Évszagok

1951
Langymeleg anyatej, gyermekágy – bölcső  nem -, sok gyümölcs: talán meggy. Sárgabarack? szilva? Meglehet. Gyümölcs. Egyremegy. Mindegyiket kedvelem, és a kis kertben megterem.
Anyaillat. Reszelt alma keksszel. Remek.
1955
Újszülött, múlt s jövendő feleség testének búzaillata; á nem! Nem lehet! Nem
 ismerem még  őt, nem ismerhetem! Ő Csepelen, én Pestújhelyen.
Pestújhely akác- és orgonaillata. Kis nyárikonyhában fő valami: paprikáskrumpli. Vasárnap hamis húsleves.
1956
Pince. Füstölgő kis vaskályha, rajta  alma sül. Benzin. Egyfelől tankból előfüstölgő, másfelől molotov-koktélos palackból kigyózó. Büdösödő.
Flóra és lanolinos babaszappan. Mi más? Zöldalm’amo a puha-diktatúra, az épp hazaárulgató Kádár pajtás jövendőjének  zenéje, szappan-luxusa, érdeme.
 1957
Tintaleves papírgaluskával. Tanterem.  Mezei Jutka mézszín hajának napra forgó illata.
A fészerben fűrészpor  – fűtéshez való arany, sokezernyi uncia -:  „orvosost” játszunk; az illat Kocsis Kati puncija.
1960
Wesselényi utca. Rózsa utca,  Rózsák  tere, Rottenbiller; ott az iskola. Város és Városliget.
Aszfalt, bazalt utcakő, sárga keramit-burkolat. Májustól kél lonc illata, Duna szaga, mint frissen sült  kenyéré.
Majd egyszer újra felismerem: Velencéjé.
1962
Vodka-e vagy viszki szódával, jéggel? Tűzforró október, pedig a háború – így mondják – hideg. Hideg érintésű, forró rakétákat szagolnak a kubai vizek.
1968
Sebészeti műtő vegyes szagai: éter, karbol és vér. (Nem, vér biztosan nem, azt csak képzelem.) 
Gyermek-tüdőszanatórium. Hosszú, széles teraszára erdőillat pihenni tér. Augusztusi nyárvég-ég.

A prágai tavasz menekül. Az Óvárosra – kívül és belül - lánctalpak nehézszagú benzinködje terül.
1971
Leányka születik. Hej, húsz évvel utánam! Neve: Nikoletta, illata nyári mező, napraforgó, gabona.

Gumibot. Mosonyi utcai rendőr-űrszoba, az ott azonnal fölpofozott forradalmár-felforgató - sőt huligán - mélyről fakadó tanúsága: szabadság illata, mint vérző orr – orrvér - és pofonok szaga.
1975
És újra iskolában. Régi ízek, szagok és emlékek. Hogy a padnak innenső oldalán? Az mindegy. Én, vén diák lelkem fölemelem, s köszöntöm a mindig újakat!
Mit kell tanítanom? Hisz november van, nem tanév eleje… Ó! Antigoné? Vigyázz, kész: mehet!
 1977
Mirtuszkoszorú? Nem, az nem. De mezei virágokból rakott szép csokor a Kedves keziben.
Kiskacsa-szagú vendéglő a Dob utcába’, esküvői vacsora illata száll a Budapest nevű város egére, és szép június sokféle más szaga.

Isten legyen a Te bírád minden időben, drága kis porontyom, elsőszülöttem: Dániel!
Négy óra mindjárt és november. A Város felett az új tél első hófelhőinek szaga kóvályog,  kevereg: én jó, bimbózó virágok illatát érzem.
1980
Senki azt nem tudhatja, milyen a hajnal való illata, senki, aki nem hajolt fölébe újdonszült lánykámnak. Mert ő a hajnal, a Hajnalka. Napkelte, harmatcsöpp és zöld gyep illata, pedig a hó hull. Mégis: napsugár illatát érzem.

New York. Hószag a Dakota-ház környékén vár. Mire vár? Tán vérre? Míg el nem dördül a fegyver, tudhatatlanul vár.
Chapman kijelentkezik a szállodából, és már lesben áll, zsebében egy Zabhegyező, fejében kavargó agyhalál. Míg Yoko elhalad mellette les, figyel, álldogál.  Aztán szól: „Mr. Lennon?” Lőporfüst kesernyés szaga száll.
1990
A halálnak is szaga lehet: ezúttal Apu-illata. Égő kandeláberek füstje, és a nedves föld, melybe hamvai itatódnak le.

Választások jönnek! negyvenkét láncos év után. Milyen a szabadság íze, illata? Harminckilenc év után, ma tudom meg. „Tudd meg! szabad csak az, akit szó nem butit, fény nem vakit, se rang, se kincs nem veszteget meg.”
1991
Csak pár hónapja álltam itt. Apám teste szóratott szét. Pár hónapja itt állnék? Egyre itt állnék? Elhalt anya-illat. Reszelt alma keksszel, kisfiam, jó lesz? Várok, Anyu, várok! Reggelimre - vagy valamire - úgy várok!

Milyen szaga van a bírósági teremnek? Halálbűz, válásbűz, zűrzavar. A bírónő csúnya: szép feleségem ma elhagy.

Ki húsz évvel ezelőtt megszületett, napraforgóillatát ma hozza el. Nikoletta, Nikoletta! Nevét dúdolja a szél. Nikoletta.
Az élet szép?
 1994
A riva degli Schiavoni köveit koptatom én is. Töprenkedem, Niki velem. Álomváros? Rossz kurva? Vagy egyszerűen fétis?
Rossz Velencém, gonosz, céda! Átölelsz engem, de átölelsz mást is.
Templomokba és múzeumokba halmozva, ó mennyi kincs!
Alig hazatérés, egy hónap múltán, milyen üres a kis szoba, se Murano, se Rialto, se Nikoletta.
Ami van, az a Nincs.
2005
Kívül-belől mellkast szorító halál elől (mint lyukba megriadt egérke), bár érte nem hevülsz - orvosi tanács -, a műtőasztalra menekülsz. És újra kórházszagot érzel.
Aztán a füredi mólón sétálsz: magányegyedül. Nagy hó hull, fagyott Balaton, tél éles szaga orrod alá terül.
 2007
Kincskereső hevületben bent se, kint se leltem kincsre. Míg egy napon: „kríí-kríí, kríí - kríí”: bent is, kint is, kírreg a telefon  - szeptember tizenkettedike volt –, és meleg hangja szól – tizenhárom év múltán - kívül - belül szépen:
„Itt vagyok lenn, itt: a téren.”
A tér, amelyik mellett laktam akkor, sem nem nemes, sem nem szép, de azon a délutánon földerült és  kék lett lélek, tér és ég: szállott és röpködött is énfelém. Az ég. A kék.
Kincskereső hevületben egyszerre bent és kint – mikor még nem éltem túl minden kínt –, azon a nyamvadt kis téren  (mely se csúf, se szép), kincsre leltem én.
És aztán őrizgettem.
2008
Kicsiny Kamilla illata. De nem virág ám, hanem újszülött Unoka. Még nem kér mesét elalváshoz, pihen csak karomban, de nem sokára – tudom, előre tudom - majd sok mesét mondunk mi egymásnak. Sok szép regét.
Egyszer volt, hol nem volt… Mi kék volt az ég…

A közelben volt egy park. Nem túl bonyolult, és nem is túl szép, de olykor – alkonyatkor és hajnalban – madárfüttyös és illatos is: persze szép tavaszon főként.
Mértani középpontjában körönd, és a köröndhöz eljuthatsz sugaras utakon. Mértani park ez. Odébb telefonfülke a sarkon.
Egy szeptemberi napon onnan hívott Lalagé, sok dermesztőn hideg év után.
Tizenhárom évvel előbb egy napon úgy döntött: nincs tovább; és nem is volt: tizenhárom éven át. Hiánya volt csak, huzat – bárhol laktam -  sok-sok lakószobán.
És laktam én mindenütt.
Mostanában a parkban lakom, ott vettem szállást, azon a padon, ahol…
Nem mintha laknom nem lenne hol, de nagyon hideg ez a lakás, mióta ő nincs ott.
A padon – ahol tizenhárom év után (mint tudjuk) találkoztunk – meleg van, ha rásüt hajnalcsillag sugára.
Ott lakom mostantól: azon a padon, és virágot is teszek gondosan: minden hajnalon. Arra a padra.
Hisz Neki nem adhatom…
 2009
Másodiknak érkezett Janka: ma már tudom, ő a középső. Újra kisbaba-unoka illata. Újra puha kis kezek, kerek ujjacskák szakállamon, és - bár kopogó karácsony van - vidám nyarat szimatolok.
 2012
És harmadszor is baba-illat. Szobát töltő. Szerencsés ember vagy, hogy Isten téged így szeret. Isten, az Úr! Életed most Vilma-illat tölti be, ó, mi mást akarnál többet? Így, épp így jó! Jó, jó, jó!
2013
Ma
hadd legyek vendéged Uram, e nyárvégi napon! Tán megbeszélhetnénk évszagokat!
Te is egyedül vagy, én is magam vagyok. Tudnod kell még azt is Uram, hogy tegnap este is, ma hajnalban is szép imákat küldtem Hozzád, mégis: ujjegyedül feküdtem ágyba, és így fekszem majd ma is.
Hoztam egy üveg bort. Lacrima Cristi: rómakörnyéki. A kenyeret Te add!
Míg megisszuk borunkat, kérdeznék valamit, de meg ne bántódj Uram! ám ha vendéged lehetek e késő nyári estén, ha már együtt borozgathatunk…
Mit kezdjek szagokkal és illékony illatokkal?
Évekkel és fényévekkel, mondd, mit kezdjek, Uram?
Igyuk hát ki borunkat egy csöppig, aztán add rám áldásodat!