2013. július 1., hétfő

Július első napja van,

ez az 5773. zsinagógai év tammúz havának huszonharmadik, valamint a 2557. buddhista esztendő jaistha havának hetedik napja; ezen kívül még az 1434. muszlim év shaban hónap huszonkettedikéje is ma van.
Az év 182 napja, és 183 nap van még hátra 2013-ból. Azaz: közepénél tartunk éppen.
A Nap (Budapesten) négy óra ötvenegy perckor kel, és háromnegyed kilenckor nyugszik. A  fogyó Hold meg éjfél után három perccel kelt fel még tegnap, és tizennégy óra huszonhatkor nyugszik.

Isten hozta az Európai Unióban Horvátországot, mely mától rendes tag!

1818. július elsején született Semmelweis Ignác Fülöp, magyar orvos, az „anyák megmentője”: ő ugyanis rájött, hogy a gyermekágyi lázat – melyben oly sok anya halt meg - az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Ignác antiszeptikumként előbb ajánlotta kollégáinak, majd utóbb kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra.

1868-ban ezen a napon alapították a Magyar Államvasutakat. Úgy volt ez, hogy a kiegyezés évében, az első kormány felhatalmazást kapott az Országgyűléstől államkölcsön felvételére vasút- és csatornaépítésekre. A pénz egy részéből a kormány július elsején felvásárolta a csődbe ment Magyar Északi Vasutat; a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium pedig  elrendelte, hogy az államkincstár kezelésébe vett Magyar Északi Vasút, és a közeljövőben megnyíló Zákány-Zágráb vonal neve Magyar Királyi Államvasutak legyen.

2004. július elsején sikeresen pályára állt a Cassini-Huygens űrszonda a Szaturnusz körül, és megkezdte a gyűrűs bolygónak és 31 ismert holdjának négy éven át tartó tanulmányozását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése