Hárún uralkodása volt a bagdadi székhelyű kalifátus fénykora, ennek köszönhetően vált a kalifa az iszlám történelmének egyik legközismertebb alakjává. Emlékét leginkább Az Ezeregyéjszaka meséi őrizték meg.
1224. szeptember tizennegyedikén – más források szerint egy évvel előbb, 1223. szeptember tizenhetedikén - a Verna-hegyen, imádkozás közben, megjelentek Assisi Szent Ferencen a stigmák.
Erről így írtam egyszer, egy Róla szóló elbeszélésemben: „…az Úr 1224. esztendejének szeptember havában Ferenc a liguriabéli La Spezia városka felé utazott, hogy ott halászbárkát béreljen, és útra keljen Szardínia szigetére, majd tovább Afrika felé.
Útja során Vezzanóban pihent meg egy vendégfogadóban, és tizennegyedikén jókor hajnalban nekivágott a Vezzano melletti Alverna – hegy megmászásának, mert ott egy kis kápolnában – mint Ferenc hallotta a helybéliektől - a keresztre feszített Üdvözítőt ábrázoló gyönyörű festménynél akart imádkozni a reggeli Nap fényében.
Midőn fölért a kápolnához, letérdepelt és imádságba fogott: különös tekintettel vette imájába Nap-fivéreit és Hold-nővéreit meg a Teremtettek számlálhatatlan fajait.
Magának nem is kért semmit imájában.
Énekes madárkák szálltak Ferenc vállára, megpihentek rajta, és bájos kis dalokat csiviteltek fülébe. És néki minden madárkához volt egy kedves szava, rövidke prédikációja.
Kései cserebogarak, katicák másztak a fűben, és Ferenc hozzájuk is szólt néhány Istentől való szót.
A rovarok nagyon figyeltek az Úr igéire.
Pillangók röppentek feje körül, földi giliszták, az Úr csúszómászó lényei kapaszkodtak Ferenc kezére, térdeplő lábaira, és ő egyet sem sodort le közülük.
Így folytatta imáját úgy fertály órán át, amikor mindkét tenyerében éles fájdalmat érzett.
Szétvette két imádkozó kezét, és azt látta, hogy tenyeréből, épp onnan, ahová a római gyilkosok az Úrjézus kezébe verték a szögeket, lágyan és melegen csordogál a vér.
A vér, a vér, a vér…
Órák, hosszú órák teltek és múltak, és ezekben az órákban Ferenc nem látott és nem hallott semmit, a külvilág ingerei nem hatoltak el hozzá, fűszálak nem susogtak, fenyők nem zúgtak Alverna fenyvesében, madarak nem daloltak, tücskök nem hegedültek.
Este kilenc körül lassan elállt a vérzés, és a férfi magához tért, fölemelkedett elrévüléséből, és azt gondolta: 'Ezután senki sem okozhat nekem kellemetlenséget, mert én az Úr Jézus jegyeit viselem testemen.'
Visszatért a vendégfogadóba: nyugovóra tért, és soha, soha – két év múlva (1226. október 11-én) bekövetkezett haláláig soha-, senkinek nem mondta, hogy a Krisztus sebeit viseli. Csak mikor holttestét fürösztötték, vették észre e stigmákat testvérei…”
1402. szeptember tizennegyedikén Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar és cseh király, fiúörökös nélküli halála esetére Habsburg Albertet, Ausztria hercegét tette meg örökösévé. A szerződés tulajdonképpen Zsigmond hálája volt a hercegnek, aki politikailag és fegyveres erőkkel is segítette a magyar királyt a cseh korona megszerzéséért féltestvérével, Vencellel vívott küzdelemben. Amikor aztán 1437-ben Zsigmond meghalt. a főurak és a főpapok egy szűk csoportja Albertet Pozsonyban magyar királlyá választotta, választását azonban feltételekhez kötötték, többek közt nem fogadhatta el a német-római császári címet. A koronázás 1438. január elsején zajlott le Székesfehérvárott.
1486. szeptember tizennegyedikén született Agrippa von Nettesheim Heinrich Cornelius, német természetfilozófus, orvos és okkultista. Jogot és orvostudományt hallgatott Kölnben és Párizsban, ezután alkimistaként tevékenykedett Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Angliában és Itáliában. Alkimista tevékenysége mellett héber nyelvet és teológiát is oktatott. Lelkes híve volt a zsidó kabbalisztikának és a mágiának, megkísérelte az újplatonizmus egyes elemeit összekapcsolni a mágiával Ilyen tárgykörben legjobb munkája a De occulta philosophia sive de magia (Az okkult filozófiáról, avagy a mágiáról.)
Na de most tessék fülelni, mert ami most következik, az – tekintve a kort, melyben vagyunk – egészen rendkívüli. Ugyanis Agrippa a Declamatio de nobilitate et praecellentia foeminei sexus című munkájában a női nemnek a férfiakkal szembeni kiválóbbságáról ír. Érveit bibliai, filozófiai és élettani érvekkel támasztja alá. Szerinte a nő tisztább anyagból épül fel, mint a férfi, és a férfi és nő közötti fiziológia eltérések a nők felsőbbrendű finomságát bizonyítják. Agrippa szerint a nők még a haláluk után is jelét adják természetes, velük született szerénységüknek, hiszen a vízbefúlt nők arccal lefelé, míg a vízbefúlt férfiak arccal felfelé, a hátukon úsznak a vízen. Továbbá azt tartja, hogy filozófusok, matematikusok, és csillagászok – akik persze abban az időben kizárólag férfiak lehettek - gyakrabban hibáznak jövendöléseikben és jóslataikban, mint az egyszerű parasztasszonyok, és hogy egy orvos nem ér annyit, mint egy jó öreg nővér.
Mit mondjak? Sok nézetével egyetértek Agrippa von Nettesheimmel, de ezt a nézetét különösen szeretem, és magaménak vallom.
1509. szeptember tizennegyedikén szörnyű földrengés pusztított Konstantinápolyban, az Oszmán Birodalom fővárosában. Egy városrész teljesen romba dőlt. A katasztrófa 13 000 ember életét követelte.
1760. szeptember tizennegyedikén született Luigi Cherubini, itáliai születésű, de nagyjából franciának számító, kitűnő zeneszerző, kicsit barokk, javarészt klasszicista, sőt a korai romantikába is kirándult Maestro. Firenzében született, de Velencében tanult, Giuseppe Sarti volt a mestere. Húsz éves korában írta első operáját, aztán 1786-ban Párizsba ment, ahol nemsokára letelepedett és az olasz operaház zenei vezetője lett. Itt aratta első kimagasló sikereit hangszerelésének meglepő hatásaival, harmóniáinak újszerű fordulataival és a drámai temperamentum szokatlan, sodró erejével. A zeneszerző a történelemnek ezekben a gyorsan változó, viharos éveiben is zavartalanul élvezte a társadalom megbecsülését: Napóleon a schönbrunni zenés parádék irányítását bízta rá, a Becsületrend lovagjává avatták, meghívták a francia Akadémia tagjai közé, XVIII. Lajos pedig udvari zeneszerzővé nevezte ki. 1822-től 1842-ben bekövetkezett haláláig igazgatta a Conservatoire-t.
Hatalmas életművet hagyott maga után. Zeneszerzői nagyságát legjobban Beethoven elismerő véleménye bizonyítja. Ennek ellenére műveit sokáig szinte elfeledték, az operaházak legfeljebb csak a Médeiát tűzték időnként színre, ám szerencsére napjainkban egy lassú újjászületés figyelhető meg. Játsszák egyetlen szimfóniáját, nyitányait, motettái, több vallásos szerzeményét, más operákat is.
Napóleon 1812. szeptember tizennegyedikén bevonult Moszkvába, és a hadviselés klasszikus szabályai szerint az ellenség fővárosának elfoglalása után a cár békeköveteit várta, akiket azonban az orosz vezetés egyáltalán nem szándékozott küldeni. A várost a francia csapatok elfoglalták és kirabolták. A kétharmad részt fából épült városban tüzek csaptak fel (nem tudni, hogy szándékos orosz gyújtogatás, a megszállók gondatlansága, vagy egyszerűen az elhagyott épületekben felügyelet nélkül maradt tűzhelyek okozta balesetek következtében). A lángok gyorsan terjedtek, és pár nap alatt az egész város leégett. Természetesen erről IS a Háború és békében olvashatjátok a legszebbeket.
1849. szeptember tizennegyedikén született Ivan Petrovics Pavlov, Nobel-díjas orosz orvos, fiziológus. Az ő nevéhez fűződik a klasszikus kondicionálás jelenségének, illetve a feltételes reflex működésének leírása.
Az emésztőszervek mirigyeinek működésén mutatta be a feltétlen és feltételes reflexek kiváltását. Kísérletei során sipolyokat alkalmazott az állatok gyomrán, hasnyálmirigyén és nyálmirigyén. Az ezeken kiürülő mirigyváladékkal bizonyította az emésztés idegi befolyásolását. A szájba kerülő táplálék izgatja a szájban lévő idegvégződéseket, s erre természetes feltétlen reflexműködésként beindul az emésztőnedvek elválasztása. Ugyanakkor a nyálelválasztást mesterségesen is ki lehet váltani, távolról, bizonyos külső ingerkombinációk ismétlésével, ami a feltétlen reflexszel összekapcsolódik, például ha a kutya megpillantja a táplálékot, már megindul az emésztőmirigyek működése, hiszen a látvány érzékelése összekapcsolódik a táplálkozással. Ezt a nem specifikus ingert feltételes ingernek, a nyálelválasztást feltételes reflextevékenységnek minősítte. Ilyen feltételes reflex kialakulásához vezetett, ha az etetés előtt a kutyák csengetést hallottak, akkor megindult az emésztőmirigyek feltételes reflexműködése már a csengőszóra is.
A feltételes reflexek kialakulásának mechanizmusát a magasabb rendű idegtevékenységgel kapcsolatban is leírta. Elméletet állított fel az alvás és a hipnózis élettani magyarázatára. Megteremtette a mechanisztikus pszichológia alapjait, az inger-válasz modellt.
Központi szerepet kapott elméletében a környezethez való alkalmazkodás és a mélylélektani magyarázatoktól eltekintett. Felállította az idegrendszeri folyamatok jellegére (erősség, egyensúly, mozgékonyság) támaszkodó alkati típusokat, kísérleti módszert dolgozott ki a neurózisok létrehozására és élettani módszert ajánlott az elmebetegségek tüneteinek értelmezésére és gyógyítására.
1922. szeptember tizennegyedikén született Rozsos István, a kiváló színész, gyerek- és kamaszkorom egyik kedvence.
Nagyváradi születésű, hétéves volt, amikor szülei Szegedre költöztek, iskoláit is itt végezte. 1941-ben Budapestre jött, reklámgrafikát tanult, mivel az akkori zsidótörvények szerint színész nem lehetett. Aztán két évet töltött munkatáborban, és csak 1945-ben tér vissza Szegedre, ahonnan szüleit is elhurcolták, de ők nem úszták meg. Először a szegedi Kamaraszínházban, majd a Városi Színházban játszott, azután Budapestre került, ahol a Szabad Nép elnevezésű politikai kabaréval üzemekben lépett fel. Innen vitte Bárdos Artúr a Belvárosi Színházhoz.
1946-ban a Madách Színházban az Az új módszerben című darabban Ferdinand Roger-alakítása jelentette az igazi áttörést, ebben később átvette Gábor Miklós szerepét. 1946-ban végezte el a Színiakadémia továbbképző tanfolyamát.
Várkonyi Zoltán Művész Színházában, majd 1950-ig a Madách Színházban játszott. Emlékezetes szerepei voltak: Vanderberghe: Fiúk, lányok, kutyák; Shaw: Olyan szép, hogy nem is lehet Igaz; Osztrovszkij: Holló a hollónak; a Moliere fösvényéből készült Zsugori és még sok más.
1950-53 között az Ifjúsági Színház tagja volt, játszott a Pál utcai fiúkban, a Páncélvonatban. Aztán a Vidám Színpad és a Kis Színpad tagja, majd a Jókai Színház művésze lett. Ettől kezdve vannak emlékeim Róla, például biztosan láttam Brecht Arturo Uijában, a Bűn és bűnhődésben, melyben Porfirijt, a nyomozót játszotta (Keres Emil volt Raszkolnyikov) és talán, úgy rémlik a Don Quijote utolsó kalandjában is. Sőt, biztos vagyok benne.
Fanyar humora, különös egyénisége tette jellemszerepeit emlékezetessé. 1959-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjat kapott.
Kiváló filmszínész volt: 1947-ben a Valahol Európában című filmben lépett először felvevőgép elé, és haláláig filmezett, összesen 25 filmben volt látható, többnyire epizódszerepekben.
Eluralkodó betegsége miatt negyven évesen önkezével vetett véget életének. Síremlékén az Arisztokraták Kosztya kapitányának búcsúszavai állnak:"Az élet nagyon nehéz zenei főiskola. Különösen az olyan zenészek számára, mint mi vagyunk. Lesznek köztünk olyanok is, akik leteszik a vonót" - ezeket a mondatokat minden előadáson megrendült csend fogadta egykor a nézőtéren. Pedig akkor sokan azt gondolták, hogy ez csak játék.
Aztán megtudtuk, hogy nem az volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése