2013. augusztus 5., hétfő

Augusztus ötödike,

Havas Boldogasszony napja van, és sejtem, hogy magyarázattal tartozom: augusztus eleje és a hó? Hogy jön ez össze?
Így, tessék:
a legenda szerint Liberius pápa alatt élt az Örök Városban egy János nevű római patrícius feleségével, gyermektelenül. A házaspár templom adományozásával akart kegyes alapítványt tenni az egyháznak, és az álmukban megjelent Szűz Mária azt mondta nekik, hogy ahova másnap hajnalra hó fog esni, arra a helyre építsék fel a templomot. Ezt az álmot látta Liberius pápa is.
 És augusztus ötödikén, 352-ben megtörtént a csoda Rómában; a Mons Esquilinuson, a hét legendás domb közül az egyiken havazott. Itt épült tehát a bazilika,  a Santa Maria Maggiore, melyet III. Sixtus pápa díszíttetett remek mozaikokkal, és avatott fel.
Nem árt elmondani, hogy manapság a hóesés csodájára kicsit rá kell segíteni, így aztán Rómában e nap estéjén műhavat fújnak a várakozó hívek feje fölé.

1532. augusztus 5-én kezdte meg I. Szulejmán hatalmas hadserege körülfolyta a kicsiny Kőszeg várát, másnap megkezdte ostromát. A várat Jurisics Miklós kapitány – majdnem százszoros túlerővel szemben – 25 napon át hősiesen védelmezett.

1844. augusztus ötödikén született Ilja Jefimovics Repin, csodálatos tehetségű és szociális érzékenységű realista festőművész, grafikus. Szegény származása miatt első rajzóráit egy nyomdászati iskolában kapta, csak tizenkilenc esztendősen került az Akadémiára, ahol viszont kiváló eredménnyel diplomázott, elnyerte a nagy aranyérmet és a vele járó ösztöndíjat, így három évet tölthetett Olaszországban és Franciaországban. Itt jobbára zsánerképeket festett, de – el nem szakadva hazája szellemiségétől - ekkor készült az orosz népmesei témájú Szadko a víz alatti királyságban is.
Három évi előtanulmány után 1873-ban mutatta be hatalmas feltűnést keltő Hajóvontatók a Volgán című művét. Az uszályvontatók keserű sorsának ábrázolása döbbenetes erővel hatott, noha az Akadémia rektora „a művészet legnagyobb profanizálásának" minősítette a képet. (A rektor nevét nem ismerem…)
Mintegy háromszáz portét festett, amik közös vonása a szinte meghökkentő életszerűség, az egyéniség kiemelése. A legmegrázóbb ezek közül Muszorgszkij 1881-ben, a zeneszerző halála előtt néhány nappal a kórházban készült arcképe, amely a gyógyíthatatlan betegség, a szenvedés nyomait örökíti meg a művész arcán.
Repin a grafika terén is jelentőset alkotott, persze elsősorban festőként vonult a halhatatlanok sorába.

163 évvel ezelőtt, 1850. augusztus ötödikén született Guy de Maupassant. Különös sors, különös származás. Flaubert-nek a zseniális írónak volt egy ifjúkori szerelme, afféle ábrándos, reménytelen szerelem, amely azzal végződött, hogy a leány máshoz ment férjhez, egy bizonyos Maupassant nevű köztisztviselőhöz. A sors azután úgy hozta, hogy Maupassant úr is, felesége is fiatalon meghalt, és egy árva fiút hagyva maguk után. Az agglegény Flaubert pedig ettől kezdve gondoskodott a magára maradt gyermekről, fogadott fiának tekintette, s igyekezett művelt embert nevelni belőle. És mert vérbeli író volt, hamarosan felismerte, hogy a serdülő fiút nemcsak a tanulnivalók érdeklik, hanem igazi írói tehetség is gyanítható benne. Elhatározta hát, hogy módszeresen íróvá neveli az ifjú Guy de Maupassant-t, kidolgozta az íróvá nevelés módszertanát, és kemény feladatok elé állította a fiút, hogy rászoktassa a pontos és részletes megfigyelésre, a fogalmazás fegyelmezettségére, a szavak gondos megválogatására.
Flaubert remek tanítómester volt, és Maupassant-ból nagy tanítvány lett. A Mester halála utáni pillanattól kezdve Maupassant-t kell mondanunk a francia realista széppróza főalakjának.
Pedig mindössze tíz esztendőnyi ideje volt alkotásra. Negyvenéves korában elméje elborult, és három évvel később meghalt egy elmegyógyintézetben. Ez alatt a tíz esztendő alatt írta meg életművét, mert minden további magyarázgatás nélkül mondom: életmű ez a javából.

1962. augusztus ötödikén holtan találták Marilyn Monroe-t a színésznő Los Angeles-i otthonában. Amerika legendás szépsége feltehetőleg öngyilkosságot követett el, és a mellette megtalált nyugtatók segítségével végzett magával. Bár időről-időre más elképzelések is fölmerültek… De hagyjuk az összeesküvés-elméleteket.

1 megjegyzés: