Július 24.

1783-ban ezen a napon szabadsághős született Caracasban, Venezuelában: a nagyszerű, és máig nagyon népszerű Simón Bolívar, a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenségét megteremtő szabadságharcos, Bolívia országának névadója és első elnöke.  Az „Amerika emberének” nevezett politikus és katona nagy ideájával, a független és egységes Latin-Amerika gondolatával a kontinens egyik legnagyobb hatású ideológusának bizonyult.
Egy sor dél-amerikai ország hálával tartozik Neki, mint Fölszabadítójának; Venezuelában születésnapja valóban nemzeti ünnep is.
Bolívar végül nem tudta létrehozni az egységes Latin-Amerikát, de még a széthúzó Nagy-Kolumbiát sem volt képes egyben tartani: hiába szerzett diktátori hatalmat, erőfeszítéseivel csak saját népszerűségét rombolta le. Miután még merényletet is elkövettek ellene, a szabadságharcos olyannyira csalódottá vált, hogy 1830 áprilisában lemondott hatalmáról. Az 1830-as év során Európába akart száműzetésbe vonulni, de a tuberkulózis betegágyba kényszerítette. Holmijai nagy része – feljegyzései, levelei – már az Óvilágban voltak, amikor 1830 decemberében meghalt a kolumbiai Santa Martában. 
(Utolsó hónapjainak gyönyörű történetét olvashatjátok García Márquez A tábornok útvesztője című remekében. Jó, hogy eszembe jutott! Elég rég olvastam, van annak már egy éve is…)

1864. július huszonnegyedikén született Frank Robert Wedekind. Az expresszionista drámairodalom bizonyos értelemben Vele kezdődik, pontosabban megfogalmazva: Wedekind halála után, amikor megszűnt a darabjait legnagyobbrészt hallgatásra ítélő cenzúra, az expresszionista iskola egy csapásra atyját és élő-harcosát fedezte fel s kezdte tisztelni benne. Valójában Wedekind átmeneti jelenség volt a naturalizmus és az expresszionizmus között. A naturalizmushoz kapcsolódik annyiban, amennyiben eszmevilágából száműzött mindenféle metafizikus ideát, az embert mint biológiailag meghatározott ösztönlényt fogta fel, és az ösztönök szabadságának evangéliumát hirdeti. Az expresszionizmus ideológiáját előlegezi gyűlölettől sistergő polgárellenessége, lázadó szembeszegülése a polgári erkölcs- és értékrendszerrel, amelyet darabjaiban hátborzongatóan morbid iróniával, ragyogó groteszk-karikaturisztikus vénával leplez le.
Főbb és világirodalmilag is fontos művei voltak: A tavasz ébredése; A föld szelleme; a Haláltánc. A Pandóra szelencéje című jeles drámájából írta Alban Berg a Lulu című operát.

1897. július huszonnegyedikén, este fél kilenckor – figyelem! nem tréfálok! – a világon elsőként gyulladt ki 21 helyen a közvilágítás acetilénlámpák segítségével Tatán.

1802. július huszonnegyedikén született id. Alexandre Dumas. Tudom, tudom! Bizonyára nem Ő a korszak legnagyobb írója, én azért mégis nagyon-nagyon szeretem, és azt hiszem, nem vagyok egyedül. Remélem sokaknak okozott és fog okozni még örömteli órákat, napokat a Monte Cristo grófja, A három testőr, a Korzikai testvérek, az Egy orvos feljegyzései. Csak úgy, minden fontos irodalomtörténeti, irodalomesztétikai megfontolás  nélkül, pusztán érzékeink örömére!
Alexandre Dumas-t ott temették el, ahol született és sírja ott is maradt egészen 2002. novemberéig. Akkor a francia köztársasági elnök, Jacques Chirac exhumáltatta a testét, és egy nyilvános ceremónia során az új, kék bársonnyal leterített koporsót a négy muskétásnak – Athos, Porthos, Aramis, D’Artagnan – beöltözött köztársasági őrök kísérték át ünnepélyes menetben a párizsi Panthéonba, ahol Franciaország legnagyobbjai vannak eltemetve. Ünnepi beszédében Chirac elnök így emlékezett: „Általad lehettünk D’Artagnan, Monte Cristo vagy Balsamo, lovagolhattunk Franciaország útjain, járhattunk harcmezőkön és láthattunk palotákat és várakat – általad álmodunk.”

1860. július huszonnegyedike zseniális képzőművészt adott a világnak, szerintem legalább is. Neve: Alfons Mucha.
Cseh származású, de igazán spanyol művészként számon tartható nagysága Ő a szecesszió korának, mert művészetét a szecesszióra jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik. Ám Ő nem vallotta magáénak az art nouveau elveit, nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította. Művészetében a dekorativitás anatómiai pontossággal párosult, nézzük akár plakátművész grafikusként, akár illusztrátorként, akár festőként. Mert bizony csodákat teremtett mind e területeken.
Nem is olyan régen a Szépművészeti Múzeumban álmélkodhattunk szépségein.

1969. július huszonnegyedikén visszaérkezett a Földre – vagy, amint az látható: az óceánra - az Apollo-11, az első sikeres amerikai holdexpedíció űrhajója.