Július harmincadka van

1511-ben ezen a napon született Giorgio Vasari. Tessék csak jól megnézni ezt a dátumot, és hamar rá lehet jönni: meglehetősen rosszkor. Egy évvel születése előtt halt meg Sandro Botticelli, zsenije még elevenen élt; születése után még nyolc évig alkotott Leonardo, harminchat éves volt akkor Michelangelo és huszonnyolc Raffaello.
 Vasari meg szintén festőnek született, de hát kik közé? Micsoda óriások közé?
Fiatalon került Firenzébe, ahol épp Michelangelo és Andrea del Sarto (Őt még nem is említettem) tanítványa lett, de leginkább Raffaello és Michelangelo római falfestményeinek másolásával képezte ki magát. Tanult rajzolni, festeni, még az ötvösséget is kitanulta, de hát ott is, mi volt a helyzet? Majdnem egyidős volt Benvenuto Cellinivel…
Mondjam tovább?
Okos ember és a művészet nagy értője volt Vasari, hamar rájött, hogy Ő csak a második vagy tán a harmadik vonalban rúghat labdába, és bizony így lett.
Ő is, mint oly sokan akkortájt, a Medici-család szolgálatában állt, de aztán hagyta Firenzét a nála nagyobbakra, és inkább Arezzóban, Bolognában, Nápolyban, Velencében, Riminiben és Ravennában meg – főleg – Urbinóban tevékenykedett festőként.
 Michelangeloval közelebbi, mondhatni baráti kapcsolatba került, festett képeket is Buonarotti  kartonjai szerint, és az ő tanácsára építészeti tanulmányokat is folytatott.
De mondom: okos és szerény művész volt, világosan látta helyzetét, ezért aztán írásba fogott; megírta a Le vite de’piú ecellenti pittori, scultori ed architetti - vagyis A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete -című remekművét, számtalan esztétikai fejtegetéssel és – főleg, mert ez a legjobb – számtalan anekdotával.
Olyan életrajzokat köszönhetünk Neki, mint Giotto, Pisano, Lorenzetti, Ghiberti, Uccello, Brunelleschi és hát persze Leonardo, Michelangelo, Botticelli meg Raffaello.
Nagyon szeretem azt a könyvet, nagyon! Különösen olaszul, mert túl képzőművészeti értékein, gyönyörű, igazi reneszánsz irodalom is, méltó a magy firenzei triász műveihez, komolyan!
Azért alkotott ám maradandó képzőművészeti alkotásokat is, elsősorban építész- és szobrászként: az ő tervei szerint épült a csodaszép Uffizi és Michelangelo síremléke szintúgy.
Mindkettőt Firenzében csodálhatjuk meg.

1846. július harmincadika jeles napja a magyar festészet történetének: e napon született Paál László, a 19. század egyik legismertebb magyar tájképfestője. Művészeti tanulmányait a bécsi akadémián kezdte 1864-ben, de úgy hiszem művészetének igazi alakításában az akadémiánál nagyobb szerepet játszott hollandiai tanulmányútja, ahol főként a 17. századi mesterek műveit tanulmányozta, és ezek valamint a barbizoni-iskola hatása tükröződött aztán érzékeny, részletgazdag festményein. Realista látásmód jellemzi műveit, melyeken emberalakot csak elvétve, ritkán ábrázol.
Barátja, Munkácsy Mihály hívására előbb Düsseldorfba, majd Franciaországba költözött, és ott Barbizonban telepedett le, legszebb vásznait ott festette.
Melankolikus, befelé forduló egyéniségét a természet szépségének ábrázolásában juttatta kifejezésre, olyan csodálatos képeken, mint a Nyárfák, az Út a fontainebleau-i erdőben, az Erdei út, a Viharos táj.

1866. július harmincadikán Károlyi Sándor gróf vállalkozása, a Pesti Közúti Vaspálya Társaság üzembe helyezte az első lóvasútvonalat Pesten, a mai Kálvin tér és Újpest, Városkapu között. A vállalkozás utóbb több vonalat is indított, például két évvel később
 a budai oldalon is.

1899. július harmincadikán játszották le az első hazai vízilabda mérkőzést Siófokon. A feljegyzések szerint az MVE két csapata játszott egymással. A B csapatban játszott Gillemot Ferenc, a klub kiváló sportolója, a mérkőzést Lindner Ernő, a MAFC kitűnő úszója vezette. Ezzel a mérkőzéssel vette kezdetét Magyarországon a későbbiekben oly sok sikert hozó sportág, a vízilabda története.

Rossz, nagyon rossz napja volt 2007-ben az egyetemes filmművészetnek július harmincadika. Ezen a napon két óriás hunyt el: Ingmar Bergman és Michelangelo Antonioni.