- jelenet abból, fordítva golanból -
Ő ELVON, FEL MÁS
Singhelőr(ök). Melltett ér, a molykas lőtte. Cisfranco áll őrt. Narberdo szemkőbe.
Narberdo: Az ki?
Cisfranco: Úgy nem: állj te s feleljed: ok a gyáva?
Narberdo: Károlyig jené a májkín!
Cisfranco: Narberdo?
Narberdo: Van az: ok.
Cisfranco: Rád óra: topisan jössz.
Narberdo: De mustként!
Éj lett fenn: fán menj cicis kőt fenni.
Cisfranco: Szöknöm kell, hogy tartsál.
Ténykedek: sí van,
S jól van: nem gyök.
Narberdo: Gondnyíl után kő ér célt.
Cisfranco: Jégre se moccan móc.
Narberdo: Jó, nosza éjkád!
Marha, lusta cél, ahogy ottan átallod.
Tárőr is imád: hogy ne mondd el sínek se.
Cisfranco: Tett úgy izzik, és lom hal már.
Kiáll az!
(Rahooti és Celmarlus jő)
Rahooti: Nyakhon rábai.
Celmarlus: S a dán lat lógva.
Cisfranco: Éj jó, gát izzad.
Celmarlus: Tenisz kedve csőbe tér s lenézi:
Válik delta?
Cisfranco: Narberdo, jöhettem.
Celmarlus: Hóha Narberdo!
Narberdo: Kínos az?
Rahooti, fened?
Rahooti: Tetess, kell a kel.
Narberdo: Az otthon tenisz, Rahooti, de tisztes
Marjolus se.
Rahooti: Nos, achát-jel-éj, a járt is széni?
Narberdo: Mint sebem támlát.
Celmarlus: Rahooti mondd azt: ja,
Zekeadónk lő.
Fog és nem tarajhit: tál az állunk.
Ízlésbe botla, lát rémvényt a lófej.
Hát én, gammamál, adtam himlőt, add vissza!
Kéjben áznék, ó eperíz!
Has jő, megint ment, a sütemény gyenge.
Rönkszem kútja, és lisztszósz a gém.
Rahooti: Ajjaj! Hősöm.
Narberdo: Leülj te, hátrébb!
Hat toros juhmolyt vész a lenfű,
Mely csónakká lett. Egy fa van: falaz,
Mit a két szervünk lát.
Rahooti: Te jól löksz!
Narberdo modellje kép, mi sete.
Narberdo: Éj múlt, kaszafő,
Mint ma a tagcsel, amely Roxántól
bornyul az égre. Menny, aminek az ép zene.
Szénre rálángolt Celmarlus, én meg az
óra: gyere vén, üss…
Celmarlus: Szó, csitt! Több se: jő, hol
Megy Margit!
Len jő: szel
Narberdo: Lakk-ara, pestnép: a holt meg
Májkín.
Celmarlus: Tudsz te taljánul: hintsd meg: szólj
Rahooti!
Narberdo: A nemtáj ki? Csak nézd, Rahooti.
Rahooti: Ím egy zug: Verát lefélem.
Ácsolat.
Narberdo: Vár szót, na!
Celmarlus: Kér, tégy kést, Rahooti.
Rahooti: Vagy te: mi az a személyi élet?
Tor, milord?
Jött-e ma a szép vihar Domimmal,
Mely egyben kor hegyben hunyt el indával.
S ég-földre járt? Ég a szekrény, leró:
Szólj!
Celmarlus: Ne, lám telhet.
Narberdo: Ha nem tolat a sváb
Lemeszel.
Celmarlus: Menj el, lelj, fenj: vejed nincs.
Narberdo: Hát, no? Rahooti! Padzsák degeszre?
Több-e a hátnem, buszminta-e a képlet?
Félsz, mit lő kefe?
Rahooti: De az is lát innen, nem hason.
Ráér ki lomhű mával éldegél.
Játssz a meszemnek!
Celmarlus: Gyárbársony hall ízt?
Rahooti: Te, mint gazdabot, tudod,
Harcméh meze is volt a gyomrán.
Fő, hogy holmi büszke vén orgit győzz le te:
Szús hossztávban ív ily kéz: lordpen volt,
Midőn mi a násszá egyelt lengét
Vertük meg. Tök ünős.
Celmarlus: Ízként már be, e pont és lothari
Ráró az őr.
Járthelyt lőttünk-e, ha ilyen Laci?
Rahooti: Rész mi árt, benn jártszalag, de nem dóm:
Áll e tanoslány, vényemmé lett az,
Mert hoz rabunk, csapágypást Lenke.
Celmarlus: Jónk leül: aki jatud, jamond.
E som ért rost, e topán likőrgyár,
Tőgyén a jeléj a lattal lótva?
Ön méretik ez álrézkarú spongyán tán?
Szikes földködömön harsog a szercsín?
Mért jó, ha sok nagy dohog sassá?
Nékik árvanap, napközire egy mén?
Kémet szül ez a zajló estiség,
Kárunkba fog éjmindet, na mind por?
Fejtsd Kitti meg ezt.
Rahooti: Meg
Én, ha mondom:
Gall e láb, híres az. Az el-kihunyt máj
Neki másképp tűnt fel a lében.
Csak tudtok a vén orgi Tinforbrasról?
Gatyázva sebez, senyved rémisztőleg
Bajpárta ékész: hős, ám levettük.
(Mert bent úgy csücsül ős, mint lángkérész.)
Fölmenne Tinforbras: csépétes kuvasz,
Vénytőr- s vakló koszossal testen sült.
Vén lel zöld kőtűt, szemernyi mázast.
Telével együtt e dán, mint tóbirkák,
Mely a pörlat volt. Fő az őre, jaj az agya,
S jel, mely e földről kékszínt költ
A kéményünkre. Ha most van ősz, a
Tinforbras, ő tököli e vagyont ma:
És így szól: Bitang az év, recsegő
Tökös egy tű között japánt talál.
Létemre szállt. No most, a juhfi Tinforbras
Paszta. Hallatlan vágy e harc, de gall-e?
Vén ragú lesein, itt és mostan,
Cső egy lék cseh. Szántott, de ha botozza,
Melltapasz tiédért, nyakrész rőt tő.
Nagyra-vállra lat: és ez nem seb
(kor: hisz anyunk már lőtte, már nem toki),
Mint a fecniben lüktető vér megtalál.
Apazaj vesz, eltetet, de fölken.
Ezt ingja a tó, mind e szűk énekek,
Sej úgy én s te és ez gümőkórt kap,
S orgazmusa hűnek hó fekélye.
Narberdo: Más nem, pán ez csúcs és
Úgy hív, hogy: eszem.
S össze jól vág esze, ahogy dán csőlakó
Ver, egyben itt jár: ha oly fontos a
Ma, a májkínhoz ért ki a harcé.
Rahooti: Por egy szem, ész, a
Mersze várzabi.
Ró így római, fönt zűrág a kanapén,
A hal egy hasábtál, libus kábulat
Lőtte fészkessé, de átgazol aratva ma.
Sír sok, lő bele a leslep: otthagy.
Kong magva, vonyít mindjárt, rút e szer:
Fartűzkő, lakk, harcvér, májhó
A babnap: és kost nyír kié e test.
Nép, mely unt szigorán ladikká vál.
Rákorgott font, majd, mint a napvégen.
S ím, zord vő hason haló jegyászé.
Egy, mint a sorsba mullszálló táj furál,
S lóeszébe vet tört ágról noszogónak.
Tettföldön jött-e a menny s föld, szánba
Hajéktámla és mohos ing lőtte?
Lemetszte, s az visszajő.
Hal, de kan! Ím! Hol e nő? ne már megint!
Hátút leszem, meg ha ront is. Állj meg,
Rák záptat!
Ha van szélben vadkan, szava egy vad:
Lelj fel!
Kés, ha testperem itten fejetlen,
Nénikéd keskeny, kenné hó üdv a szót:
Lelj fel!
Tán ha látsz be nádba, sássorba, mely
Lő, erre vaud, kever kerülő:
Ó, fel hát lelj!
S ha létté lett benned lottózsaru, dzsekinket
Tál aklom harsogja: enné a földalatti.
Él, mi holtig szavazni jár, bocsok!
(Kaskaszó)
Elmondd, aztán evezz! Szólj! Lé ebe megvár!
Celmarlus: Ősneszek fához? a
Dzsámi lángol?
Rahooti: Üss,
Ha nem karaj, állj meg itt.
Narberdo: Van itt!
Rahooti: Van itt!
Leszelel
Celmarlus: Ment el!
Bánts meg juh, mély a mély, önesdőn.
Rőt e sakál, átváltott nyestfej üget:
Mert has ért kentet, mint a felleg ő,
És őshité ősünk. Sort vár, nem gúnyt.
Narberdo: Hol szólt a márna, hogy a
Kaska álvita.
Rahooti: S hogy rí a feladat! Mint bűn,
Tót suta lény:
A temető fáslira. Be úgy ikszé,
Ahogy a kaska, a kelreg soha se akarná.
Szűmet gyepen kántorral befödni
A baknap teniszéj: s az ő léjére,
Ha tűz-, vízhabén, döngöl vagy kebel,
Tana csatangol, a kóbor lelke esti
Gyimesi székhöz. S hogy van benn gaz,
Róla ez a lencse is tárgyzombiság.
Celmarlus: Tán az el csak a múlt kaska vázszara.
Jak mond, laza boszorkány, míg az idő zergekő.
Benmell Runku lesz üstté, ne írjuk fel.
Géz a jeléj, zeng e nyálhaj-dáma:
S hogy korra egy se mer mozizni: leszel.
Az éj talár lat: néplat nem ver
Dértűn nemezgézt, bűn nem öl boszorkányt.
Üdv oly vörös, a szem oly telt zónafői.
Rahooti: Ott haltam én is: szekushő lőtt bele.
De ím, a kelreg, beölt borbírát,
Ott jár a dal kardombján, matt lett ere.
Jött-ment, telt lett az őr: s min az éndomb
Dastusuk az mind jiétól lámás.
A juhi Lethamtel: mert a rákfene!
Hogy kan kenne oly nászt, elmarom.
Hozzá szélben fog. Les rátok-e úgy,
Hogy tevén síksí, mint a resztelt
Vánkosa liksí, hű tündér hint szemet?
Celmarlus: Árrá zötyköljük: te éndomb.
Regmagel.
A jégmacska albán, hol áltatni őrt.
(Menelnek)
*** **** *****
In memoriam „kissmanyi”
A Remény, elfogyott sütemény,
földiekkel játszó tünemény.
Ilyet már nem kapok, de nem is kaparok:
reménygesztenye éget nagyon.
Régen nincs Apukám, a szerény.
Milyen régót’ árva vagyok én.
Csak egy fél sütemény,
illata száll felém,
be jó lenne egy csöppnyi Remény.
Ma tetűs habomény a Remény.
Lószar sincs már az ő tetején! S
ha ilyet nem kapok, hát nem is zokogok:
régen köpnek rám az Angyalok.
Nekem nincs Apukám, Anyukám,
és nincs Istenem és nincs hazám.
egykor volt szép hazám
illata bódul rám
jó, ha fél kifli az uzsonnám.
*** **** *****
OLVASSÁTOK
csak az én egyik kedvelt olvasási módom szerint a VARRODA szót, és íme, máris előttetek a ROVARDA!
Ez - a lovarda mintájára – olyan hely, ahol sok rovart őriznek, melyeken lehet rovarogolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése