„Isten szegénykéjének”, a csodálatos és nagyon szerethető San Francesco d’Assinek emléknapja van. (Ő október harmadikáról negyedikére virradó éjjelen hunyt el 1226-ban, de emléknapját az egyház mára helyezte.)
Ferenc, e tiszta szívű, nagyon szerethető szent ember megújította a keresztény egyház szellemiségét, eszméi új lendületet adtak a középkor misztikus romantikájának. Személye a földi javakról való lemondás, az egyszerűség és a szeretet jelképe lett. Képmásain az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuháját viseli, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél három csomója a szegénységet, szüzességet és engedelmességet, a rend tagjainak kötelmeit jelenti.
"Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a Te szent és igaz parancsodat! "
Aki ismeri Szent Ferenc élettörténetét, például azt a végtelenül kedves történetet, amikor megtérítette prédikációjával a gubbiói, szörnyű farkast, vagy miként prédikált Cannarióban a madárseregletnek, az semmi meglepőt nem találhat abban, hogy az Ő emléknapja 1931 óta egyben az Állatok Világnapja is. E nap célja felhívni a figyelmet a vadon élő állatok védelmére, a felelős háziállattartásra, az ember-állat együttélés szabályaira. A legfőbb üzenet, hogy egész évben éljünk harmóniában a természettel, környezetünkkel és a minket körülvevő élőlényekkel - legyen az az úton előttünk átugráló béka, a fejünk fölött elrepülő madarak, a hozzánk csapódó kóbor kutya, a kertünkben szálldosó lepkék, vagy az otthonunkban a lábunkhoz dörgölőző cica. Gondoljunk Gandhi szavaira, igazára: „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”
Kezdjük a napot egy kis számtannal, számtani fejtörővel! Kérdésem a következő.
Hány napos volt az a római kisfiú (vagy lányka), aki 1582. október negyedikén, csütörtökön született, 1582. október tizenötödikén? Gondolom, sokan vágjátok rá a könnyűnek tűnő választ: tizenegy napos.
Márpedig én állítom, hogy mindössze egy napos volt az a kisfiú (vagy lányka)!
Magyarázat.
Az utolsó naptárreform óta, melyet még Julius Caesar vezetett be, és korántsem volt tökéletesnek mondható (nota bene: tökéletes naptárt nem tudunk készíteni!), a XVI. századra már jócskán akadtak problémák. E naptár szerint az átlagos év hossza 365,25 nap volt, míg a tropikus év körülbelül 365,2422 nap hosszú. Ennek eredményeképp minden ezer évben a naptár 8 nappal többet tartalmazott, és így késett a csillagászati időhöz képest.
Az 1582-ben bevezetett Gergely-naptár ezt a közelítést javította úgy, hogy 400 évenként kihagy 3 Julián-naptári szökőnapot, így 365,2425 átlagos szoláris napos átlagévet eredményez. Ennek a rendszernek a hibája nagyjából 3000 évenként egy nap az átlagos tropikus évhez képest, ezt persze majd meg kell oldani, de azért meglehetősen jó.
Ezt az új naptárt XIII. Gergely pápa rendelte meg, és Alosyus Lilius olasz orvos, csillagász dolgozta ki. Amikor egy erre a célra felállított pápai bizottság felülvizsgálta és jóváhagyta, a pápa megküldte valamennyi európai uralkodónak és egyháznak, véleményezés végett. A beérkezett javaslatok alapján Christophorus Clavius, német származású jezsuita matematikus, csillagász öntötte végleges formába.
A Gergely-naptár 1582. október negyedikén, csütörtökön lépett életbe oly módon, hogy az azt követő nap október 15., péntek lett: a kettő közötti napok abban az évben kimaradtak. Így hát igazat írtam: az a kisfiú (vagy lányka) egy napos volt tizenötödikén.
1515-ben ezen a napon az idősebb Lucas Cranach festőművésznek fia született Wittenbergben, ki maga is a Lucas nevet nyerte a keresztségben: megszületett ifj. Lucas Cranach. Kezdetben apja művein a ruhákat és tartozékokat rajzolta, majd egyre fontosabb szerepet játszott a műhelyben, végül atyja 1553-ban bekövetkezett halála után örökölte azt. Kortársai szemében éppoly sikeres volt, mint az idősebb Lucas, az utókor szemében viszont annak művészi színvonalát nem érte el. (Magam nem egészen osztom e nézetet.)
Főként arcképeket, allegorikus és mitológiai jeleneteket, oltárképeket és epitáfiumokat festett. Műveiben a reformáció szellemisége és a reneszánsz stílusjegyei csodálhatóak. Legismertebb művei: a dessaui és a kembergi oltár, Michael Meienburg epitáfiuma Nordhausenben. Dolgozott a dán király és Ferdinánd osztrák főherceg megrendelésére is, a zwickaui Mária templomban látható A gyermekek megáldása című képe. Női képmásának, amely a müncheni Alte Pinakotekban található, inkább a korabeli viselet bemutatása az értéke, mint festőisége, vagy a modell egyéniségének kifejezése. Vénusz és Ámor című képének nőalakja erősen emlékeztet apja Lukrécia öngyilkossága című aktjára. Izgalmas, érdekes képe Az utolsó vacsora, melyet 1565-ben festett, s Jézus apostolait a reformáció vezéralakjairól mintázta.
1570. október negyedikén született Pázmány Péter, esztergomi érsek, bíboros, a magyar ellenreformáció vezető alakja, hitszónok, író.
Egy mai magyar olvasó számára talán egész irodalmi múltunkból Ő a legproblematikusabb nagy alak. Aki előveszi és elolvassa műveit, szakadatlanul hánykódhat az ellenszenv és az elragadtatás között. Mert hát a bíboros a Habsburgok legelszántabb ügynöke volt, ugyanakkor ez a Habsburg-ügynök a magyar nyelv megszállottja, a szép stílus bűvésze. Ő volt az ellenreformáció fő alakja Magyarországon, és helyzeténél is, szándékainál fogva is a politikai reakció irányító fő alakja, nemhogy életében, de még évszázadokkal halála után is. Igen ám, de olvasás közben úgy nő a humánus erkölcs nagy formátumú képviselőjévé, hogy sok mindenben egy mai haladó ember is tanítómesterének tekintheti. Micsoda stiliszta! Nincs az az ellensége, aki ne kényszerülne bevallani, hogy az európai színvonalú magyar széppróza nemcsak vele kezdődik, de mindmáig alig akad prózaírónk, aki szépségben, szemléletességben, erőteljességben, meghittségben, pátoszban, humorban, képgazdagságban fölébe tudna kerekedni.
Művei a magyar barokk stílus legszebb megvalósulásai. Képekben gazdag, mozgalmas, gondosan szerkesztett mondatai múlhatatlanul példaszerűek. Gondolatai akkor is érdekesek, ha nem értünk egyet velük, mert így vitára ingerelnek. Fő műve, az Isteni igazságra vezérlő kalauz nemcsak a teológia világának kitűnő összefoglalása, hanem a kor ismereteinek is enciklopédiája. S közben ízes kifejezések tárháza. De alighanem ennél is jelentékenyebb prédikációinak gyűjteménye, amely egy évvel halála előtt jelent meg. Több mint három évtized szónoki tevékenységének egésze, és erkölcsi útmutatásban még a mi időnktől és a mi törekvéseinktől sem idegen, hiszen a felelős, tiszta lelkiismeretű ember életeszményét keresi.
1664-ben ezen a napon nevet cserélt az Újvilág egyik városa: Új-Amszterdam (Nieuw Amsterdam) neve New Yorkra változott. Az átnevezés története a következő: ebben az évben egy angol flotta harc nélkül elfoglalta a várost, mely angol kézen is maradt a második angol-holland háborút lezáró bredai egyezmény értelmében. A várost Új Yorkra, az angliai York hercegének a tiszteletére nevezték át, aki aztán II. Jakab néven trónra került: evvel New York királyi birtokká lett.
1814-ben e napon született Jean-Francois Millet, a nagyszerű francia festő, a barbizoni iskola egyik vezéregyénisége, aki főként paraszti témáiról nevezetes. Pályája kezdetén, az 1840-es évek elején még rokokó stílusban festett erotikus aktokat és gáláns jeleneteket. 1847 táján erőteljesebb stílusra tért át. Amikor világossá vált számára mindaz a változás, amit az urbanizáció és az ipari forradalom hozott, paraszti tematikák felé fordult. Döntését az 1848-as forradalom megerősítette. Millet ettől az évtől kezdve paraszti tárgyú képeket állított ki a Szalonban, ilyen volt a híres-neves Magvető című képe. 1849-től a barbizoni festői csoportosuláshoz csatlakozott, akkortól különösen Daumier volt rá hatással, és jó barátja volt az iskola vezető mestere, Théodore Rousseau.
A paraszti figurák, mezei munkások életerős, monumentális megjelenítése, minden humor vagy anekdota stílusú részlet nélkül, újdonság volt a francia művészetben; korábban nem számított festői megörökítésre méltó motívumnak. Azokban a politikára érzékeny időkben forradalmi megnyilatkozást láttak az ilyen művekben. A festő azonban valószínűleg csak saját meggyőződését akarta kifejezni, arról hogy az ember szakadatlan munkára ítéltetett. A Kalászszedők, az Ember kapával sok rosszindulatú kritikát váltottak ki, feltételezett politikai tartalmuk miatt.
Gyakran használta fel a hajnal vagy az alkony szórt fényeit idealizált, melankolikus témáinak táji környezetéhez, és Rousseau hatására a tájképi elemek is megerősödtek képein.
Millet-nek számos rajza és pasztellképe is fennmaradt, amelyek a mindennapi élet és egyszerű tevékenységek megjelenítései (Kádár, Favágó).
1852. október negyedikén került sor a pesti Szent István-templom, a későbbi Szent István-bazilika alapkövének letételére. A mai bazilika helyén a 18. században a Hetz-Theater állt, de az akkoriban kialakult új városrész egyik gazdag polgára kis, ideiglenes templomot építtetett ide. Hamarosan mintegy ezer hívővel megalakult a lipótvárosi plébánia, és ezzel felmerült az igény arra, hogy Lipótvárosnak saját, komoly plébániatemploma legyen. Ekkor indult meg a gyűjtés, és több terv is készült a jövőbeni templomról, végül Hild József kapott megbízást.
A Hild elképzelései szerinti klasszicista stílusú istenháza építését 1851. augusztus tizennegyedikén kezdték el, az alapkőletételre 1851. október negyedikén került sor. Hild József haláláig vezette a munkálatokat, és csak ezt követően derült ki, hogy az építőanyag minőségében és a kivitelezésben is voltak hibák. Bizonyára ennek következtében 1868. január huszonkettedikén a már felfalazott kupola – a féloldalas terhelés és a pillérek egyenlőtlen süllyedése miatt – beomlott. A törmelék eltakarítása és a rosszul felhúzott épületrészek visszabontása 1871-ig tartott. Az építési tervek átdolgozására és a munkálatok vezetésére aztán Ybl Miklóst kérték fel, aki neoreneszánsz stílusban dolgozta át a terveket és haláláig ellátta a művezetői feladatokat. A díszítőmunkálatok és az épületbelső végleges kialakítása 1905-re készült el Kauser József vezetésével.
1895-ben ezen a napon zseniális mulattató született: Buster Keaton. Helye és jelentősége a film egyetemes történetében és egyáltalán a filmről való gondolkodásban ma már nem kérdéses. Charlie Chaplin valamikori árnyékából előbújva, jelentősége kortársaitól és a burleszk egyéb nagy alakjaitól függetlenül is számottevő. A némafilm aranykorában tevékenykedő komikus mára már nem kevesebb számunkra, mint a modern film egyik előfutára, kinek alkotásai és alakja száz év elteltével sem hajlandó megfakulni. Filmjeinek feszes tempója ma sem tűnik erőltetettnek, és ami talán Keaton személyiségének és művészetének jellegéből fakadóan a legizgalmasabb: a filmek komikuma sem avult el. Olyan nagyszerű filmek fűződnek nevéhez, mint a Navigátor, a Generális, az Ifjabb gőzhajós Bill vagy a Buster, a bunyós.
1925. október negyedikén született a Nemzet Színésze, Kállai Ferenc. 1945-től a Szabad Színház, 1946-tól a Belvárosi Színház, 1948-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt.
A klasszikus és mai világirodalom, valamint a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel Romeo, Csongor szerepével kezdve a Falstaff címszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar írók által írt figurákig. Drámai és tragikus hősöket egyaránt sikeresen alakított. Alakításait gyakran színezte humor és finom irónia. Filmszínészként is emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez. Nagy erejű jellemábrázoló művészete a kisemberek megformálásában teljesedett ki. Emlékezetes alakításai a Katonazene huszártisztje, az Iszony Takaró Sanyija, Pelikán gátőr szerepében pedig, Bacsó Péter legendás, Tanú című filmjében, az ötvenes évek kisemberének megformálásával egy korszak jelképévé vált.
Jászai Mari- és Kossuth-díjas volt, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének tulajdonosa, tagja a Halhatatlanok Társulatának.
1957. október negyedike új korszakot, az űrkorszakot nyitotta meg az emberiség történetében. Ezen a napon a Szovjetunióban föllőtték a Szputnyik-1 műholdat. Valóban, a történészek ezt a napot gondolják az űrkorszak kezdetének.
2010-ben ezen a napon az ajkai vörösiszap-katasztrófa során csaknem 1 millió köbméter vörösiszap öntötte el Devecser. Kolontár és Somlóvásárhely településeket, 10 halálos áldozatot követelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése