A halványgőzömsincs-pizza

Silány ügy, nem mondom, de az ebédfőzés tegnap elmaradt, mert négy gyerek jutott két Nagyszülőre (+ egy unokatesóval jön ki a négy, de hát Ő a Másik Nagyinak épp úgy Unoka, ha követhető vagyok): négy gyerek lakásban kibírhatatlan, nekik sem jó, fölnőtteknek sem jó, tehát irány a játszótér, és – a Szülők tanácsára – pizzavásárlás ebédre.
Az ötlet amúgy jó, mindnégy Gyerek szereti, és néha lehet ilyen hámrúgdosás.
Magában a pizza átvételében én már nem veszek részt, négyből kettőt – főleg, mivel a legkisebb már álmos, elalszik a babakocsiban – hazaviszek. Az magától értetődik, hogy Kamilla jön velem, Ő „jó barátja” Papinak.
Na, nem is ez a lényeg, hanem, hogy fent-mondott-okokból nem tudom, milyen pizzák érkeznek az ebédlőasztalra.
Leülünk enni, Kicsik boldogan falatoznak, négy malomkeréknyi pizza az asztalon, tudnám, minek, de a Gyerekek – immár csak hárman, hisz a Töpcsike alszik - imádják a dúskálást.
Milla – öt esztendős és egy hónapos – eszik egy szalámisat, megkóstolja azt, amit én eszem (hústalan, olasz zöldséges), nem jön be Neki az articsóka, és kicsit lesajnál, hogy én, hogy tudok ilyesmit megenni, de elnézi nekem, mert szeret.
Aztán kiköt a hústalan, sajtos margheritánál.
Közben laposan pislog a még bontatlan doboz felé, és azt kérdi: „Az milyen, Papi?”
Mondtam, a vásárlásban nem vettem részt, azt Nana intézte, hát böcsületesen felelem Millának: „Halvány gőzöm sincs, Kicsim!”
Ami ez után jön, azt elsőre nem is értem, sajna, már nincs egészen gyereklogikám.
”Azt nagyon szeretem!” – lelkesül Kamillám.
”Mit szeretsz, Kincsem?”
”Azt az állványgőz-pizzát!”
Még mindig kell fél perc, hogy végre értsem Őt.
Sohase hallotta még tőlem a „halvány gőzöm nincs”-et: mi mást képzelhetne, mint hogy egy pizzafajta, pláne, hogy előtte nagy elánnal tanítottam a pizzák nevét Neki olaszul, amilyen hülye vagyok.