Augusztus 9.

Lelkem minden szeretetével köszöntöm az 1332 éve fennálló Bolgárországot!
A mai Bulgária területén minden időben jelentős korai kultúrák voltak. Éltek e tájon szkíták, görögök: emléküket művészi ötvöstárgyaik őrizték meg. Később a terület a római, majd a Bizánci Birodalom része lett. A népvándorlás sem kerülte el Bulgáriát, a gótok és a hunok is megfordultak errefelé. És ami fontos: szlávok érkeztek, olyan nagy számban, hogy a továbbiakban ők lettek a népesség alapja.
A népvándorlás a hunok után is folytatódott. A török nyelvű onogur-bolgárok érkeztek meg Aszparuh kán vezetésével, aki Attila leszármazottjának tudta magát. Elfoglalták Bizánctól a bolgár földeket, államot szerveztek, amely néhány nemzedék alatt szláv nyelvű és keresztény lett. Ez az állam a hagyomány szerint augusztus kilencedikén jött létre, 681-ben, amikor Aszparuh elismertette a bizánci császárral az új állam szuverenitását.

1173. augusztus kilencedikén kezdődött a pisai dóm campaniléjének építése, melyet ma  ferde toronyként ismer a világ.
A  Szűz Mária tiszteletére szentelt dóm építése 1064-ben kezdődött, tehát jócskán a román korban: ez csak azért nem látszik első ránézésre, mert az építőmester, Buscheto, igazi olasz módra, a nehézkes, földhözragadt formákat különböző „trükkökkel” tette könnyedebbé, és ég  felé törőbbé; ezért aztán őt tekintjüjk a pisai román stílus megteremtőjének. A belső mozaikok erős bizánci hatást tükröznek, míg a boltívek az iszlám művészet hatására utalnak. A dóm együttesének (templom, battistero, campanile) legnevezetesebbje a ferde torony, mely egyesek szerint Galilei kedvéért épült ferdére, hogy a Tudós Maestro jobban tanulmányozhassa különböző tárgyak leejtésével a szabadesés törvényét. De ez csak amolyan szó-fia-beszéd, valójában a harangtorony nem ferdére volt elgondolva.
Építése 200 évig tartott és három szakaszban történt. A fehér márványból készült harangtorony első szintjének építése 1173. augusztus kilencedikén kezdődött, a jólét és katonai sikerek korszakában.
Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony megsüllyedt a talaj gyengesége miatt. Ásatások kimutatták, hogy a torony helyén az ókorban egy etruszk szentély volt, nem kizárt, hogy annak alapja süllyedt meg. A campanile építése ezt követően száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával, Luccával és Firenzével.
1272-ben az építkezést Giovanni di Simone, a Camposanto építésze újraindította. További négy emeletet építettek, olyan szögben, hogy kiegyensúlyozza az elhajlást. Az építkezést 1284-ben ismét leállították, amikor a pisaiak vereséget szenvedtek a genovaiaktól a melorai csatában.
Az utolsó emeletet 1372-ben fejezték be, és ekkor állították fel a hét harangot is.
Mindenféle – valljuk be: sikertelen – kísérletek voltak aztán. 1838-ban Alessandro Della Gherardesca építész kiásatott egy utat a torony körül, hogy a torony alapja ismét láthatóvá váljon; ez aztán ismét növelte az elhajlást.
Benito Mussolini elrendelte, hogy a tornyot ki kell egyenesíteni, ezért betont öntöttek az alapozásába. Siralmas volt a végeredmény: a torony csak tovább süllyedt a lágy talajba.
A második világháború alatt az amerikai hadsereg majdnem minden pisai tornyot lerombolt,  tervezték a ferde torony felrobbantását is, de egy az utolsó pillanatban érkezett parancs – Istennek hála! - megelőzte a rombolást.
1964-ben az olasz kormány segítséget kért, hogy megelőzzék a torony leomlását. Egy nemzetközi csoport (mérnökök, matematikusok és történészek) állt össze, hogy megbeszéljék a stabilizálás módszereit. Húsz évnyi munka után, 1990 januárjában a tornyot lezárták a nagyközönség elől. A harangokat elszállították, hogy a terhelés csökkenjen, és a harmadik szintről kábelekkel "lehorgonyozták" az építményt. Biztonsági okokból a torony körüli házakat közben kiürítették.
Tíz évnyi restaurálás után 2001. december tizenötödikén a tornyot ismét megnyitották a látogatók számára. A nyilatkozatok szerint a torony további 300 évig stabil marad.

1795. augusztus kilencedikén született Dukai Takách Judit, a „magyar Szappho”. Horváth József Elek, a kaposvári kollégium igazgatója egy vidéki nemestől kapta meg Judit műveit, ő figyelt fel a lányra. Verses levelezésbe kezdtek, Horváth biztatta a költői pálya vállalására. Így írt Berzsenyinek: „Barátom! Ha Dudit magyar Sapphóvá tehetjük, büszkén lépek síromba!”
Berzsenyi, a kiváló ízlésű nagy Költő, sokra tartotta, becsben tartotta Dudit. Az irodalomtörténet még azt is tartja, hogy a költőt gyengéd érzelmek fűzték Judithoz, bár erre nincs konkrét bizonyíték. Minden esetre a költőnő verseiben gyakran használta Berzsenyi idézeteit, leveleztek és a Helikon ünnepségeken személyesen is találkoztak. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta levelében Kazinczynak a költő.
1815-től Festetics György meghívására a Költőnő rendszeresen részt vett a keszthelyi Helikon ünnepségeken, amelyeken számos irodalmi díjat nyert el. Verseiben a kisnemesi világot, a körülötte élő nép dalait, gondolatait szólaltatta meg. Sikerének titka főként abban rejlett, hogy szinte megtestesítette a korabeli polgárosult nőideált: több nyelven olvasott, zenélt, valamint járatos volt a poétikai és esztétikai tudományokban is.
Békességkívánás
Kint sétáltam egykor mulattomból este,
Szemléltem a holdat s vérpatakot feste.
Kérdém, mit jelent ez, mondja meg valaki,
Melyre felelnék az égnek alaki:
"A franc hőssel leszen háborútok néktek,
Majd a félelemtől tűz nélkül elégtek."
Így megrongáltatik mostan Magyarország,
Hogy sok idő kell, még majd azt helyrehozzák.
Ezeknek mondása nálam már nem újság,
Bizonysága a sok, mozgó katonaság.
A nemesség felkel s már indul merészen,
Elszánva magát hazáért egészen.
Indul már a francnak ontani vad vérét,
Fennhagyván tettével dicsőséges hírét.
Az ellenség viszont már fegyvert köszörül,
Hogy magyar vért ont, bízik s büszkén örül.
Azt mondják, hogy a had Isten decretuma,
Elfordítani is van tehát hatalma:
Add meg óh felettünk lakó szent Istenség,
Hogy legyen már egyszer állandó békesség.

Köszöntöm és hosszú, szép jövendőt kívánok az idők végeztéig a ma 147 esztendős Állatkertnek, mely 1866. augusztus kilencedikén nyílt meg Pesten.
Egy magyarországi állatkert alapításának gondolata már a reformkorban felvetődött, de a  szabadságharc, majd az utána következő évek viszonyai nem kedveztek a létesítésnek. Hosszabb szünet után, 1859-ben került szóba ismét a létesítendő állatkert ügye. Az alapítási eszme úttörői közül Xántus János zoológus és utazó, Szabó József geológus, Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója és Gerenday József, a Füvészkeret igazgatója voltak a leginkább tevékenyek.
Amikor Pest Szabad Királyi Városánál sikerült elérni, hogy az akkor még Városerdőnek nevezett Városligetből egy jókora területet – tíz hektárnyi - a város harmincévi használatra díjmentesen (pontosabban évi egy arany jelképes bérleti díj fejében) átengedjen, hozzá lehetett kezdeni a megvalósításhoz.
A park beosztásának tervét Petz Ármin városi főkertész készítette, az épületek megtervezésére Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik pedig kapott megbízást. Reitter Ferenc és Vogel József városi mérnökök vezetésével alakították ki a ma is meglévő, akkor 900 m²-es víztükrű Nagy-tavat, illetve az azt tápláló fúrt kutat is.

1896. augusztus kilencedikén született Jean Piaget, svájci pszichológus és ismeretelmélet-teoretikus. Tőle származik a fejlődés-lélektan elmélete (szokás, némiképp félreérthető, de magától a szerzőtől eredő kifejezéssel, "genetikus tanuláselmélet"-nek vagy "genetikus ismeretelmélet"-nek is nevezni); a kora huszadik századi pszichológia és annak alkalmazásai (például a pedagógia, didaktika) egyik meghatározó (sokat kritizált, de tematizáló hatású) elmélete.
Ezen elmélet szerint az egyén állandó kölcsönhatásban él környezetével, egyrészt alkalmazkodik hozzá, a szervezet belső állapotának megváltoztatásával ("akkomodáció", azaz "idomulás"), másrészt pedig igyekszik megváltoztatni magát a környezetet is ("asszimiláció", azaz "hasonítás"). A szervezet és a környezet közti "feszültségek", állapotkülönbségek mindkét esetben kiegyenlítődnek (a homeosztázis ideális, noha általában a külső-belső környezet változékonysága miatt el nem teljesen érhető állapota), állandóan egy egyensúlyi állapot felé tartva. Az asszimilációs-akkomodációs folyamatok összefoglaló neve "adaptáció" (alkalmazkodás).

58. születésünnepén kívánok minden jót, szép életet, mogyorót, diót Laár Andrásnak a költőnek, zeneszerzőnek, írónak, buddhista szangha-társamnak!

Amikor atomtámadásról beszélünk, hajlamosak vagyunk Hiroshimára emlékezni, pedig hát…
1945. augusztus kilencedikén az USA ledobta a második – reméljük, hogy az emberiség történetében -, az utolsó atombombát Nagaszakira. A pusztítás és a pusztulás itt sem volt csekélyebb, mint három nappal korábban.
Nagaszaki, e szép Város, amelyet a 16. században portugálok alapítottak, elsősorban Xavéri Szent Ferenc missziós tevékenységéről volt híres egészen 1945. augusztus kilencedikéig, amikor a pusztító atomtámadás érte: az amerikaiak a Fat Man nevű bombát dobták a városra. A bomba elsődleges célpontja Kokura városa volt, de az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt a másodlagos célt, Nagaszakit választották. Ez a támadás csaknem 80 ezer halálos áldozatot követelt, és további 75 ezren szenvedtek sugársérülést.

Mondok néhány rossz, nagyon rossz emlékű napot még Nagasakin kívül, mely persze a legrosszabb volt:
rossz nap volt 1516-ban augusztus kilencedike: meghalt Hieronymus Bosch;
1962-ben ezen a napon halt meg Hermann Hesse. Rossz nap volt.
1969. augusztus kilencedikén gyilkolták meg Sharon Tate amerikai színésznőt.
Rossz nap volt 1975-ben augusztus kilencedike: Dmitrij Sosztakovics távozott közülünk.