1437. szeptember tizenhatodikán hozták létre az erdélyi magyar, székely és szász nemzetek vezetői a kápolnai „testvéri” uniót, hogy egyesíthessék erőiket a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelőkkel szemben. Attól függetlenül, hogy a háború négy hónappal később befejeződött, a szerződést a következő évben a tordai országgyűlésen megújították, és a három nemzet uniója több évszázadon át fennmaradt, és egészen 1848-ig meghatározta Erdély politikai berendezkedését.
A szövetkezett nemesek a kápolnai szerződésben feltétlen hűséget fogadtak a királynak, aláírtak egy kölcsönös segítségnyújtási egyezményt, a további cikkelyekben pedig rendezték az egyházi és a világi hatalom, valamint a három nemzet között fennálló ellentéteket: a szövetség első ízben egyesítette Erdély nációit, ezzel pedig a vajdaság megindult az önálló politikai szerveződés útján.
1662-ben e napon John Flamsteed angol királyi csillagász, a világon először tudományos módszerekkel figyelt meg egy napfogyatkozást. Flamsteed életét végigkísérték a kitűnő megfigyeléseinek közzétételével kapcsolatos viták. Megpróbálta eredményeit visszatartani, amíg teljessé nem teszi őket, de többek között Isaac Newtonnak és Edmond Halleynek sürgősen szüksége volt rájuk. Newton a Royal Society útján kezdeményezte az azonnali közzétételt. 1704-ben György dán herceg vállalta a publikálás költségeit, és noha Flamsteed tiltakozott, Halley megszerkesztette a befejezetlen megfigyeléseket, és 1712-ben 400 példányban kinyomtatták őket. Flamsteednek később sikerült 300 példányt elégettetnie.
1638-ban ezen a napon született a Napkirály, XIV. Lajos, francia uralkodó, és III. Lajos néven Navarra királya, az abszolutizmus klasszikus képviselője, aki szilárd egyeduralmat valósított meg a főnemesi ellenzék leverésével és a központosított államigazgatás bevezetésével. („L'État, c'est moi”, azaz „Az állam én vagyok”, mondotta állítólag, majd elgondolkodva hozzátette: meg az orrom is.)
Uralma alatt a gazdaság és a kultúra jelentősen fejlődött. Franciaországot az európai nagyhatalmak sorába emelte. Személye a francia gloire (dicsőség) egyik szimbólumává vált.
1745-ben szeptember tizenhatodikán született Mihail Illarionovics Kutuzov, szmolenszki herceg, orosz táborszernagy, marsall, hadvezér. Tizenhat éves korában lépett a hadseregbe; részt vett a lengyelek ellen vezetett hadjáratokban, majd a törökök elleni küzdelmekben. E harcok során a Krímben veszélyesen megsebesült fején, és egyik szemét elvesztette. Később résztvett Odessza és Bender ostromában, és hősiesen viselkedett.
Ezért I. Sándor cár a Napóleon ellen küldött orosz hadak fővezérévé tette, és Kutuzov sikeresen előrenyomult az Inn folyóig, de már csak az ulmi kapituláció után érkezett oda. Részt vett az austerlitzi csatában is, és azután Kijev kormányzója és a török ellen küldött hadak fővezére lett. 1812-ben vette át a Napóleon ellen folytatott hadjárat főparancsnokságát, és előbb a császárt verte el Borogyinónál – vagy legalább is jó döntetlenre végzett - majd Davou és Ney egyesült hadai fölött is győzelmet aratott Szmolenszk mellett. Ezért lett szmolenszki herceg. A franciákat Poroszországig üldözte, ott egész Európához kiáltványt intézett, hogy nemzetközi háborút üzenjenek Napóleonnak. De megbetegedve, még a háború kezdete, tehát a lipcsei csata előtt meghalt.
Alakját csodálatosan formálta meg Tolsztoj, természetesen a nagyszerű Háború és békében.
1810-ben ezen a napon Miguel Hidalgo y Costilla, mexikói szabadsághős függetlenségi harcba kezdett a spenyol uralom ellen egy Dolores nevű kisvárosban. A következő évben a spanyolok elfogták és kivégezték ugyan Hidalgót, de José María Morelos folytatta harcát. Persze aztán Morelost is elfogták, 1815-ben ki is végezték, de Mexikó függetlenségének már nem lehetett gáncsot vetni: a függetlenségi háborúk 1821-ben meghozták eredményüket, és Spanyolország kénytelen volt Mexikó függetlenségét elismerni.
A függetlenségi harc kirobbanásának napja – tehát a mai nap – Mexikóban Nemzeti Ünnep.
Képzelhetitek milyen egy mexikói fiesta, szívesen lennék ma ott.
A Természet különös gonoszsága szerintem, hogy első fokozatú hurrikán, az Ingrid nevű közeledik épp Mexikó felé, mikor e sorokat rovom. A szél sebessége már meghaladja az óránkénti 120 kilométert, a széllökéseké a 150 kilométert, és ha a vihar nem változtat a haladási irányán, akkor várhatóan épp az ünnep reggelén, hétfőn éri el az ország partját Tamaulipas állam térségében.
1848-ban szeptember tizenhatodikán alakult meg az OHB, az Országos Honvédelmi Bizottmány az 1848 – 49-es szabadságharc idején, mely 1849. április tizennegyedikéig a magyarországi végrehajtó hatalom legfőbb testülete (lényegében akormánya) volt. A Batthyány-kormány lemondása után az ország végrehajtó hatalom nélkül maradt. A Batthyány által alakított új kormány elismerését az uralkodó kezdetben halogatta, majd végleg megtagadta. Ezt a helyzetet a képviselőház – Kossuth javaslatára – úgy oldotta meg, hogy szeptember egy vele együtt hattagú bizottmány létrehozásáról szavazott, amelynek feladata a kormány ügyeit egyedül intéző Batthyány és a ház közötti közvetítés segítése volt.
Batthyány másodszori lemondásával – október másodikán - az OHB tényleges kormányszervvé vált. Ezt megerősítendő, 1848. október nyolcadikán az országgyűlés közleményt adott ki, mely szerint addig amíg a király által kinevezendő új kormány össze nem ül „mindazon hatalommal, mellyel az ország kormányának bírnia kell” az Országos Honvédelmi Bizottmányt ruházza fel. Mivel új kormány királyi jóváhagyására az adott viszonyok között nem volt remény, ezzel az Országos Honvédelmi Bizottmány a kormányt helyettesítő tartós intézménnyé vált, és elnöke Kossuth lett.
1911. szeptember tizenhatodikán született Benedek Tibor a kiváló színész, konferanszié, Benedek Miklós színművészünk apja, és a nagyszerű, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Benedek Tibor nagyapja.
1931-ben végzett az Országos Színészképző Iskolában, Törzs Jenő tanítványaként. Több vidéki társulatnál is szerepelt, majd az Arizona mulató feketére maszkírozott dzsesszénekese lett. Itt ismerkedett meg a későbbi VIII. Edwarddal, akkori walesi herceggel, aki meghívta Londonba, de Benedek ezt – vesztére - nem fogadta el. Mert aztán 1938-ban, a zsidótörvények életbe lépésekor ott kellett hagynia a színpadot.
A háború után egy kis ideig tisztviselő lett, de 1948-tól ismét színész; előbb a Kamara Varietében és a Vígszínházban, utóbb a Vidám Színpadon, és a Petőfi és a Jókai Színházban.
1960-tól haláláig ismét a Vidám Színpadon játszott.
Főként karakterszerepeket kapott, az igazi sikert a kabarészínpadon találta meg. Legemlékezetesebb szerepe a jól értesült, tudálékos kispolgár, Zacsek úr volt. Nagy műveltségű, több nyelven beszélő színészként sikeres konferanszié is volt.
Betegségtől való félelmében 52 éves korában önkezével vetett véget életének.
Én nagyon szerettem fanyar humorát, furi külsejét és hangját.
1925-ben e napon született Riley B. King, vagy hát ahogyan ismerjük és szeretjük B(lues) B(oy) King, amerikai néger gitáros, énekes, zeneszerző. Zenei pályája a vasárnapi gyülekezet énekkarában kezdődött, gitározni unokabátyjától, a gyűlekezet prédikátorától tanult. Az ötveneses évek elején egy feketék részére műsort sugárzó rádióadónál, a helyi WDIA-nél disc jockey volt. Itt kapta a Beale Street Blues Boy nevet, ami késobb B.B.-re rövidült.
Első lemezfelvételei közül a Three O'Clock Blues a R&B lista első helyére került 1952-ben. Aztán még ebben az évtizedben már olyan lemezei kerültek listára, mint az Everyday I Have The Blues, a Sweet Little Angel vagy a Sweet Sixteen. (Ez utóbbira a Beatles is lecsapott.)
B.B. King egyike a legtöbbet koncertező blues muzsikusoknak, évente legalább 300 fellépést vállal, de lemezkészítésben is eőkelő jelyen van: összesen mintegy 80 nagylemeze jelent meg.
B.B. King nagyszerű előadó, jól manipulálja közönsége hangulatát. A legnagyobb blues művészek között tartjuk számon. Blues Boy King nevéhez méltóan ma is a blues egyik koronázatlan királya. Állandó korszerűsége és művészi megbecsültsége ma is változatlan. Könnyed hangszerkezelése és karcosan mély éneke már több korosztályt bámulatba ejtett.
1926. szeptember tizenhatodikán született Simon István, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Az ötvenes évek elején a még egyetemista Simon István folyóiratokban egyre sűrűbben megjelenő költeményeit nem lehetett nem észrevenni. Méghozzá nem azért, mert jobban dübörögtek, mint a kortársak versei, hanem épp azért, mert a nagy, általános dübörgés közepette egyáltalán nem dübörögtek. Pedig ez volt a dübörgő líra korszaka: a politikai történelem ezt az időszakot nevezi a "személyi kultusz" vagy a "dogmatizmus", az irodalomtörténet pedig a "sematizmus" korának. A költészet kötelezően harsány és vezércikk jellegűvé vált, a magánérzelem, a szerelem, a természet szeretete, a családi öröm vagy gyász szinte illetlenségnek számított, és közhelyek megverselése poétikai erénynek tetszett. E kötelezően harsány líra közepette megszólalt egy szerény, halk, a régi poéták magánörömeit és magánbánatait a népdalok dallamosságával kifejező lírai hang: a szegény emberek emlékeit őrző poéta gyöngéd érzelmekről valló hangja, Simon Istváné. Legelső verseskönyvétől kezdve rangja volt a kortársi irodalomban. Költeményeinek szívhez szóló, szelíden érzelmes hangja azt is elfeledtette bírálóival, hogy többet ír magánélete érzelmeiről, gyermekkori emlékeiről, ifjúkorának tájszépségeiről, mint a napi politikai kérdésekről. Igaz, kétségtelen volt, hogy a nép legmélyéről érkezett, bár igazi filosz-értelmiségivé változott. De az is kétségtelen volt, hogy az a stilizált pártosság, az a szakadatlan vezércikkhang, amely úgyszólván kötelező volt azokban az években, merőben idegen ettől az idilli képekben gyönyörködő, a néppel, a tájjal, a hazával szinte magánkapcsolatban élő lélektől.
Nem volt modern költő, az ún. modernizmus minden megnyilvánulása idegen maradt tőle. Közösségi volt, de magányos az irodalomban. Hiányzott belőle a hasonlóképpen nem modern Váci Mihály közéleti pátosza, idegen volt tőle a legjelentékenyebb kortársak látomásossága, de formabiztonsága ellenére sem állt közel a Nyugat formaművészetét folytató klasszicizálókhoz sem.
Csillagot láttam
Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.
Mert az életem annyi botlás,
és mennyi álmom a romhalmaz:
a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
egy tiszta csillag, hogy azon láss
és légy irgalmas.
Kis csepp, a harmaté ha ennyi,
ám benne fájdalmad a tenger,
mégis tűrted, hogy hideg szemmel
ne ítéld azt, akit szeretni
akarsz, mert ember.
S éreztem, megszorítva formás
kezedet - mellyel letörölted -
hogy olyan kapocs rajta a könnyed,
mint ami kicsi hegyi forrást
óceánokkal összeköthet.
1983. szeptember tizenhatodikán leváltották Kulin Ferencet a Mozgó Világ című folyóirat főszerkesztőjét. Az ügy – mert az lett - a nyolcvanas évek egyik legjelentősebb sajtóbotrányává nőtt. Az 1971-ben indult nemzedéki folyóiratban egyre több tanulmány, ha óvatosan-taktikusan is, de ideológiailag 'kényes' kérdéseket feszegetett. A pártközpont és a kormány értelmiséggel és kultúrával foglalkozó funkcionáriusai egyre gyanakvóbban figyelték a Mozgó irányvonalát, s végül megelégelték, hogy "A valóságfeltáró írásainak hasznos tanulságait mindinkább pesszimisztikusan torzító, leszerelő hatásuk torzítják háttérbe... A folyóirat egész társadalomképe egyoldalú... Számon kívül maradnak a szocialista táborhoz való tartozásunk erőforrásai, internacionalista érdekeink."
Tóth Dezső művelődésügyi miniszterhelyettes mindezt az Élet és Irodalom 1983. szeptember huszonharmadiki számában nyilatkozta és itt jelentette be, hogy "ezért kényszerült az állami irányítás Kulin Ferenc elvtársat főszerkesztői tisztségéből felmenteni". Az „adminisztratív intézkedéssel” szemben azonban váratlanul erős ellenállás bontakozott ki magyar értelmiségi körökben. Természetesen a tiltakozások, állásfoglalások többsége a központi sajtóirányítással kézben tartott akkori első nyilvánosságban nem jelenhetett meg. Az elégedetlenség hulláma elérte az egyetemeket is: aláírásgyűjtő akciók kezdődtek, de a kiragasztott plakátokat a dékánok és a belügyesek hamarosan leszedették. Így is mintegy hétszázan írták alá azt az októberi állásfoglalást, amit az akkor ülésező - egyébként igencsak formális szerepű - Diákparlamentben felolvastak. A felforrósodott hangulatot lecsillapítandó jelent meg aztán a miniszterhelyettes személyesen is az ifjúság színe előtt.
1988. szeptember tizenhatodikán az Országos Széchenyi Könyvtárban feloldották a tilalmat több, mint 5000 olyan könyvre, amelyet korábban ellenséges irodalomnak nyilvánítottak, és elzártak a nagyközönség elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése