2013. október 18., péntek

Időben szólok, hogy



ma éjjel két órakor következik el a holdtölte a Halak csillagképben, és ebből az alkalomból félárnyékos holdfogyatkozás lesz, amennyiben az időjárás nem szól közbe, és az égbolt tiszta lesz. (Illetve a holdfogyi akkor is megrendezésre kerül, legfeljebb mi nem fogjuk látni.)
 Az év negyedik fogyatkozása Magyarországról teljes terjedelmében látható lesz elejétől a végéig, de tudni illik, hogy korántsem annyira látványos, mint egy teljes fogyatkozás.
A félárnyék helyi idő szerint 21:50:38-kor vetül először a holdkorong délkeleti peremére, de az első látható változásig közel egy órát kell várni. A fogyatkozás közepén, 23:50:17-kor a Hold déli része merül a félárnyékba, a sötétség korongjának közel hetvenöt százalékát fogja lefedni, ekkor a holdkorong déli harmadát egy barnás-szürkés homály fogja borítani. Ez a homályos árnyék nagyjából egy óra alatt eltűnik, hajnali 1 óra 49 perc 49 másodperckor a félárnyék teljesen levonul Földünk állandó kísérőjéről.
A fogyatkozás maximuma pillanatában a fogyatkozás nagysága -0,2718 magnitúdó lesz, ekkor a holdkorong déli széle 8,42 ívpercre kerüli el a teljes árnyékot, az északi perem pedig 7,28 ívpercnyire fog kilógni a félárnyékból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése