Közelítő ősz

Foszlik a nyár takarója immár,
szürkítő magány napjai jönnek:
zárt cipőt is vennem kéne sár esetére,
és akkor a gázszámláról még nem beszéltem,
sem a ködről, sem újra fájni kezdő
 műtéti hegeimről. Múló szerelemről,
elhamarkodott sötétedésről és hajnali
őszhangokról: nem szóltam egy szót se.
Köpönyeg is kéne, eső előtt való,
aztán meg most, nyár végeztével
 kell elhessentenem néhány embert,
”egynyári” barátoktól válni kell hamarosan -
az évelők közül már elhaltak sokan -.
Ősszel mindig magamra maradok
el nem tervezett szomorúsággal.
Csontvázra vetkeznek most majd a fák,
és szúrni fognak gonoszul a ligeti bokrok,
zöld és mogorva lesz az arcom,
rávésve ezernyi megcsinált bajom,
dolgaim fölött nem lesz hatalmam.

Legjobb, ha márciusig eltemetem magam.