de Serres tervei nyomán készült el. Az első magyar vasútvonal átadása óta működő állomást városrendezési okok miatt építették át, a tervezők zsenialitása folytán pedig az új épület egyszerre szolgálhatta az utazók céljait és a körút esztétikumát.
Az új állomás kezdetben egyszerűen Budapesti pályaudvar néven volt ismeretes, 1891-ben azonban Nyugati pályaudvarra keresztelték át; ha az épület Budapesten belül elfoglalt helyét vizsgáljuk, ez az elnevezés igencsak furcsának tűnhet, gyorsan megmondom tehát, hogy a név az nem az égtájra – még csak nem is az onnan induló vonatok irányára –, hanem az építkezést finanszírozó társaságra utalt. (Osztrák-Magyar Államvasút Társaság)

1886-ban ezen a napon Grover Cleveland amerikai elnök leleplezte New Yorkban a Szabadság szobrot, a francia nép ajándékát. A szobor mintája Delacroix A Szabadság vezeti a népet című képének főalakja volt. Az első kisméretű modellt 1870-ben építették, ez Párizsban maradt, ma is ott látható,  a Luxembourg-kertben. A nagy szobor 1884 júliusában készült el Franciaországban, és a következő év júniusában érkezett meg New Yorkba az Isere fregatt fedélzetén, 350 darabban, 214 csomagban. A szobor összeállítása négy hónapig tartott.

1922. októberének végnapjai az olasz történelem legsötétebb lapjára íródtak. Október 24-én a Nápolyban ülésező fasiszta nagygyűlés fogadta el a főváros elleni felvonulás, a marcia su Roma  részleteit. Ez azonban nem katonai terv volt, lényegében a nagyjából 26 000 főt számláló gyengén felszerelt, utánpótláshiánnyal küszködő és egymással összeköttetésben nem álló fasiszta csapatok nem tudtak volna ellenállni a reguláris olasz hadseregnek. Csakhogy beavatkozásra nem került sor, Mussolini ügyesen taktikázott.  A fasiszta vezetők huszonhetedikén mozgósították fegyvereseiket, az országot körzetekre osztották fel, és a fasiszták több nagyvárosban átvették a hatalmat, miközben nem ütköztek számottevő ellenállásba. És huszonnyolcadikán megérkeztek Rómába. Igaz, a pompás felvonulásokat imádó Duce elhalasztotta még pár napra a díszszemlét, még volt hátra néhány tárgyalás a hatalom kérdéséről, a miniszterelnök személyéről: végül – huszonkilencedikén - Mussolini kapott lehetőséget kormányalakításra, és jöhetett a demonstratív fasiszta díszfelvonulás, a Marcia su Roma kirakata.