Augusztus első napján

Nyaram, nyaram: hová szaladsz?
Igaz, ma még majdnem tizenöt órán át (14 óra ötvenhat percet)  a Fény uralja Világunkat, de bajos lenne szemet hunyni ama tény fölött, hogy fogy az ideje, akár csak a magamé.
Persze, az éj is szép, különösen az augusztus-éji égbolt, melyen e hónapban sok szép látványosság ígérkezik, de akkor is: elszáll a nyár, „a szárnyas idő hirtelen elrepűl, / S minden míve tünő szárnya körül lebeg.”
Hisz a jó, mindig fürge lábakon jár, csak a rossz, a nyomorú hosszan maradandó.
Ennyit mára a nyiffnyaffról!
Augusztus  – mint köztudott - nevét Augustus Octavianus római császárról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, csak annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Julius Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus a róla elnevezett hónapot odahelyezte, amelyben Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, sextilis („hatodik”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban. És mivel két hónap is ily módon a június és a szeptember közé ékelődött, a számolás elcsúszott a továbbiakban.
Így lett a hetedik (tehát septimus) hónap a kilencedik, a nyolcadik (tehát octavus) a tizedik és így tovább decemberig (decemus) mely nem a tizedik, miként neve sejtteti, hanem a tizenkettedik.

Elsőként ma egy százkilencvennégy évvel ezelőtt születettre emlékezem, akit én nagyon szeretek, de akit nem szokás ma már a fősodorba tenni, nagyra tartani.
O mores, o tempores! Nagy kár!
Hogy ki volt Herman Melville, aki 1819-ben ezen a napon született?
Az amerikai kritika Dante, Milton, Dosztojevszkij nevével egy időben emlegette egykor,  D. H. Lawrence, aki pedig kíméletlenül közömbös tudott lenni írótársaival szemben, Melville-t majdnem annyira becsülte, mint saját magát. A valóság az, hogy írókon és kritikusokon kívül Melville munkáit kevesen olvassák és legértékesebb regénye, amelynek Moby Dick a címe, ifjúsági regény számba megy, és csupán a cselekménye fantasztikumánál fogva hat. Ebben a tényben ép annyi az irónia, mint abban a közismert valóságban, hogy Swift Gulliverje vagy Cervantes Don Quijoteja ugyancsak ifjúsági olvasmány lett.
Csak azért is: butuló Világ!
Én szeretem a Moby Dicket – a regényt! -, szeretem Melville lassúdan folydogáló szövegét, szeretem Melville-t!
Tudom: a külsőségek szemüvegén át nézve Melville regényei pikareszk munkák. Sok bennük a cselekmény, a rendkívüli kalandos levegő, és az önéletrajzi vonatkozású esetekbe mindig belesző olyan pusztán képzelettel megteremtett helyzeteket, amelyek felcsigázzák az olvasó érdeklődését, anélkül, hogy látszólag mélyebb elmélyülést követelnének.
De ez jó! Nagyon jó!
” Bár nem tudnám pontosan megmondani, miért jelölt ki engem ama rendező, a Sors, erre a nyomorúságos bálnavadászszerepre, de a legfőbb ok a nagy bálna lenyűgöző gondolata volt. A roppant és titokzatos szörny a végletekig felzaklatta kíváncsiságomat. Aztán a vad és távoli tengerek, ahol szigetnyi teste hömpölyög: a bálnavadászat elmondhatatlan, névtelen veszélyei; ezek s ezernyi-ezer tűzföldi kép és hang kísérő csodája irányította vágyaimat. Másokat talán nem ösztönöz ilyesmi; de ami engem illet, örökös sóvárgás gyötör a messziség után. Szeretek hajózni tiltott tengereken, szeretek kikötni barbár partokon.
Mindezek okából örömmel fogadtam hát a bálnavadászutat; a csodavilág nagy vízár-kapui kitárultak, s a vad képzelgésekben, amelyek elhatározásomra sodortak, bálnák végtelen menetei hömpölyögtek kettesével lelkem legmélyére, s mindnyájuk közt egy hatalmas, csuklyás szörny, olyan, mint egy távoli, hóborította hegy.”

 Svájc nemzeti ünnepe van ma.  Ugyanis 1291-ben augusztus első napján három kanton - Schwyz, Uri és Unterwalden - aláírta a szövetségi levelet, amellyel egyesültek a Habsburgok „idegen” szabályai elleni közös küzdelemre. Ezt követően az 1315. évi morgarteni csatában legyőzték a Habsburg hadsereget, és részleges függetlenséget szereztek, mint Svájci Konföderáció.
Igaz,  igaz: Svájc függetlenségét csak sokára, nagyon sokára – 1648-ban – ismerték el nemzetközileg, a svájciaknak mégis az a nap, melyen létrejött a szövetség, szóval augusztus elseje a nemzeti ünnep.

1498. augusztus elsején ért Kolumbusz Kristóf Venezuela partjaihoz, vagyis e napon fedezte föl. Ez volt az első szárazföld, melyet harmadik útján az utazó megpillantott: akkor még nem tudta szigetről vagy szárazföldről van-e szó, de annyira megtetszett neki a part és a hegyek, hogy a Tierra de Gracia (Kecsesség földje) nevet adta a vidéknek. Az ország neve viszont végül is nem Kolumbusztól, hanem Amerigo Vespuccitól származik, és annyit tesz: „kis Velence”. Felfedezésekor az ország területét 300 000, különböző karibi és arahuaca törzsekhez tartozó indián népesség lakta, akiknek nem volt közös kultúrájuk, sem közös nyelvük.

1664. augusztus elsején vívták meg a Raimondo Montecuccoli tábornok által vezetett keresztény seregek és Köprülü Ahmed nagyvezír oszmán hadai a szentgotthárdi ütközetet. A magyarországi török háborúk során ez volt az első jelentős nyílt ütközet, melyben az európaiak győzelmet arattak a törökök ellen.
És bár a keresztény erők győzelme kétségkívül jelentős volt, a kortársak és az utókor által egyaránt hiányolt ellentámadást Montecuccoli különböző okokból nem indíthatta meg.
Így aztán nagyrészt önhibáján kívül a Szentgotthárd utáni dicséreteket követően, hamarosan megkapta a „halogató” jelzőt, és – mintegy Zrínyi ellentéteként – gyáva, megalkuvó és tehetségtelen hadvezérként maradt meg a köztudatban.
Pedig az igazi rossz nem ő volt: rosszabb volt és magyarázhatatlan I. Lipót politikája, aki kilenc nappal a győztes csata után, augusztus tizedikén váratlanul békét kötött a törökkel (a vasvárit), ami a Porta számára igen kedvező feltételeket  biztosított.  A szövetségesek háta mögött született egyezség gyakorlatilag meg nem történtté tette a szentgotthárdi győzelmet, miután az 1663–64 során elfoglalt várak mindegyikét az oszmánok kezén hagyta. Hát érthető ez?
Lipót diplomáciai lépései beárnyékolták a sikereket, és hamarosan udvarellenes összeesküvéseket – például a Wesselényi-féle konspirációt – eredményeztek. Magyarország felszabadítására a vasvári béke következtében még több mint két évtizedet kellett várni.

1944. augusztus elsején robbant ki a Varsói Felkelés, melyet az Armia Krajowa (Honi Hadsereg)) irányított a német megszálló csapatok ellen. A felkelés kirobbantását arra az időpontra időzítették, amikor a szovjet csapatok megközelítették Varsót, a Visztula túlsó partjára értek. A Honi Hadsereg célja az volt, hogy még a szovjetek előtt felszabadítsák a fővárost, és megerősítsék a lengyel függetlenséget a háború teljes ideje alatt működő Földalatti Állam kormányának hatalomra juttatásával. Minthogy a Vörös Hadsereg bambán - bár, gondolom parancsra - állt, a felkelés október másodikán elbukott. Szégyen, gyalázat! (Mármint a szovjet politikára  nézvést.)

***   ***   ***
Ma kezdődik ennek a nyárnak legszomorúbb, legunalmasabb, legtartalmatlanabb tizenegy napja: ma elutaznak a Lányok, az én Kicsi Unokáim, és nem lesz semmi öröm tizenegy napon át.
Tudom én azt, hogy nem normális dolog, de a tegnap délutáni altatós mese előtt, mikor mondtam Nekik, hogy most sokáig nem látjuk egymást, és evvel nagy búcsúpuszikat sikerült kizsarolnom, tényleg el kellett csitítani magam, ráadásul mintha fordult volna a világrend, Janka, a hároméves vigasztalgatta a hatvankét éves fölnőttet: „Ne búsulj, Papi, majd visszajövünk.”

Hogy ne áruljak zsákbamacskát, azt is meg kell mondanom, hogy annak a néhány embernek , akik olykor elolvassák marhaságaimat, szintén nem lesz könnyű az eljövő tizenegy nap.
Mert – gondolom – értelmes tevékenység híján, vad írogatásba kezdek majd, mint aki megint az irbesartan (ír beszartan)nevű vérnyomáscsökkentőt szedi, pedig nem, már nem. Már egész mást rendeltek a tudós orvosok. Egy dologban lehet reménykedni: talán meséket fogok csinálni tizenegy nap alatt, és nem fölnőtteknek valókat…