Október utolsó napja,

a Reformáció Emléknapja van, éspedig azon okból, hogy Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517-ben ezen a napon függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását.
Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.

A Nap ma Budapesten 6:26-kor kel, 16:28-kor nyugszik; a nappal hossza tehát tíz óra és két perc lesz.
A fogyó Hold utolsó negyedében van.

1632. október utolsó napján született Jan Vermeer van Delft, a holland aranykornak Rembrandt mellett alig vitathatóan legnagyobb festője: nekem nagy-nagy kedvencem, ha ez számít valamit. Művészetére számos olyan jegy jellemző, ami megkülönbözteti őt a többi festőtől. Az egyik ilyen fontos alkotóelem képein a színek tökéletes összhangja, azon belül is az ultramarinkék és a sárga együttes használata.  A másik tipikusan Vermeerre jellemző jegy a háttér teljes kitöltése, számtalan tárgy használat a képein, a gondosan kidolgozott háttér: egy térkép, egy festmény, egy tükör tette a képet tökéletesebbé. A térképeket különösen szerette, így a zsánerképek olyan hatást keltettek, mintha a modelljei módosak lennének, mivel egy térkép akkoriban még drága dolog volt.
Vermeer leginkább zsánerképeiről volt ismert, ennek ellenére pályája elején festett három történelmi témájú képet is. Valószínűleg a céhben elvárták a fiatal festőtől, hogy rendelkezzen a „tanult festő” képességeivel.
Pályája során a Mester két képet festett városáról, Delftről. Az egyik egy utcarészlet, a címe Delfti utca, a másik pedig Delft látképe címet viseli. Ezen az utóbbi képen már érvényesül az az erősen architektonikus szerkezet és az egységes színhatás, amelyek későbbi zsánerképein is uralkodónak számítanak.
Vermeer nőket ábrázoló képeivel a németalföldi zsánerfestészet legfőbb vonalát követte, azaz a bűnt bírálta. Egy másik fontos téma a hivatalos magatartásminták ábrázolása volt. Ebből a szempontból Vermeer csak három ilyen képet készített: a Tejet öntő nőt, a Csipkeverőnőt  és a Nő vizeskancsóval című képet. Vermeer a fiatal nőket többnyire  valamilyen narratív összefüggésben ábrázolta. Ezekhez a képekhez általában csak egy-két kelléket festett, mint például hangszereket vagy mérleget. Három olyan festménye van, ahol még ezek is hiányoznak, ezeket hajlamosak az emberek portréknak tekinteni, csakhogy tévesen: valójában ezek is zsánerképek. Az egyik leghíresebb ilyen képe a Leány gyöngy fülvevalóval.

1795-ben ezen a napon istenáldotta zseni született Londonban: John Keats. A nagy angol romantikus triász (Byron, Shelley és Ö) harmadik tagja, azaz John Keats nem született olyan szerencsésen, mint a másik kettő. Keats szegény, beteg és szépnek korántsem mondható volt, ráadásul a sikerrel sem találkozott rövid életében. A görög szépséget, amelynek legnagyobb modern tolmácsolója volt, az akkoriban Angliába hozott Elgin-márványokon kívül csak egy lexikon tollrajzaiból ismerte, Hellaszban sosem járt, magasabb neveltetésben nem részesült, görögül nem tudott.
Első költeményeiről gyilkos kritikát írtak, értelmetlen zagyvaságnak nevezték. Egyetlen szerelme, egy kacér ámde üres kislány, nem vállalt szolidaritást a szegény és szenvedő költővel, és csak bánatot okozott neki. Tüdőbeteg fivérének ápolása közben maga is tüdőbajos lett, Rómába ment gyógyulni, és ott aztán gyakorlatilag – bizony: egyáltalán nem képletesen - éhen halt.
Költői nagyságát csak fél századdal halála után ismerik fel a preraffaelita költők, akik elődjüket tisdztelték benne.  De a rövid idő alatt, amíg élnie adatott, nagyon szerette az életet, és gyönyörűséges versekben dalolt egy boldog életről, mely Neki sosem jutott. Az élettől menekülő, felhők közt járó romantikusok közt ő az, akinek szeme, szíve, minden idegszála nyitva állt minden szépség befogadására.
Fölfogása szerint a szépség: minden. Keats nyitotta meg az angol esztétaköltők hosszú sorát, egyszersmind ő a legnagyobb is mindannyiuk közt. A szépségen mélyebb és átfogóbb valamit értett, mint a többiek. Bár ő volt a legkevésbé elvont a nagy romantikusok közül, az ő filozófiája mond mégis legtöbbet. Mert ő is filozófus költő volt, a szépség metafizikai helyét kereste műveiben, és erre jutott:
„Beauty is truth, truth beauty - that is all
Ye know on earth, and all ye need to know.”
„A szépség igazság, az igazság szépség, ez minden, amit tudtok e földön és amit tudnotok kell..." Csak a szépség nyit utat, hogy megismerjük a megismerésre egyedül érdemes igazságot, azt az igazságot, amely nem foglalható erkölcsi tanulságokba, csak a belső szemlélet előtt nyílik meg és békít meg a nem is könnyű sorssal.
És ez a szépség örök is, nem mulandó: erre tanít hosszú elbeszélő költeménye, az Endymion, erre a világirodalom talán egyik legszebb költeménye, az Óda egy görög vázához.

Oh tünt derűk arája, íme még
Itt állsz s dajkál a vén idő s a csend
S mesélsz: füzérid közt rajzos regék
Lágy dalnál édesebb lejtése leng,
Oh, lombdiszed köz mily legenda él?
Mily istenségek, vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föd? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?
Síp andalog? dob döng? kéj láza fáj?

Édes a hallott dal, de mit a fül
Meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! gyöngyözd remekül
Lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifjú! nótád tündér lomb alatt
Örökre szól s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
Bár oly közel, édes célt mégsem ér,
Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
Örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány!

Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
Fújván örök sipod szived szerint,
S oh, százszorosan boldog szerelem,
Örökre hév s örök örömre kész,
Zsibongó, zsenge vágy: még, egyre még!
- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
Melytől a szív megundorúl s nehéz
S a nyelv kiszárad és a homlok ég...

Mily áldozatra gyűl emitt a nép?
A zöld oltár elé szent pap vonat
Szelíd üszőt, amely bődülve lép
S borítja lágy szőrét virágfonat.
Mily apró város az, mely halk habok
Partján, vagy békés várövű hegyen
Tárt utcákkal e jámborokra vár?
- Oh, kicsi város, néped elhagyott
S közülük hírt regélni nem megyen
Csöndedbe vissza soha senki már...

Oh, antik karcsuság, szelíd ivek,
Márványfiúk s lányok kecses köre,
Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,
Oh, formák csöndje, anda gyönyöre
Az öröklétnek: hűs pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,
Te megmaradsz s míg új jajokkal ég
Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"Igaz szépség s szép igazság! - sohse
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"...
(Tóth Árpád fordítása)

1918. október utolsó napján gyilkolták meg Hermina úti villájában gróf Tisza István egykori miniszterelnököt, akit két kormányfői ciklusa alatt markáns konzervatív politika és az ellenzéki obstrukció elleni kíméletlen fellépés jellemzett. Miután az első világégés kirobbanásakor – kezdeti ellenállása után – Tisza a háború mellett foglalt állást, a küzdelem elhúzódása nyomán elégedetlenné váló tömegek szemében ő lett a véres küzdelem szimbóluma, ezzel együtt pedig az ország nyomorúságának felelőse is. A politikust, aki ellen korábban háromszor is sikertelen merényletet hajtottak végre, 5 óra tájban, egy máig azonosítatlan férfi fegyveréből – felesége és unokahúga előtt – érték a végzetes lövések. Tisza Istvánnak, a vértelen forradalom egyetlen áldozatának halála sok szempontból aztán szimbolikusnak bizonyult, hiszen mindaz, amit személye a tömegek számára megtestesített, az elkövetkező napokban hozzá hasonlóan sírba szállt.

1929-ben ezen a napon született szép Nápoly városában Carlo Pedersoli, vagyis hát Bud Spencer. Tudni illik: a nápolyiak NEM olaszok, hanem nápolyiak. A Piedone Afrikában című filmben, mikor megkérdezik Piedonét, hogy ő olasz-e, azt feleli nagy pontossággal: „Nem, nápolyi vagyok.”
Sok minden volt Ő életében: volt vegyészhallgató (ráadásul tizenhat évesen, mert egészen kiváló tanuló volt középiskolás korában), volt úszóbajnok mellen is, gyorson is, aztán jogászhallgató lett, majd meg az olasz vízilabda válogatott tagjaként EB negyedik helyezett.
1967-től azonban mégis csak filmszínészként és Bud Spencerként ismerjük részint a Piedone filmekből, aztán „spaghettiwesternekből”, no meg a Terence Hill-lel forgatott közös filmekből.

1984. október utolsó napján, helyi idő szerint reggel kilenckor Új-Delhiben két férfi tizenhat  lövéssel meggyilkolta India miniszterelnökét, Indira Gandhit, az „évezred asszonyát”. A jelentések szerint Gandhi a kertjén haladt át, mikor a halálos lövések érték. Azonnal kórházba szállították, ahol elkezdték a golyók kioperálását, ám a gyors beavatkozás ellenére a miniszterelnök a merénylet után másfél órával meghalt. A két támadó a miniszterelnök testőrségéhez tartozott, egyiküket a biztonságiak a helyszínen agyonlőtték, a másikat kritikus állapotban kórházba szállították. A merénylők szikh szélsőségesek voltak, akik a szikh szentély, az Aranytemplom júniusi ostromát akarták megbosszulni a miniszterelnök meggyilkolásával. A pandzsábi szikh szeparatisták bázisa elleni támadást Indira Gandhi rendelte el. Gandhi a templom elleni támadás után - melyben 1000 ember vesztette életét - rengeteg halálos fenyegetést kapott: azon a szomorú napon beteljesedett karmája.

1992-ben ezen a napon a Szentegyház rehabilitálta Galileo Galileit, akit 1633-ban  eretnekség vádjával perbe fogott azon álláspontjáért, hogy a Föld forog a Nap körül, mire a tudós - a kínzásoktól és a kivégzéstől való félelmében - visszavonta nézetét, így életfogytiglani háziőrizettel és szilenciummal megúszta a máglyát. A Vatikán 1992-ben átgondolta a dolgot, rehabilitálta a nagy tudóst, sőt szobrot állíttatott egykori börtöne mellett, Vatikánváros falain belül.

Szomorú nap volt 1993-ban október vége, nekem személy szerint is: meghalt Federico Fellini, talán legkedvesebb filmrendezőm. Nem talán: biztosan.

November hónap előzetes krónikája

Radnóti Miklós: November
Megjött a fagy, siklik a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.

A hónap első napján kilenc óra ötvenkilenc, közepén kilenc óra tizenkilenc és a hó végén már csak nyolc óra harminckilenc perc lesz a nappal időtartama.
Tél van, tél lesz, bármit tegyünk is, lábunkra hág, szívünkre fagy.
A holdújulás ötödikén, 03:00 órakor lesz a Szűzben, holdtölte pedig tizenkilencedikén,  02:00 órakor a Halakban.
A Hold ilyetén járásából következik, hogy az 5774. zsinagógai év kiszlév hava negyedikén  kezdődik – a zsidó naptár újholdhoz kötött -, míg a 2557. buddhista esztendő kárttika havának első napja huszonötödikére fog esni. (Mert az ind naptár hónapjai viszont teliholddal kezdődnek.)

A Merkúr elsején kerül alsó együttállásba a nappal, nyolcadikától már kereshető lesz a hajnali ég alján, láthatósága gyorsan javul. Tizennyolcadika után majdnem két órával kel már majd a Nap előtt, az év folyamán ez lesz a legjobb hajnali láthatósága.
A novemberi égbolt feltűnő égiteste, magasan a délkeleti égen a Vénusz lesz. A hónap elején kettő, a végén kettő és háromnegyed órával nyugszik a Nap után.
A Mars előretartó mozgást végez az Oroszlán, majd a Szűz csillagképben. Éjfél körül kel, az éjszaka második felében lesz látható a délkeleti égen.
A Jupiter kezdetben előretartó, majd hetedikétől hátráló mozgást végez az Ikrek csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagy részében látható lesz a délkeleti-déli égen, mint feltűnő égitest.
A Szaturnusz előretartó mozgást végez a Mérleg csillagképben, hatodikán lesz együttállásban a Nappal. A hónap végén már újra kereshetővé válik a hajnali délkeleti ég alján.

November elseje Mindenszentek, másodika Halottaink emléknapja lesz, mint mindig, de  gyászos napról emlékezem majd negyedikén is. Forradalmunk és szabadságharcunk eltiprásának napjára.

Ünnepi napok lesznek, és bizonyosan megemlékezem azokról:
másodikán Illyés Gyula és Luchino Visconti; hetedikén Erkel Ferenc és Albert Camus;
kilencedikén Kertész Imre; tizedikén Friedrich Schiller;
tizenegyedikén Katona József és Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij;
tizenötödikén Claude Monet és Áprily Lajos; tizenhetedikén Csokonai Vitéz Mihály;
huszonkettedikén Ady Endre;
huszonötödikén Lope de Vega és Pilinszky János;
huszonhatodikán Dani fiam és Babits Mihály;
huszonhetedikén Jimi Hendrix és Bárdos Deák Ági; harmincadikán Mark Twain születésnapját fogom ünnepelni.

Kilencedikén még egy csúf gyásznapról kell emlékeznem: Radnóti Miklós halálának napjáról. A fent idézett Versben azt írja a Költő: „félek? Nem is félek talán.” Mármint novemberi kuvik huhogásától. 1944-ben sajnos kiderült, hogy éppenséggel lett volna rá oka.
 Huszonkettedikén meg arról kell szólnom, hogy ötven évvel ezelőtt e napon gyilkolták meg J. F. Kennedyt Dallasban.

És persze, ahogy szokásban van az nálam, a napi krónikákban még sok minden érdekességről emlékezem majd.

Október harmincadika krónikája

1762-ben ezen a napon született André Chénier, a tragikus sorsú francia költő. Mivel nem nagyon volt a jakobinusok híve, pontosabban: nagyon nem volt a jakobinus diktatúra híve,1794 márciusában letartóztatták, börtönbe vetették, majd két nappal Robespierre bukása előtt kivégezték. Racine-tól idézett, amikor a vesztőhelyre vitték.
Elmondható költészetéről, hogy egyetlen francia költő sem érezte meg a görög költészet szellemét annyira, mint Ő. Verseiben nem ritkán az attikai kedvességgel nemes egyszerűség és egészséges érzékiség egyesül. Életében mindössze két költeménye jelent meg nyomtatásban, ám számos kéziratot hagyott hátra, az irodalomtörténet mitikus alakja lett, annak ellenére, hogy induló költői pályáját erőszakosan félbeszakította a történelem. A Henri de Latouche által kiadott költői hagyatéka csak 1819-ben keltett lelkesedést, de akkor aztán jelentőset. Attól kezdve – teljes joggal – a romantika előfutárának tartották, tartjuk Őt.

Fiatal férfi mondja
Ő nagylány volt s csinos - én meg pöttöm legényke,
hívott a mosolya - beültem hát ölébe,
arcán, hajfürtjein és melle dombjain
babráltak önfeledt, ártatlan ujjaim.
S tudatlan vágyamat olykor gyengéd ütéssel
hűtötte le a szép, varázsos testű némber,
s ha meglátták velem az ifjú hódolók:
olyankor zuhogott legjobban rám a csók.
És mennyi, mennyi csók! Mind cuppanós és édes!
Kár, hogy csak cuppanást - a gyermek mást nem érez,
irígyelt is, ahány pásztor csak arra jött:
"Ez ám pocsékolás! Sok a jóból, kölyök!"
(Baranyi Ferenc fordítása)

1848. október harmincadikán vívták a Móga János vezette magyar honvédseregek és az Alfred zu Windischgrätz herceg, illetve Jellasics horvát bán által irányított egyesült császári hadak a Schwechat melletti csatát, mely az utóbbi fél győzelmével végződött. A mindkét oldalon csekély veszteségeket okozó összecsapás világossá tette, hogy a magyarok nem egyesíthetik erőiket a bécsi forradalmárokkal, tehát a schwechati ütközetben a szabadságharc hadvezérei kezdeményezési lehetőségüket is elveszítették. A magyar sereg a schwechati kudarc után egészen Pozsony környékéig menekült, ugyanakkor viszont az ütközetben nem szenvedett komoly veszteségeket. Szerencsénk volt azért is, mert a forradalmi Béccsel hátában az osztrákok nem vettek űzőbe minket, Windischgrätz visszafordult, hogy előbb „rendet csináljon” odahaza. A Schwechat melletti fiaskó nem is a vereség mérete miatt volt fájó, hanem azért, mert a magyar hadvezetés nem tudott élni egy hosszas hezitálás után megragadott lehetőséggel. Mógáék visszavonulása után hamarosan Bécs is letette a fegyvert Windischgrätzcel szemben, vagyis a kibontakozó szabadságharc Magyarország területére korlátozódott.

1871. október harmincadikán született Paul Valéry, a huszadik század egyik kimagasló tehetségű francia költője, aki a zenét és az építészetet tekintette a legmagasabb rendű műfajoknak, mert lételeme mindkettőnek a mögöttük működő ritmus, mely egységgé is kovácsolja őket. Egy naplófeljegyzése szerint a ritmus nem más, mint az aktus és az érzet közötti korrespondencia megteremtésének feltétele. A ritmusban tetten érhetők a pillanatok, a pillanat maga, melyben "a valóságos cselekedet összeforr a mély-énből feltörő álommal".
Csoda-e ezek után, ha költészete jellemző vonásának a zeneiséget, a versritmust nevezem meg?
Ettől függetlenül korai verseit később erősen megválogatta és gyökeresen átdolgozta - a parnasszisták és Mallarmé  hatásától akart szabadulni -, és csupán 1920-ban adta ki André Gide ösztönzésére a Régi versek albuma című kötetében. Valéry első költői korszaka lezárulása után még megírta a Bevezetés Leonardo da Vinci módszerébe című esszéjét, az Egy este Teste úrral  című novellisztikus filozófiai riportját, valamint A német hódítás című politikai tanulmányát, majd két évtizedre elhallgatott. 1917-ben tért vissza az irodalomhoz az Ifjú Párka című terjedelmes költeményével, amely a Varázslatok  című kötettel együtt a francia líra élvonalába emelte. Ez a költemény Rilkére is nagy hatást tett. A kortárs, főként fiatal írókra is hatott, így elsősorban az induló dadaistákra és szürrealistákra, rájuk azonban elsősorban személyiségével gyakorolt befolyást. A Varázslatok után Valéry költészete ismét elnémult. Nagy számban jelentette meg azonban esztétikai, politikai, filozófiai esszéit, dialógusait. És bármilyen remekek is ezek, én azért csak sajnálom, hogy Verset már alig írt aztán…

Sejtelmesen II.
Gonosz, bolondos,
akár egy méhe,
ajakam csókdos
égő fülébe.

Szeretem bágyadt
döbbeneted,
semmi kis vágyat
vegyítve veled.

Meglepetések...
Véred zsibongott,
én adok hangot
s nevet a szélnek...

Hajad takar,
s józan és részeg
lelkem idézhet
amit akar.
(Szegzardy-Csengery József fordítása)

1882-ben ezen a napon született Bölöni György, író, újságíró. Talán sem tiszteletlen nem vagyok, sem nem túlzok, ha azt gondolom és mondom: érintőlegesen került volna csak be az irodalomtörténetbe, ha nem éri az a szerencse, hogy elnyerte Ady Endre barátságát. Legnagyobb élménye ez a barátság  volt, és fő műve is ebből származott: Az igazi Ady. Egész munkásságának jellemzése benne rejlik ebben a megállapításban: Ady útján indult el, és a nagy barát örökségének segítségével jutott el a szocialista irodalomszemlélethez, melyet legteljesebben a róla írt könyvben fejezett ki.

1885-ben ezen a napon született Ezra Pound, amerikai költő, műfordító, kritikus, szerkesztő, igen nagy kedvencem. Persze, tudom: Mussolini híve volt, és ez igen rossz pont nálam is, de Költészetének értékén nem változtat. Különben is, elsősorban gazdasági tekintetben volt a fasizmus híve, na, de nem védegetem tovább, mert hát ki vagyok én, hogy ilyen óriást védelmezni, mentegetni merjek?
Itáliával egyébként úgy került – és maradt – kapcsolatban, hogy 1908-ban Velencébe költözött, itt jelent meg A Lume Spento (Kialvó fénynél) című verseskötete. Ezután Londonba ment, ahol megismerkedett Yeatsszel, Frosttal, Joyce-szal és Eliottal, majd szervezte az irodalmi életet, segítette költőtársai újszerű törekvéseit, illetve a Poetry európai szerkesztője lett.
1928-ban visszatért Itáliába, Rapallóban telepedett le, itt élt 1944-ig. Mivel a háború kitörésekor a római rádióban Amerika-ellenes beszédeket tartott, 1944-ben letartóztatták, majd az Egyesült Államokba szállították, ám nem állították bíróság elé, hanem elmebetegnek nyilvánították.  Neves kortársai közbenjárásával 1958-ban engedélyezték kiutazását: ekkor visszatért Olaszországba, pontosan Velencébe, és ott is hunyt el, 1972-ben.

A jócimbora balladája
Zelotes Simon mondja,
kevéssel a keresztre feszítés után

Hát elveszejté legjobb cimboránkat
Papok s gazok szégyenkeresztje?
Izmos legény volt, hajh, a cimboránk:
A hajókat s a nyílt tengert szerette.

Midőn bekerítették emberünket,
Mosolygott ajka, az áldott.
„Ezek hadd menjenek – szólt ránk mutatva –,
Vagy átkom hull reátok!”

Így szabadultunk a dárdagyűrűből –
Ő nézte a hordát, s felnevetett:
„Miért nem fogtatok el, midőn magamban
Róttam az utcákat s tereket?”

Aromás bort ittunk, rubinpirosat,
Hogy legutószor együtt ült velünk –
Nem kappan pap, de férfi volt a talpán,
S jó cimbora volt: a mi emberünk.

Nem fogják könyvbe zárni őt, tudom,
Bár gonddal írják lapjait s nagy ésszel:
Tenger fia volt, nem kopasz tudós,
Ki molyrágott iratcsomókba vész el.

Bolondok! Azt hitték, hogy tőrbe kapták,
S már örvendeztek is halálán.
„Menyegzőre megyek – így mondta ő –,
Pedig tudom: keresztfa vár rám.

Láttátok: vakot, bénát gyógyítottam;
S a halott szíve újra melegen vert –
Most láttok újabb, szomorú csodát:
Hogy mint gyaláznak meg egy igaz embert.”

Isten fia volt a hű cimbora,
S munkált a testvérek javán.
Láttam, mint rémített meg százakat,
S én láttam őt a fán.

Szöget vertek belé, s ő nem sikongott,
Pedig dőlt már a vére, mint patak;
Az ég kármin kutyái ordítottak,
De ő jajszóra sem fakadt.

Láttam, hogy rémített meg százakat
Az Olajfák hegyén:
Nyüszítettek, midőn nyugodt szeméből
Rájuk villant a szürke fény.

Olyan volt, mint víz, mely nem tűr hajót,
S mit nem gyűrhet le a vihar –
Mint az ár, melyet megfélemlített
Feddő, szelíd szavaival.

Nagy mester volt a mi cimboránk,
Nem kezdte ki gúny és nevetség;
Bolond a csőcselék, ha azt hiszi,
Hogy végre most megölte testét.

Én láttam őt még lépes mézet enni,
Mióta fölszegezték.
(Képes Géza fordítása)

1906. október harmincadikán végső nyugalomra helyezték Thököly Imre hamvait  Késmárkon, szülővárosának új evangélikus templomában, ahol elhelyezték palástját és zászlaját is, valamint azt a feliratos domborművet, amely izmiti sírját is borította.

1907. október harmincadikán született Ránki György, zeneszerző. Molnár Antal zeneesztéta biztatására jelentkezett 1926-ban a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol 1930-ban Kodály Zoltán növendékeként diplomázott.  Zeneszerzőként figyelme a népzenére irányult, és Lajtha László irányításával tanulmányozta a Néprajzi Múzeum hazai és európai néprajzi-népzenei anyagát. Ezt követően Párizsban a Musée de l'Homme-ban, illetve Londonban folytatta ezirányú tanulmányait.
1947-1949 között a Magyar Rádió zenei osztályát vezette, közben egyre többet komponált. Első sikerét az 1950-ben rádiós gyermekoperaként bemutatott, majd 1953-ban egész estés színpadi művé átdolgozott Pomádé király új ruhája című vígoperájával aratta. Később a filmzenétől a szimfonikus alkotásokig, táncdaltól a balettig a legkülönbözőbb zenei műfajokban és stílusokban bizonyította sokoldalú tehetségét. Tevékenysége elismeréseként 1954-ben Kossuth-díjban, 1952-ben és 1957-ben Erkel Ferenc-díjban részesült, 1963-ban Érdemes Művész, 1988-ban Kiváló Művész címmel tüntették ki, 1987-ben neki ítélték a Bartók-Pásztory-díjat.
Fő művei voltak, a már említett Pomádé király új ruhája, A két koldusdiák, a Holdbéli csónakos; filmzenéi közül egészen feledhetetlenek a Körhinta, a Hattyúdal, benne a híres Villa Negra románcával.

1918-ban ezen a napon kezdődött az őszirózsásnak nevezett polgári demokratikus forradalom, melynek előzménye az elhúzódó világháború miatt érzett elégedetlenség a munkások, a katonák, a radikális és liberális polgárság és az értelmiség jelentős csoportjaiban. 1918. október 25-én, amikor már a Monarchia széthullása küszöbön állt, a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Függetlenségi és 48-as Párt és a Polgári Radikális Párt megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot. A Károlyi Mihály elnökletével létrejött testület 12 pontos kiáltványa követelte a háború azonnali befejezését, az ország teljes függetlenségének megteremtését, mélyreható demokratikus reformok bevezetését, valamint a nemzetiségekkel való megbékélést az ország területi integritásának sérelme nélkül. A tüntetők azonosultak a Nemzeti Tanács céljaival, és Károlyi miniszterelnökké történő kinevezését követelték. IV. Károly – ellentétben az általános várakozással – nem Károlyi Mihály grófot nevezte ki miniszterelnöknek: Megalakult a Hadik-kormány. Válaszként tüntetés kezdődött Budapesten, amely az éjszaka folyamán felkelésbe csapott át. A Nemzeti Tanácsot támogató felfegyverzett munkás- és katonatömegek elfoglalták a középületeket és elfogták a főváros katonai parancsnokát, követelték az önálló magyar köztársaság kikiáltását, megakadályozták egy menetszázad frontra indítását, kiszabadították a politikai foglyokat. 1918. október 31-én reggel győzött az „őszirózsás forradalom”, hatalmas tömeg ünnepelt az utcákon. A katonák a letépett K. U. K. sapkajelvények helyére, a civilek kabátjuk gomblyukába őszirózsát tűztek, így teremtették meg a forradalom szimbólumát.

Ugyanezen a napon, 1918. október harmincadikán jött létre Csehszlovákia, a régi Csehországból, Morvaországból, Sziléziából, valamint utóbb az első világháborút lezáró békeszerződés értelmében az országhoz csatolt magyar Felvidékből alakult demokratikus köztársaság.

1953-ban ezen a napon a Nobel- békedíjat Albert Schweitzernek, elzászi német teológusnak, lelkésznek, orgonaművésznek, tanárnak, orvosnak, egyszóval egy nagyszerű Embernek ítélték.

1960-ban október harmincadikán született Diego Armando Maradona, világbajnok argentin labdarúgó, edző. Tizenöt éves korában lett profi labdarúgó, az argentin-válogatott tagja, melyben 1977-ben tizenhat évesen mutatkozott be, éppenséggel egy Magyarország elleni barátságos mérkőzésen. Góljaival jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az 1986-os mexikói világbajnokságot Argentína nyerte. 2000-ben a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet. Én azt gondolom, joggal.

Tanulhat

az ember sok éven át gyerekpszichológiát, foglalkozhat Gyermekekkel, egyszer csak egy öt és fél éves csak sarokba szorítja. Kamilláról beszélek, legnagyobbik unokámról.
Úgy kezdődött, hogy megmutattam Neki a Vasarely-albumot, gondoltam, abban elég kreatív és izgalmas képek vannak. Tetszett is Millának, olykor jókat kuncogott (újabban ez a harsány „ez vicces!” felkiáltással fűszerezett kuncogás megy Nála), de valahányszor igazi opart-képhez, vagyis fekete-fehérhez érünk, megjegyzi: „Á! Nem színes!”
Megbeszéljük, hogy fekete-fehérben is lehet nagyon izgi képeket készíteni, el is fogadja az álláspontot, de később visszatér a fekete elleni lázadáshoz.
Jóval később, elsőre nem is kapcsolok, honnan ered.
„Nem szeretem a feketét.” – mondja nekem már az utcán, séta közben.
„Általában nem szeretik az emberek” – bólintok –, „gyászos szín. Pedig nem rossz azért.”
Csőbe húztam magam, nem vitás, mert érkezik a kérdés: „Papi, mi az, hogy gyász?”
Mesélem, és kénytelen vagyok érinteni a halál meg a temetés témakörét, pedig igyekszem máskor elkerülni. De közben az is meggyőződésem, hogy ebben a témában sem szabad hasalni, amennyire lehet, amennyit megérthet, komolyan kell Őt vennem.
Csakhogy amint elérkezünk a végéhez, a temetéshez, és ahhoz, hogy miért is szomorúak az emberek, ha valaki meghal, jön Milla kérdése: „Kislányok is meghalnak?”
És itt áll meg a tudományom, itt van vége a gyermekpszichológiának.
Vagy ki tudja?
Én minden esetre azt mondom Kamillának, hogy nagyon ritkán, például balesetben Kislányok is meghalhatnak, ezért kell nagyon figyelmesnek lenni, amikor az úton átmegyünk, de amúgy azt hazudom Neki kegyes hazugsággal, hogy Kislányok nem halhatnak meg.
Minthogy épp aznap tette föl a kérdést nekem, hogy „ugye, ha valaki nem beszél egy titokról, az nem hazugság”, amire én azt feleltem, hogy nem, az nem hazugság.
Most aztán ehhez tartottam magam: hallgattam egy titokról.
Hogy igazam volt vagy sem? nem tudom.