Huszonkét éves korában egy Il Poliziano című havi folyóiratot alapított, és már ebben jelentkezett költői működésének a klasszikus formák fölelevenítésére törekvő már-már makacs, egész életművét jellemző vonása. Noha 1857-ben megjelent mát egy kötet verse, hírnevét mégis igazán az Inno a Satana című 1865-ben írt hatalmas és neves ódájával szerezte, melyben a sátánt, mint minden haladás mozgató elemét dicsőíti merészröptű strófákkal.
A klasszikus mértékű formát modern és sokszor realisztikus tartalommal egybekötő ódái az újkori olasz költészet legértékesebb termékei közé tartoznak; egy-egy verse megjelenését az olasz közönség és a sajtó eseményként fogadta, és Carduccit jóformán véleménykülönbség nélkül legkiválóbb költőjének ismerte el Italia.
Legtöbb verse 1860 és 1870 közt keletkezett, a nevezetes Himnusz a Sátánhoz és a Barbár ódák versciklus is.
Amikor már csak néhány öregkori verset írt, 1906-ban, egészen méltán és méltóan életművéhez megkapta a Nobel-díjat.
Himnusz a Sátánhoz
(részlet,
ford: Majtényi Zoltán)
Lét roppant kútfeje,
Anyag és Lélek,
Érzék és Értelem,
téged idézlek -
téged, míg bor ragyog
telt poharakban,
úgy mint a lélek ég
szembogarakban -
téged, míg mosolyos
földnek s egeknek
szerelmes szavai
összerezegnek,
s bércekről remegő
nász-titkos ünnep
zúdul a síkra, s az
foganva lüktet -
téged idéz merész
dalom, zihálva
tör hozzád, lakomák
Sátán-királya!
Halálszín mennykövek,
húnyt égitestek;
az égboltról bukott
angyalok esnek!
A sosem aluvó
anyagba válva
- dolgok királya ő,
formák királya -,
ő, Sátán, él csupán!
S ha villan éjszem:
ő az úr lobbanó
sötét tüzében,
bágyadt e szem, riadt,
s megbújva illan,
vagy éles-nedvesen
csábítva csillan.
*** *** ***
Búcsú
(Ford: kmgy)
Háromszínű virág,
tengernek árjába alkonyulnak a csillagok,
s kialszanak szívemben a dalok.
1841-ben szomorú volt július huszonhetedikének a hajnala, és szomorú lett az egész nap: meghalt Mihail Jurjevics Lermontov. Amikor Puskin a gyalázatosan rákényszerített párbajban meghalt, Lermontov dühödt hangú költeményben – A költő halála - bizonygatta, hogy Puskint lényegében meggyilkolták a cár utasítására, és persze elítélte általában is a párbajt e versében. Sors szörnyű iróniája, hogy Lermontovval is párbajpisztoly golyója végzett.
A költő halála
(részlet
ford: Lator László)
Meghalt a költő! Tisztasága
rabját, gonosz szó fente be,
bosszús szívét golyó találta,
aláhorgadt nemes feje!...
S mert alantas sértés, gyalázat
nagy lelkén nem száradhatott,
mint annyiszor már, maga lázadt
a világ ellen - s most halott!
Halott!... Mivégre a dicséret,
a jajongás, a nagy szavak,
a dadogó, szánalmas érvek?
Hiszen a sorsa telt be csak.
Ti hajszoltátok fenekedve
a béklyótlan, merész zsenit,
szítottátok fel - kényetekre!
a hunyó tűzvész üszkeit.
Örüljetek hát! Ezt a szégyent,
gyötrettetést nem bírta el:
kihunyt, csodás szellem-szövétnek,
koszorúja porban hever.
Gaz gyilkosa - nem volt menekvés!
pontosan és hidegen ölt.
Nem reszketett a fegyveres kéz,
üres a szív - jól működött.
És nincs is mit csodálni: messze
országból jött, mint annyi más
szerencselovag, pénzvadász,
s a sorsa épp hozzánk vetette.
Dölyfösen járt köztünk - kinek
nincs köze földhöz és beszédhez,
dicsőségünkre fel nem érez,
nem is tudhatta, ama véres
percben mire emel kezet!...
Nem Byron vagyok...
Nem Byron, más vagyok. Ha lángol
Bennem a szó s égnek lobog:
Mint Ő, vészverte, büszke vándor,
De csak orosz lélek vagyok.
Korábban kezdtem, úgy is végzem;
Szellemem sokra nem viszi;
Lelkem zátonyos éjjelében
Remények süllyedt roncsai.
Ki tudja, mit rejtesz magadban,
Titkos tenger? Sejtheti-e
Ember, hogy mit hittem, akartam?...
Tán a költő; - más senki se!
Szabó Lőrinc fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése