de én jobb szeretem reinkarmációnak mondani)
- buddhista, és nem brahmanista alapon -
Tudom, tudom: meleg van, nyár van, meg légköri frontok is jönnek, mennek: Thomas Mann, Dosztojevszkij, Leo Tolsztoj, Shakespeare meg Vojtina blogjának olvasottsága mélypontokon tartózkodik, jön szépen fölfele a Tiffanny, Júlia meg miegyebek olvasottsága, én meg épp evvel a nem-nyári, nehéz kérdéssel állok elő. Csak hát megígértem Valakiknek, hogy beszélek erről a témáról, és az ígéret akkor szép, ha betartjuk: betartok hát bárkinek evvel az írással.
A „lélekvándorlás” kifejezést mifelénk tökéletesen félreértették, elsősorban azért, mert nem figyelt senki igazából a Buddha (a Megvilágosodott) való tanítására, melynek van három sarokköve.
Ez a három alap- és sarokkő a következő:
minden, ami keletkezett, mulandó;
minden, ami keletkezett, szenvedéstermészetű (épp mulandóságánál fogva) és ( ím a lényeg szempontunkból)
semmi sem bír hátterében lényeggel, nincs „lélek”.
Na ’szal nincs lélek, mi? Akkor,hogy lehet „lélekvándorlás”, na?
Ezt oldjad föl Célod - Biztosan. - Megvalósító Tehénpásztor (Sziddártha Gautama), Te Megvilágosodott (Buddha)!
Lapozhatunk is tovább: a Buddha Tana (buddha-dharma), érdektelen butaság, önellentmondásokkal terhes…
Mert – ugye? -, ha a „nincs lélek” (anátman) tanításából a lélekvándorlás fogalmát óhajtja Valaki levezetni, akkor bizony körbe-körbe okoskodik, mint amikor kutyus kergeti a farkát, vagyis egy „circulus vitiosus” – ba keveredett, és azt nem szeretjük.
Lépjünk tova – mondod Te, derék olvasó -, csacsiság az egész!
Kerüljünk beljebb – mondom én -, hátha van valami sajátos belső magva, logikája a Tannak
Hogy e magot megleljük, vegyük kicsit szemügyebbre, miként gondolta el a Buddha az emberi személyiség fölépítését. Legyünk különös tekintettel a „lélekre”, jó?
Azt tanítja a Tan, hogy egy ember öt rész egysége, melyek a következők:
a testi forma, avagy a név és forma: jelesül, hogy az embernek testi valójában az a neve, hogy ember, mely megjelöltség és megjelölés elkülöníti őt minden más létezési formától: ásványoktól, növényektől, állatoktól démonoktól és istenektől.
A testnek, mely felépült és szerveinek, melyeknek kialakult funkciói is vannak: első közülük az öt érzékelés és a tudatos gondolkodás által létrejövő különféle érzetek.
Az érzeteinkből elvont képzeteket gyártunk, fogalmakat alkotunk,
fogalmainkból építjük föl hajlamainkat, hajlamosságainkat, azaz minden szellemi és erkölcsi tulajdonságunkat, nem kevésbé érzelmeinket.
Eme elnyert hajlamosságok alapján épül értelmünk, a szellemünk megismerő képessége, a tudatunk, és annak kritikai vonatkozása. (Ennek neve: vidzsnyána, ami egy hasonult szó, és eredetileg dvau-dzsnyána, kettős megismerés volt, és épp itt a bibi: mert van egyfelől a tiszta megismerés, van másfelől a tudatunk, az ön-tudatunk, mely azt sugallja, hogy az öt összetevő mögött van még valami más, aki-ami nagyon fontos, az öntudat, az én. Vedd négy ujjad, és úgy zárd össze, hogy a hüvelykedet magukba zárják: ekkor úgy fogod érezni, hogy a másik négy ujj kevésbé fontos, mint amit bezárnak magukba, holott minden ujjad csak egy ujj a kezeden egyik sem kevésbé, másik sem erősebben fontos. Így tesz az öt alkotóelemünk közül az öntudat is: bezáródik a másik négy mélyére, és elkezd fontosságot tulajdonítani magának: azt hiszi szegény, hogy Ő vagy Te, egyes egyedül Ő vagy Te. Pedig Te az öt alkotóelem együttese vagy. Na, és még: ez az öntudat kezdi sugallni az Ént és a Lelket, pedig ezek nincsenek, csak képzetek.
Az elején említettem, hogy egyik alaptanítása a Buddhának, hogy minden keletkezett dolog szükségszerűen mulandó, ami azt illeti pillanatról pillanatra is mulandó: az a testi valóm, mely most ezt a szöveget írja, egyáltalán nem egyezik avval, mely tegnap délután kisunkáját ölelte magához, és egyáltalában nem azonos azzal a testi valóval, mely majd este ágyba fekszik aludni.
Minden esetre az öt szkandha, öt minőség (melyeket az előbb fölsoroltam), amely a személyiséget alkotja, az bizony szintén alávetett a mulandóság törvényének, hiszen keletkezettek, éspedig az időben keletkezettek, tehát idővel elmúlnak.
Amikor az öt minőséget összefogó erő energiája elfogy (mint majd egykor a Napot fönntartó termonukleáris energiák elfogynak), akkor az energia (mint tudjuk a fizika törvényeiből) nem elvész, mert nem veszhet el, csupán másmilyen energiaformára változik át. Mondjuk egyszerűbben: a halál beálltakor a mozgási energia átmenetileg helyzeti energiává változik, majd újra mozgásformába kerül.
Hogy mi történik a testi-anyagi formánkkal, annak energiájával, azt igen pontosan tudjuk, és minden időben el is fogadtuk.
A testet eltemetik, vagy elégetik, vagy (mint Tibetben), levegőbe temetik (azaz: madarakkal fölétetik), vagy az Óceánba vetik vagy mit tudom én, miféle sokféle formája lehet még a temetésnek. Mindegy is: lényeg az, hogy a testi energiák a földbe diffundálnak, ott humusszá lesznek, és növényi magvaknak adnak szállást: vagy cápák életerejévé alakulnak, vagy madarak létfenntartását biztosítják, és így tovább, és így tovább.
Az ám, de mi történik majd a másik négy szkandhával? Mi lesz halálom után az érzeteimmel, képzeteimmel, hajlamaimmal, tudattartalmammal?
Hát hisz ez az, ami tovább vándorol, testből új testbe, és nem a lélek! Jobban is szeretném, ha minőség- vagy tudat- vagy karmavándorlásról beszélnénk lélekvándorlás helyett.
És még egy téves dolgot szeretnék szétfújni hamar!
Nem egy, egyetlen születendő lénybe fog testet ölteni újra az összes egykor volt indíttatásom, nem ám!
Szétoszlik az az univerzumban, és kerül ebbe is, abba is, amabba is a tudatomból, vagyis nem ismétlődöm meg újra a jövőben pontosan, nem, soha többé: meglehet, legerősebb indíttatásaim majd egy lénybe kerülnek, de a gyöngébbek, kevésbé fontosak más és más lényekbe.
Avval kéne kiegészíteni az örökléstant, hogy egy születendő gyermek három helyről örököl: apjától, anyjától és az univerzumban mindig lévő helyzeti energiától.
Nehéz, tudom, nehéz ügy ez.
Mondanék egy metaforát, az mindig segít!
Képzeljünk el egy végtelen időktől végtelen időkig hömpölygő folyamot és nevezzük – mondjuk – Tudatfolyamnak.
Ha e folyónak a medre sima, göröngy- és sziklamentes lenne, akkor a folyó vize is tükörsimán hömpölyögne.
Ám nem ilyen a Tudatfolyam medre: mindenféle zárványok, hibák, zavarodottságok, téveszmék, tudatlanságok, gyűlölet és szeretet sziklái, kövei, zárványai borítják a meder fenekét.
Ez okból kifolyólag a folyó fölszínén buborékok keletkeznek: tételezzük föl, hogy e buborékok gondolkodni tudnak!
Ilyesmiket gondolnak magukról: milyen okos, ügyes buborék vagyok én! Milyen mácsó buborék vagyok én, és milyen jó kis csajbuborék úszik amott.
Nosza, eredjünk utána!
Vagy egyáltalán, azt gondolja magában: én buborék vagyok, sőt buborékabb más buborékoknál!
Telik-múlik az idő, egyszer csak elfogy a felületi feszültség energiája, a buborék szétpattan, és belehullik a Tudatfolyam vizébe, amelyből vétetett.
Igen ám, de a folyó egy másik pontján, új buborék bukkan föl, de ez a buborék is a Tudatfolyam vizéből keletkezik, az elébb szétpattant buborék tudattartalmának egy része ebben az új buborékban ölt testet.
Így valahogy, így kell elképzelni ó, Nyájas Olvasó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése