2013. július 14., vasárnap

Július tizennegyedike van

Franciaország nemzeti ünnepe e nap, immár 224 éve.
1789-re világossá vált az ancién regime pénzügyi katasztrófája, XVI. Lajos kénytelen volt összehívni a rendi gyűlést, 175 évnyi abszolutista uralom után. A készülődést a harmadik rendet - polgárok és parasztok képviselői voltak - magasztaló, számára dominanciát követelő felhangok tarkították; végül május ötödikén összeült Versailles-ban a rendi gyűlés, ahol a harmadik rend nagyobb képviselettel bírt, mint amásik két rend együttvéve, de ha a rendenkénti szavazás marad, mint 1614-ben, az utolsó rendi gyűlésen volt, akkor mindig alulmaradva jelenhetett meg.
A harmadik rend, az elégedetlen polgárság képviselői különféle huzavonák után magukat Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánították, felesküdtek (labdaházi eskü) az összetartásra: a király futott az események után, elismerte a Nemzetgyűlés jogkörét, de az esetleg királyellenes hatalomátvétel meggátolására katonákat vont össze Versailles körül.
Midőn ennek híre eljutott Párizsba, pattanásig feszültté lett a hangulat, aminek hatására a város körül is szorosabbra vonták a katonai blokádot. Hamarosan elterjedt, hogy a királyi katonaság megtámadja a főváros tömegeit, erre aztán kirobbant a spontán népfölkelés.
Július tizennegyedike reggelén a tömeg 40 000 puskát és néhány ágyút zsákmányolt, majd  körülzárta a királyi önkény jelképét, a Bastille erődbörtönt.
Az erőd védőit (82 invalidust és 32 svájci gárdistát) mintegy 40-50 000 fős tömeggel a háta mögött a párizsi vezetőség délelőtt 10 órakor békés megadásra szólította fel, ezt azonban de Launay, a börtönerőd parancsnoka megtagadta. Tárgyalások kezdődtek, de a türelmetlen tömeg fél kettő körül betört a belső várudvarba, de Launay pedig kiadta a tűzparancsot. Az ostrom délután három óra körül fordult igazán komolyra, amikor a nemzeti gárda erői lőfegyverekkel és ágyúkkal csatlakoztak a felkelőkhöz. Délután öt órakor a helyőrség megadta magát.
A rabul ejtett de Launay-t és számos katonáját a városháza felé vezető úton kegyetlenül lemészárolták, fejüket lándzsára tűzve vitte magával a felfegyverkezett párizsi nép.
Kitört a forradalom.

1862. július tizennegyedikén született Gustav Klimt, osztrák festőművész, a szecesszió kiválósága, Mestere, nagy-nagy kedvencem. A maga korában éppúgy mellőzött, mint sikeres  Klimt a modernizmus kezdetét is jelentő bécsi fin de siècle egyik központi alakja volt. Mint a  szecesszió egyik legjelentősebb alakja olyan életművet alkotott, ami a világon legismertebb osztrák festővé tette. 35 éven keresztül a szecesszionisták élén állt, célul tűzte ki a művészet megújítását és a modernizmus nemzetközi áramlatai felé való nyitást. Művészeti csúcspontot jelentett a Beethoven tiszteletére rendezett kiállítás 1902-ben, és az Ő fríze, mely ma ismét eredeti helyén, a Szecesszió Házában csodálható meg. Erőteljes szimbolikával és dekorativitással ünnepelte az érzéki életkedvet, de éppúgy ábrázolta az emberi létezés sötét oldalát, a halál és az elmúlás fenyegetését.

1881. július tizennegyedikén halt meg a hírhedett törvényenkívüli, Billy, a Kölyök. Pat Garrett golyója végzett vele Fort Sumner környékén. Bár más legendák is vannak...

1918. július tizennegyedikén született Ingmar Bergman, e több műfajban is otthonosan mozgó, komoly, nagy Művész, képíró Mester. Negyvenöt film és számtalan színházi rendezés fűződik nevéhez. Tessék csak ilyesmire gondolni: A nap vége; Tükör által homályosan; Jelenetek egy házasságból; Csend; Úrvacsora; Persona; Érintés; Szégyen.

2003. július tizennegyedikén jelentős vesztesége volt a magyar irodalomnak: meghalt Janikovszky Éva.

Örülj, hogy lány!
Én igazán első perctől fogva örültem a lányomnak,
és annak is örültem, hogy az apja örül a lányának,
de akkor még nem gondoltam arra,
hogy egy lány sokkal jobb, mint egy fiú.
Aztán meggyőztek róla.
Örülj, hogy lány ! - mondta az apám,
egy lánynak mindig könnyebb az élete !
És ő csak tudja, hiszen fiúnak született.

Örülj, hogy lány!
mondta a nővérke is,
mikor haza készültünk,
és kezembe nyomta
a kislányomat.
Nézze csak meg,
már most is kész kis hölgy !
És valóban, ahogy megnéztem a lányomat,
és aztán a többi kisbabát,
rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek,
de még kész kis úrnak sem.

Egy lány az szép, kedves, melegszívű és anyás.
Tinka néni még azt is hozzátette,
hogy egy lány ügyes kezű, szorgalmas,
és mindenben segít az anyjának.
S azt hiszem, ez mind így igaz.
Mert ahogy elnézem a lányomat,
már most is szép és kedves.

Elnézem a lányomat,
és azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta,
hogy milyen ügyes kezű.
Igazán nem vagyok elfogult anya,
de az azért ritkaság, hogy gyerek már
kéthetes korában ütögesse a csörgőt,
és kéthónapos korában már megfogja a kanalat.
Este elújságoltam az apjának is, hogy
milyen ügyes lesz majd a mi lányunk,
és az apja is örült, de mondta, hogy
addig is, varrjam már föl a kabátjára gombot,
mert leszakadt.
Mert föl nem varrná maga, mintha az ő gombja
csakis az én dolgom volna.
Azért sem varrtam föl.
Erre leült a lánya ágya mellé,
úgy látszik, kivárja, amíg megnő.

Elnézem a lányomat a kiságyban,
és a lányom visszanéz rám.
Örülök, hogy lány vagy, mondom neki,
bár kisfiút szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a lányom is örül,
mert rám mosolyog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése