Október másodika van

Kr. e. 322-ben csúfra sikeredett október másodika. Meghalt Arisztotelész, mint mondani szokás, a filozófia atyja.
Raffaello Athéni iskola című hírneves és csodálatos festményén sok, sok filozófus látható, a lépcsőn lefelé jövő két központi alak Platón és Arisztotelész. Ha jó közelről – esetleg nagyítóval – nézzük a képet, azt is láthatjuk, hogy Platón hóna alatt Timaiosz című műve van, jobb kezével az ég felé mutat; Arisztotelész viszont kezében  Etika című írását szorongatja, másik kezével pedig a földre mutat. Ezt sokan magyarázták akként, hogy Raffaello azt kívánta ábrázolni, hogy Platón idealista, míg Arisztotelész realista volt. Azt hiszem, ez téves magyarázat, vagy ha igaz, akkor legfeljebb arról tanúskodik, hogy a drága Raffaello nem túlságosan értett a filozófiához. Mellesleg sokan beleestek ebbe a hibába, pedig nem lennénk igazságosak Arisztotelésszel szemben, ha bölcseletét kizárólag a helyes életmód egyfajta enciklopédiájaként látnánk.
Arisztotelész, a Sztageirita – ugyanis Sztageirában, egy kelet-makedóniai kis helységben született 384-ben –,  egyáltalában nem hanyagolta el azt, amit transzcendensnek nevezünk. Mi több: egész filozófiáját fontossági sorrendben úgy építette föl, mint egy piramist, melynek csúcsára a metafizikát, és minden dolgok Első Mozdulatlan Mozgatóját – ha úgy tetszik: Istent – helyezte. A Raffaello kép egészéből inkább az derülhet ki, hogy Platón nem csak filozófus volt, hanem misztikus idealista is, míg Arisztotelész tudós is.
Egyébiránt szerintem jól láthatóan Arisztotelész nem ujjával, hanem nyitott tenyérrel mutat a föld felé, mintha ezzel a mozdulattal inkább azt mondaná Platónnak: „Nyugi, nyugi, Platón, ne túlozz, mint mindig: lássuk előbb, mit mutatnak a tények!”
Szinte valószínűtlenül gazdag bölcseleti hagyatékának számos darabja vázlatos, töredékes, de így is káprázatos,  nemcsak témáinak sokasága, hanem anyagismeretének bősége, szigorú gondolatvezetése, a legbonyolultabb problémák közt is rendet teremtő logikája és – mindennek mélyén – kielégíthetetlen tudásvágya, misztikumellenessége miatt. A Metafizika VI. könyvében fogalmazta meg azt az elvet, amely egész programját és teljesítményét jellemzi: mindig abból kell kiindulni, ami az érzéki észlelésből biztosan adott, csak innen lehet és szabad tovább haladni a tiszta gondolkodás tárgyai felé.
Attól még, hogy én nagyon kedvelem, és szívesen bújom Arisztotelész munkáit, készségesen elismerem: Arisztotelész tanár volt, és mint a tanáremberek oly gyakran, kissé pedáns. Ebből következően filozófiai értelemben is rendszeretőnek és rendszerezőnek mondható, így talán még unalmasnak is tűnhet. Bizony nem olyan szeretetreméltó, mint Szókratész, írónak jóval gyöngébb, mint Platón, de azt gondolom: egy kevés erőbedobást bölcselete megér, és végül kamatozik bőven. Ettől eltekintve, ha valaki elfordulna műveitől, ha valaki átugraná Őt páros lábbal, megértem, és meg is bocsátom. Legfeljebb arra figyelmeztetnék mindenkit, hogy aki nem ismerkedik meg bölcseletével, annak valami hiányozni fog az életéből, ha más nem, annyi biztosan, hogy türelemmel tudjon meghallgatni Másokat.

1187-ben, 88 évig tartó keresztény (pontosabban keresztes) uralom után ezen a napon foglalta vissza Szaladin - Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb – szultán Jeruzsálemet, majd holtpontra juttatta az ellentámadásként indított harmadik keresztes hadjáratot. Meghódította Damaszkuszt és több más várost, evvel rákényszerítette Ima dal-Dínt, hogy átengedje neki egész Szíriát. Ezt követően a bagdadi kalifa engedélyével Egyiptom és Szíria szultánjának nevezte magát.

1535-ben e napon fedezte fel és nevezte el Jacques Quartier - francia felfedező, a kanadai Szent Lőrinc-folyónak és környékének, valamint számos szigetnek felfedezője, Kanada névadója - Montréál városát, de valójában a hely már 1535 előtt is lakott volt, hiszen az indiánok Hochelaga (Hódok gátja) nevű települését Jacques Cartier már itt találta, ekkor hozzávetőlegesen 3500 lakosa volt. Cartier I. Ferenc francia király nevében birtokba vette a szigetet, melynek a közepén egy hegy emelkedik. Valószínű e két elem kombinációjaként jött létre a település neve is, „Mount Royal” azaz „Királyi hegy”.

1604. október második napján a tizenöt éves háborúban megkínzott magyar nemesek és hajdúk Bocskai István vezetésével megindították az első Habsburg-ellenes felkelést.
Az uralkodóval, I. Rudolffal szemben a harag nemcsak a keleti országrészekben nőtt, hanem a protestáns országrészekben is (főleg a kisnemesek részéről). Rudolf kényszerítette az embereket, térjenek át a katolikus hitre. Ráadásul a Habsburgok kincstára a tizenöt éves háború során kiürült, hűtlenségi pereket indítottak magyar urak ellen, és az ő vagyonuk elkobzásából fedezték volna a háború költségeit. Perbe fogták például Bocskai Istvánt is, aki korábban több győzelmet is aratott a törökök felett. Bocskai azonban nem menekült el, hanem fegyverrel állt ellen: kitört a Bocskai-felkelés, amit nyugodtan nevezhetünk szabadságharcnak is, igaz, függetlenségi célokat nem fogalmaztak meg. Az elégedetlenkedőkből sereget toborzott, megindult nyugat felé. A kálvinista vallású hajdúk segítségével Álmosdnál megfutamította a császáriak hadát. Így kezdődött…

1869. október másodikán született Móhandász Karamcsand – Mahátmá - Gandhi. (Maha-atma annyit tesz: nagy lélek, és ez a név, melyen Gandhi inkább ismert, valójában ragadványnév.)
Ez a rendkívüli férfiú India függetlenségének kivívására és erkölcsi felemelésére tette fel az életét, és bár testileg törékeny ember volt, vállalta a küzdelmet egy világhatalommal szemben, mert lélekben volt erős, erősebb, mint a hatalmat bitorlók. Erejét az igazságba vetett hit és az ahhoz mindenáron való ragaszkodás adta. Ez a lelki erő ihlette Rabindranáth Tagorét, hogy új névvel illesse: így lett Gandhiból Mahátmá, a Nagy Lélek.
Már életében több volt egy nagy nemzet politikai küzdelmének vezetőjénél. Albert Einstein szerint “a tisztelet, ami Gandhit az egész világon övezi, arra a jobbára öntudatlan felismerésre épül, hogy korunk a morális hanyatlás időszaka, és ebben ő volt az egyetlen államférfi, aki a politikai szférában az emberi kapcsolatoknak azt a magasabb koncepcióját képviselte, amelyre minden erőnkkel törekednünk kell."
Az indiai jóga létnézet alapja a jáma-nijáma elve, mondjuk így, az öt követendő és az öt elvetendő szellemi-erkölcsi viselkedésforma, azoknak pedig elején áll az ahimszá elve, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy követője sem gondolatban, sem szóban, sem cselekvésben semmilyen élőlénynek kárára nincs. Mármost Mahátmá politikusként, sőt hazája szabadságharcosaként követte a jóga-darsana eme tanítását, ezért volt egész életében az erőszakmentesség híve. Nagyon is ajánlhatóan mindenféle szabadságharcosoknak!
(És épp ezért nem tudok mai napig megbékélni a gondolattal, hogy ez a Nagy Lélek 1948. január harmincadikán  erőszakos gyilkosság áldozata lett.)
Élete során Gandhi többször említette a “csendes kis belső hangot", a lelkiismeret szavát, amely tetteit irányította, amelynek segítségével megkísérelte összekapcsolni a történelmi valóságot a transzcendentális élménnyel. Önéletrajzában így fogalmazott: “Úgy gondolom, nem helyes a biztosra törekednünk ezen a világon, ahol minden bizonytalan, csupán Isten és az Igazság nem az. Ami csak körülöttünk történik, az mind bizonytalan, ideiglenes. De mögötte ott rejtezik a Legfőbb Lény, a Bizonyosság, és boldog lehet, aki előtt egy pillanatra feldereng ama Bizonyosság, s akinek sikerül hozzákötnie a szekerét. Az Igazság keresése a summum bonum életünkben." Mahátmá Gandhi tehát paradigma-váltást kínált: az önkorlátozás és az erkölcsi normák összekapcsolását, és az így létrejött rendező elvet akarta a hatalom és az erőszak helyett a társadalom szolgálatába állítani.
“Törekednünk kell arra, hogy az ő szellemében cselekedjünk: ne használjunk erőszakot, amikor ügyünkért harcolunk, és tartózkodjunk a részvételtől olyasmiben, amit rossznak tartunk. [...] Hiszem, hogy nemzetek fölötti alapokon a világ békéjének problémája csak Gandhi módszerének széles körű alkalmazásával oldható meg." (Írta Einstein)
Gandhi erőszak-ellenessége napjainkig nem vesztett aktualitásából, és a politika erkölcsi tartalommal való megtöltése továbbra is várat magára. Módszerét, az erőszak nélküli polgári engedetlenséget az amerikai polgárjogi harcosoktól kezdve az elmúlt évtizedekben sokan és sokfelé alkalmazták, mindannyiszor feltéve a hatalomnak a kérdést, hogy erre az eszközre, az erőszaktól eltekintve, mivel lehet válaszolni.

„Nem tudom, hogy egyszer az emberiség tudatosan követni fogja-e a szeretet törvényét. De ez nem kell, hogy zavarjon. A törvény működni fog, ahogy a gravitáció is működik, akár elfogadjuk, akár nem. Az, aki felfedezte a szeretet törvényét sokkalta nagyobb tudós volt, mint korunk tudósai. Egyelőre a kutatásaink nem olyan fejlettek, ezért nem lehetséges mindenki számára ennek a megértése.”
“Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.”

“Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.”
(Mahátmá Gandhi)

1904-ben ezen  napon született Graham Greene, angol író, drámaíró, kritikus. Regényeit eredetileg két kategóriába osztották: bűnügyi regényekre, mint például a Brightoni szikla, amit ő maga is „szórakoztató irodalomnak” minősített, de amelyek gyakran hordoztak jelentős, filozofikus tartalmat is, illetve irodalmi művekre, mint például a Hatalom és dicsőség, amelyre hírnevét alapozta. Az írói pályafutása folytatásával viszont Greene és az olvasói egyaránt úgy találták, hogy a „szórakoztató” könyvek majdnem olyan magas - sőt, néha magasabb - értéket képviselnek, mint az irodalmiak, így később Greene kombinálta e két megközelítést olyan könyveiben, mint Az emberi tényező, Havannai emberünk és A csendes amerikai.
Greene módfelett élvezte a paródiát is. Így eshetett meg, hogy amikor a New Statesman versenyt hirdetett Greene stílusának parodizálására, álnév alatt maga is elindult a versenyen, és díjat is nyert.
 
1928-ban ezen a napon jött létre az Opus Dei, a Katolikus Egyház nemzetközi pasztorális intézménye, amelyet Szent Josemaría Escrivá alapított. Célja, hogy mindenütt hirdesse, hogy a munka és a mindennapi életkörülmények lehetőséget jelentenek az Istennel való találkozásra, arra, hogy felebarátainknak szolgáljunk, és hogy a társadalmi viszonyok javításához hozzájáruljunk. Az Opus Dei szorosan együttműködik a helyi egyházakkal, és azok számára, akik lelki életüket és a hit terjesztésében való közreműködésüket meg kívánják újítani, lelki képzést (előadások, lelkigyakorlatok), illetve lelkipásztorok által nyújtott segítséget biztosít.

1958. október másodikán Guinea kinyilatkoztatta függetlenségét Franciaországtól. A franciák ide 1850-ben  érkeztek, azonnal kolóniákat alapítottal, aztán 1893-ban csatolták a területet a Francia-Nyugat-Afrika gyarmathoz.
A függetlenség 1958-as kivívása után a gazdasági irányítást az állam vette magához és a kelet-európai, illetve kelet-afrikai példákhoz hasonlóan szocialista gazdaságot épített ki. Enyhén szólva, mint bárhol a világon, itt sem jött be. A piacgazdasági átmenet a nyolcvanas években kezdődött, de sajnos addigra már a mezőgazdaság erőszakos szövetkezetesítése, illetve az alacsonyan tartott felvásárlási árak alaposan tönkretették Guineát, így a régebben jól ellátott ország élelmiszer-behozatalra kényszerült, amin még az újonnan kialakult liberálisabb gazdaságpolitika sem tudott változtatni. Máig sem.