1521-ben augusztus huszonkilencedikén foglalták el a törökök Nándorfehérvárt, ahonnan 1456-ban oly csúfosan futottak el.
1526-ban ezen a napon lényegében másfél óra alatt szétverték a középkori magyar államot Mohácsnál.
1541-ben a Buda „felmentésére” érkezett törökök augusztus huszonkilencedikén fogságba vetették Török Bálintot és más főurakat, aztán „csellel”, minden esetre harc nélkül elfoglalták Budát, és evvel három részre szakították a már akkor is két részre szakadt országot.
Végül 1602-ben augusztus huszonkilencedikén foglalták vissza Fehérvárt a magyaroktól.
1686-ban aztán véget ért a törökök augusztus huszonkilencedikei sikerszériája: sikertelenül próbáltak meg kitörni a Szent Liga által ostromlott Buda várából. És szeptember másodikán az ostromlók elfoglalták a várat, véget ért a török 145 évig tartó uralma Buda felett.
”Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek, / nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”1520-ban meghalt Szelim szultán, helyére zseniális I. Szulejmán került, aki 1521-ben követeket küldött Magyarországra a béke érdekében, azonban a magyar főurak némi arroganciával börtönbe vetették a követeket. Válaszul a szultán hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen, mi mást tehetett volna? Még abban az évben elfoglalta Nándorfehérvárt és Szabácsot. 1524-ben pedig megfenyegette II.Lajos magyar királyt, hogy a folytonos békeszegés miatt elfoglalja majd Magyarországot. Ideje lett volna észbekapni, és a védelemre lépéseket tenni: e helyett a főurak egymás birtokainak kifosztásával, miegyebekkel foglalkoztak.
A magyar udvar 1526-ban idejekorán értesült arról, hogy a szultán ismét Magyarország ellen készül, a hírek hallatán a király parancsot adott a bánoknak, hogy készüljenek fel a védelemre. Ám most sem történt semmi, mint öt évvel azelőtt. Nem volt pénz. A telet a visegrádi udvarnál töltő Tomori Pál kalocsai érsek hiába kért pénzt, hiába figyelmeztetett, senki sem hederített rá.
Látván, hogy semmi sem történik az ország védelmében, a végvidéki parancsnokok márciusban beadták lemondásukat, ám ahogy a védelem, úgy a lemondásuk sem érdekelt senkit.
A törökök pedig – ősi hadiszokásuk szerint Kászim napján – április huszonharmadikán megindultak. Elfoglalták Nándorfehérvárt, Péterváradot: idehaza még mindig nem történt semmi sem. Aztán, nagy nehezen, július másodikára Tolnára hívta a király a nemesi felkelők seregeit. Nem csipkedték magukat, mit mondjak?
II. Lajos augusztus tizenhatodikán nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai György szepesi grófot és Tomori Pál kalocsai érseket, aki nagyon vonakodott a vezérséget elfogadni. Az urak nagy többsége – tudj’Isten, miért? -Mohácsot választotta a csata színhelyéül, bár még nem érkezett meg a király táborába minden várt csapat, és a helyszín nem volt túl alkalmas a védelemre.
Augusztus huszonkilencedikén végül is a magyar sereg 24 800 emberből állott, 85 ágyúval volt felszerelve, (ebből 53 került használatba), és még néhány horvát hadtest állt rendelkezésre. Akadt még két jelentősebb, mozgásban lévő haderő: a Szapolyai Jánosé akkor még valahol Szeged környékén mozgott Mohács felé, igen lassan, mert ellentmondó utasításokat kapott, hasonlóan Frangepán Kristófhoz, aki dél felől mozgott Mohács felé. Végül is a csatába egyikük sem érkezett meg.
Ezzel szemben a török sereg erőit hatvanezer reguláris szpáhira és janicsárra teszik, ez azonban a mai történelmi kutatások szerint túl sok, a teljes oszmán haderő reguláris állománya volt hatvan-hetvenezer, s ebben a csatában nem vett az részt. Valójában az elit egységek száma 30 ezer fő lehetett, amelyhez hozzájöttek az irreguláris csapatok az aszabok és az akindzsik meg a többi egység. Így ebből állt össze a hatvanezer fős török sereg. Viszont ez egy végtelenül fegyelmezett, erős, ütőképes sereg volt, ami a miénkről nem mondható el.
Aztán meg: nagyon rosszul választottuk meg a csata színhelyét. A töröknek engedtünk át egy magaslatot, akik onnan a teljes magyar hadrendet vidáman átláthatták; a jobb szárny erősen elmaradt a derékhadtól, a balszárnyat pedig nemes egyszerűséggel a Duna mocsárvidékére helyeztük. Velük nem is volt nagyobb bajuk a törököknek, megtették azt a szívességet, hogy belevesztek a mocsárba.
A csata elején volt egy majdnem sikeres lovasrohama a derékhadunknak, de hamar kifulladt, és ezzel lényegében az ütközet sorsa is eldőlt. A megfutamodás fő oka az lehetett, hogy az időközben a helyszínre ért janicsárok sortüzekkel fogadták a magyarokat. Nagy valószínűséggel ekkor esett el Tomori is, miközben a futókat próbálta feltartóztatni. A szultán megkerestette a holttestét, levágott fejét karóra tűzték sátra előtt.
A vereségen kívül súlyos problémát jelentett, hogy Mohácsnál elesett II.Lajos király is.
A török ugyan eljutott Budára, rendesen ki is fosztotta azt, ám decemberre egyetlen török nem volt az országban.
EZT követően kaptunk tizenöt évnyi haladékot, amit viszont ismét nem a védelemre használtunk, hanem jött a kettős királyválasztás, és két király csetepatéiban majdnem több magyar halt meg, mint a törökellenes háborúk egészében.
Szulejmán végül megelégelte a dolgot, és 1541. augusztus huszonkilencedikén elfoglalta Budát, és rátenyerelt az ország középső részére.
Augusztus huszonkilencedike az Inka Birodalomnak sem volt ünnepi nap 1533-ban. Akkor Pizarro spanyol konkvisztádor megölette az utolsó inka uralkodót Atahualpát, és elfoglalta a Birodalom fővárosát, Cuzcót.
Atahualpa (Atahuallpa, Atabalipa, vagy Atawallpa) volt az utolsó legitim inka uralkodó, aki idősebb féltestvére, Huascár legyőzését követően került a trónra, miután édesapjuk Huayna Capac feketehimlőben meghalt. Pizzarro előbb elfogatta az uralkodót, és rajta keresztül irányította az inka birodalmat, aztán – mivel már nem volt szüksége rá – megfojttatta. Ez a gyilkosság jelentette az Inka Birodalom (kecsua nyelven Tawantinsuyu) végét.
Egészen nagy valószínűség szerint 1434. augusztus huszonkilencedikén született Csezmicei - más források szerint Kesinczei - János, vagyis hát Janus Pannonius. Középkori költészetünkből csak szórványos darabokat őrzött meg a véletlen. A túl viharos évszázadokban elkallódott a korai évszázadok legtöbb magyar költeménye, és ha maradt is számunkra egynéhány szép vers, nem maradt fenn egyetlenegy költői arculat sem. Még az esetleg megőrzött nevekhez sem tudunk művészegyéniséget társítani. A XVI. századtól kezdve azután olyan gazdagsággal árad a magyar költészet, amiből fel kell tételezni, hogy nagy múltnak folytatása. E kettő — a névtelen középkor és a tündöklő magyar reneszánsz — között virágzott Mátyás korának pompás, de latin nyelvével csak a beavatott kevesekhez szóló hazai humanista költészete, és ennek az egészében is igen színvonalas, a maga korában korszerű és Európa-szerte tudomásul is vett írásművészetnek a főalakja volt Janus Pannonius. Az ő csillogó egyénisége és világraszóló, költészete áll költőink névjegyzékének élén. Semmivel sem kisebb nagyságrendű, mint Balassi vagy Csokonai csak éppen egy sort sem írt magyarul, és ahogy a latin nyelv ismerete kikopott a közhasználatból, s korunkra már az értelmiség körében is fehér holló a deákul olvasó ember, úgy vált az első nagy magyar költő szinte kizárólag a jó képzettségű szakemberek zárt körének ügyévé. Mígnem 1972-ben, halálának félezer éves évfordulója hirtelen divatba nem hozta, hogy legalábbis fordításokban foglalja el megillető helyét költészetünk élén ez az ízig-vérig nagyszerű Költő.
EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
1632. augusztus huszonkilencedikén született John Locke természettudós és filozófus, az angol felvilágosodás jelentős alakja. Filozófiájának középpontjában az ismeretelmélet állt, ugyanis az emberi megismerés képességének felfejtésével a helyes etikai és politikai rendszer kialakítását tartotta megvalósíthatónak. Ismeretelméletében abból indult ki, hogy minden tudásunk (a matematikai és logikai kivételével) a tapasztalatból származik. Azt hangsúlyozta, hogy nincsenek "velünkszületett eszmék", és az erkölcsi és teológiai nézetek sem függetlenek a tapasztalattól. Felfogása szerint születéskor az emberi elme üres lap, melyre a külvilág tapasztalatai kerülnek (csak a képzetek megalkotásának képessége az, ami már eleve adott). Minden ismeretünk tapasztalati, azaz empirikus jellegű, s ezeknek két forrása van: A) külső érzékelés, vagyis az érzékszervek által nyújtott tapasztalatok; B) belső önérzékelés, reflexió, vagyis a lélek öneszmélődése.
Főbb művei voltak az Értekezés az emberi értelemről, a Két értekezés a polgári kormányzatról, a Levél a vallási türelemről és a Gondolatok a nevelésről.
1848. augusztus huszonkilencedikén a rákoscsabai templomban örök hűséget esküdött egymásnak Jókai Mór és Laborfalvi Róza. Az ifjú pár március tizenötödikén, a Nemzeti Színházban ismerte meg egymást, a Bánk bán esti előadásán. Tudjuk, ugye, milyen neves nap volt az?
1938. augusztus huszonkilencedike szomorú, csúf nap volt, szerintem talán még Mohácsnál is csúfabb, mert e napon költözött el közülünk, hunyt el Karinthy Frigyes. 1936-ban még sikeresen megműtötték agydaganatát Stockholmban, ám ahogy mondani szokás: a műtét sikerült, csakhogy két év múlva Karinthy meghalt.
Vélem és remélem, hogy Karinthyról különösebben szólnom nem kell, remélem, még mindig elegendő, ha Neve leíratik!
” De látod, én nem haltam meg, a roncs kidobott magából, és jól sejtettem, hogy ami ezután jön, nem a legtöbbnek elérése, hanem a legkevesebbnek kivárása, amivel újra kezdhetem az életet. S úgy jártam a világban máris, ahogy Robinson szigetén illik járni a hajótöröttnek, ahová kidobta a közönyös hullám, amikor elsüllyedt alatta a Megértés, amit lelkes, Istentől küldött építők ácsoltak számára, valamikor, a múlt század közepén s még régebben, egy ember, akinek már az apja is ács volt. És ajándéknak vettem minden lomot és szemetet, amit a háborgó vizek tetején leltem, hulladékát a büszke hajóknak. S megszoktam mindenben meglátni az alamizsnaértéket s feledni azt, ami hiányzik - értékelni a minimumot a maximummal szemben - elfogadni adósomtól ezredrészét annak, amivel tartozott, lemondani a többiről - megelégedni vele, ha hitelezőm csak egy font húst kért a testemből, csak egy bőrt nyúzott le rólam, könnyelmű adósságom fejében.
Felháborodni sors igaztalanságán, ember igaztalanságán - ugyan, kis Nini! Nincs ennek helye Robinson szigetén! Elárult a barát, megcsalt a bajtárs, kifosztott a kalmár? Ugyanakkor, látod karjába ölelt az ismeretlen, megmentett az idegen, visszaadta legfőbb gúnyámat, a bőrömet, akire rábíztam! Elvitte álmomban ruhám és kalapom a Gangstervédő Üzem KFT., mert úgy tetszett neki? Ugyanakkor fejbe is vághatott volna, mégse tette, sőt tűrte, hogy vágják csontjaimat, nem azért, hogy enyvet főzzön belőle a Spódium gyár, hanem azért, hogy kicsalogassák alóla az önmagamra támadó, testemben lakozó ellenséget.
Odanézz... mi az ott a fövényen?... ó, földöntúli boldogság!... ó, tündérálom!... heuréka!... egy lyukas kanál, bizonyára az elsüllyedt hajóról való. Engedj el, hadd rohanok - ezzel a kanállal kikaparom, kiásom a sziklát, és kunyhót építek rá, hallod-e? mához egy évre palotám lesz ezen a lakatlan szigeten.”
2005. augusztus huszonkilencedikén érte el New Orleanst a Katrina-hurrikán, és szörnyű pusztítást végzett. Előző napon a Mexikói-öböl meleg vízfelülete felett pusztító erejű, ötös hurrikánná erősödött a Katrina. Akkor még senki nem gondolta, hogy 24 órával később a vihar az öt legtöbb halálos áldozatot követelő trópusi ciklon közé írja be magát az USA történetébe.
A Katrina másnap 200 km/órás széllel, hármas hurrikánként ért partot az Amerikai Egyesült Államok déli területein és hatalmas pusztítást okozott Louisiana és Mississippi államokban. New Orleans szenvedte el a legnagyobb katasztrófát: a hurrikán erejű szél korbácsolta vihardagály, a hatalmas esőzések és a várost védő gát átszakadása következtében New Orleans jelentős része víz alá került, helyenként közel öt méteres magasságban állt a víz az utcákon. Az áldozatok száma összességében megközelítette a kétezer főt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése