2013. augusztus 20., kedd

Közelítő ősz

Foszlik a nyár takarója immár,
szürkítő magány napjai jönnek:
zárt cipőt is vennem kéne sár esetére,
és akkor a gázszámláról még nem beszéltem,
sem a ködről, sem újra fájni kezdő
 műtéti hegeimről. Múló szerelemről,
elhamarkodott sötétedésről és hajnali
őszhangokról: nem szóltam egy szót se.
Köpönyeg is kéne, eső előtt való,
aztán meg most, nyár végeztével
 kell elhessentenem néhány embert,
”egynyári” barátoktól válni kell hamarosan -
az évelők közül már elhaltak sokan -.
Ősszel mindig magamra maradok
el nem tervezett szomorúsággal.
Csontvázra vetkeznek most majd a fák,
és szúrni fognak gonoszul a ligeti bokrok,
zöld és mogorva lesz az arcom,
rávésve ezernyi megcsinált bajom,
dolgaim fölött nem lesz hatalmam.

Legjobb, ha márciusig eltemetem magam.

4 megjegyzés:

  1. "Ősszel mindig magamra maradok
    el nem tervezett szomorúsággal."

    ..ez annyira jellemző az őszre is, meg ránk is. Csontvázra vetkeznek a fák, és vetkezik a lélek. Leltároz az elmúlt nyárról, az elmaradt barátokról, s ami marad, oly kevés. Mégis oly sok, maga az élet!

    Kicsit kotyogtam :)
    Nagyon szép vers, egy ideje már itt elmélkedem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak "kotyogj" mindig bátran, főleg, ha ilyen szépeket, okosakat kotyogsz. Köszönöm, hogy olvastad...

      Törlés