- versciklus -
1.1.
Társak, kikkel a hegy jó borát ittam,
elhagytak egymás után. Jól kifogtak rajtam;
a halál nyújtotta ki kezét feléjük,
letették a poharat: én magam maradtam.
1. 2.
Mi íródik rólam ott fent, tudni sem akarom!
Én vagyok, ki a rosszat, a jót tenni fogom,
de a döntés nélkülem születik meg majd,
s egyszer csak a Bíró elé kerülök. Mi jogon?
1. 3.
Van, kinek babér s borostyán kellene,
másnak malaszt és angyalok éneke;
söpörd be nyereséged, kétes a hitel:
ha távol dob pereg, ne törődj vele!
1.4.
Tölts bort, barátom! a múlott kínt s vele
a „szebb” jövőt mostomról az mossa le!
Holnap? holnap tán nincs is cimborám!
ami van, a tegnapfa hullt levele.
1.5.
A kakas még épp csak, hogy kukorint,
de a kocsmánál már kiáltanak odakint:
„Nyiss ajtót! Megjöttünk! Időnk rövid,
ha egyszer elmegyünk, sose jövünk megint!”
1.6.
Mit sem ér a szív, ha elkorhadt belül,
ha szenvedélytől többé nem hevül.
Mit sem ér napod bármely perce, ha
a szerelem már mindig elkerül.
1.7.
Új napot fakasztó hajnalsugarak,
virágsziromszavakkal, ím így szólnak:
„Mire vártok álmosan kávézgatók?
A nap hívei miért alszanak?”
1.8.
Miféle célt keresek léthatárokon túl,
okot mindenféle okozatnak konokul?
Holott a lét fájának minden levele
rügyez, kihajt, elhervad és hull.
1.9.
Te, aki egyedül vagy életemben kedvesem,
becsesebb számomra, mint szívem vagy szemem -
mi, ugyan mi drágább, mint az ember léte? -,
bálványom te! mindennél drágább életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése