Botrányainál csak kegyetlensége volt nagyobb: beleszeretett – valószínűleg így volt - nővérébe, Lucreziába, akinek a kegyeiért még saját öccsét, Giovannit, és Lucrezia férjét is képes volt meggyilkolni. Cesare Rómában irtóhadjáratot folytatott a gazdag nemesi családok ellen, kocsmai verekedésekben vett részt, és az őt gúnyolókat saját kezűleg intézte el. Számos legenda maradt fenn VI. Sándor és fia fondorlatos gyilkosságairól – a „méregkeverő” és szépséges Lucrezia hathatós segítségével -, melyek célja az elhunytak vagyonának megszerzése volt. Egyszóval szörnyűséges ember volt, és ezt az sem mentette, menthette, hogy hadvezérként tehetségesnek bizonyult. Amikor apja neki adományozta a Pápai Állam északi területét, Romagnát, és a hercegi címet, kemény harcok árán sikerült megszereznie birtokát. Hercegségét később számos hadjáratban gyarapította, célja állítólag Itália egységének megteremtése volt. Machiavelli is így emlékezik meg róla – erényeit kiemelve, bűneit palástolva – az Il Principe című munkájában.
1515. szeptember tizenharmadikán a Svájci Államszövetség kinyilvánította örök semlegességét. Zwingli színre lépését követően a szövetség belső rivalizálás és város–vidék ellentétek miatt amúgy is törékeny egysége felbomlott, és egy katolikus meg egy református frakcióra szakadt. Bár a gazdaságilag erősebb városok a reformáció mellé álltak a katolikus kantonok katonailag még évszázadokig győztesen kerültek ki az időről-időre fellángoló belső konfliktusokból és a közösen meghódított területek igazgatásában, így jelentős kedvezményeket tudtak kiharcolni. A belső ellentétek és az ekkor elterjedő tűzfegyverek miatt lecsökkent harci előny a svájci terjeszkedés leállásához vezetett. Svájc innentől a semlegességre törekedett és nem lépett be a körülötte folyó háborúkba.
1541. szeptember tizenharmadikán Kálvin János – Jean Calvin - három év száműzetés után visszatérhetett Genfbe. 1538-ban ugyanis, mikor a genfi városi tanács a lelkészek előzetes megkérdezése nélkül elrendelte az úrvacsorának a berni egyház szokása szerint való kiosztását, Kálvin és Farel nem engedtek. Erre a tanács száműzte őket a városból. Kálvin ekkor Strasbourgban települt le, ahol a hugenotta menekültekből alakult gyülekezet lelkipásztora lett. 1540-ben-ben itt is nősült meg.
Strasbourgi tartózkodása idején részt vett a haguenau-i, illetve a wormsi és regensburgi vallási vitákban, ennek során megismerkedett a német protestantizmus tanaival és képviselőivel. Melanchtonnal különösen jó kapcsolatot alakított ki, és együtt dolgozták ki az ágostai hitvallás módosított változatát (Confessio augustana variata).
1540. szeptemberében a genfi tanács visszahívta Kálvint a városba, ő több elutasítás és hosszas gondolkodás után csak a következő év szeptemberében, tizenharmadikán tért vissza Genfbe. Akkor aztán szabad kezet kapott, hogy új alapokon megszervezze az egyházat, mely vallási irányzat kálvinizmusként ismert.
1788. szeptember tizenharmadikán New York City lett az Amerikai Egyesült Államok fővárosa, egészen 1790-ig. Minden esetre, ha rövid ideig is, de itt ülésezett a Kontinentális Kongresszus, és a Wall Streeten található Federal Hallban zajlott le George Washington elnöki beiktatása.
1874. szeptember tizenharmadikán született Arnold Schönberg osztrák zeneszerző, a dodekafónia technikájának megalkotója. Ez egy új zenei, harmónia-rendszer, melynek célja az volt, hogy helyettesítse az addigi tonális harmóniák fölényét. Ilyen mód készült nevesebb művei: Hegedűverseny, op. 36; 4. vonósnégyes, op. 37 és a Fantázia hegedűre zongorakísérettel, op. 47.
Tanárként is a század legnagyobb hatású egyéniségei közé tartozott. Kiemelkedő növendéke volt többek között Alban Berg.
1922. szeptember tizenharmadikán született a csodálatos Yma Sumac (Zoila Augusta Emperatriz Chavarri del Castillo), perui-inka származású amerikai szoprán énekes. A név anyja nevén alapult, amely a kecsua nyelvű ima shumaq szókapcsolatból eredt. Ennek jelentése „milyen szép!”, bár interjúkban Yma Sumac fordítása „szép virág” vagy „szép lány” volt. Egyes források szerint hangterjedelme fénykorában jóval meghaladta a három oktávot, más források szerint elérhette az öt oktávot is.
1931. szeptember tizenharmadikán - éjjel 0 óra 20 perckor - hajtotta végre Matuska Szilveszter híres merényletét, mely során felrobbantotta a biatorbágyi vasúti hidat az áthaladó bécsi gyorsvonat alatt. A 22 áldozatot követelő terrortámadást Károlyi Gyula kormánya a kommunisták számlájára írta, és miután – a robbantás ürügyén – statáriumot hirdetett, hajtóvadászatot is indított az illegális párt ellen. Matuska személye, vagy akár a robbantás számos részlete mindmáig homályba burkolózik, ám a pokolgép mellett az ügyet kivizsgáló hatóságok egy levelet is találtak, melynek tartalma alapján a rendőrség úgy vélte, a terrortámadás egy nagyobb, kelet-európai kommunista összeesküvés része lehet.
Igazából vélhetően elkeseredésében fogott bele a robbantás-sorozatba – mert volt már a számláján ilyesmi Ausztriában -, de motivációjára sohasem derült fény, ugyanis a bírósági eljárás alatt megpróbálta magát őrültnek tettetni: úgy is maradt meg a köztudatban, mint egy magányos, háborodott terrorista. Ezzel a kifogással Matuska Ausztriában nagyobb sikert aratott, hiszen ott mindössze hat év börtönt kapott, Magyarországon azonban halálra, majd életfogytiglani fogságra ítélték. Büntetését a váci fegyházban kellett letöltenie. A terrorista végül csak 1944 végéig maradt az intézményben, ugyanis a szovjet csapatok érkezésekor sikerült kereket oldania, további élete éppen olyan rejtélyes volt, mint a robbantás egyes részletei.
„Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…”
(Részlet Matuska Szilveszternek a helyszínen hagyott leveléből)
1944. szeptember tizenharmadikán a brit és az amerikai légierő légitámadást intézett a budapesti pályaudvarok ellen. A bombázástól súlyosan megsérült a Józsefvárosi pályaudvar. Károk estek továbbá a Nyugati, Kőbánya-Alsó és a Magdolnavárosi (Angyalföldi) pályaudvarokban. A háború végéig folyamatosan bombázták az angolszász és a szovjet gépek Budapestet és több magyar várost.
Ma este, amikor lemegy a Nap – Budapesten tizenkilenc órakor -, beköszönt a jóm kippur ünnepe. Ez az ünnep talán a legnagyobb a zsidó kultúrában, nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint maga a zsidó társadalom, amely egy teljes hónapot, és még tíz napot szentel az ünnepi felkészülésre. Az ünnep fő célja, hogy megtérésre, bűnbánásra hívja a hívő zsidókat, de talán mindannyiunkat, hitünktől függetlenül.
A nap elnevezése – engesztelés napja - arra a tórában olvasható történetre utal, melyben Isten megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, mikor Mózes épp a bálványimádás tilalmát is tartalmazó kőtáblákat vette át Jahvétől.
„Ugyanennek a hetedik hónapnak - akkor: ez ma már az első hónap - tizedikéjén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak.”
Minthogy magam származásilag csak félig vagyok zsidó, létnézetem szerint pedig buddhistának vallom magam, így teszek ma naplemente után. (Kicsit mixingölve a zsidó vallást a buddhista jógameditációval.)
Az alkonyati homály beálltával padmászanában (vagy ha nem, hát szukhászanában, vagy ha nem hát vadzsrászanában – érszűkült lábaim állapotától függ ez mindig) a Buddha szobra elé telepszem, meggyújtok egy mécsest, rágyújtok egy füstölőre, tekintetem egy időre erősen rászögezem a lángocskára, aztán maradék fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogom, elfojtom, megbénítom, egyhegyűvé teszem tudatom felületi hullámzását. (Ahogy a Buddha tanította.) Nyugodtan ki- és belélegzem száznyolcszor (nem számolok, csak a málát használom, melyen épp ezért van 108 gyöngyszem): meditációba kezdek, melynek tárgya, hogy az elmúlt esztendő során melyik volt a legcsúfabb, legaljasabb gondolatom, szavam, tettem.
Mikor megtalálom, gondosan fölidézem a helyzetet (szagokat, ízeket, testhelyzetemet, gondolatomat, szavaimat, tettemet). Elidőzöm kicsit abban az elmúlt időben, aztán a meditációs tárgyat eloszlatom. Nagyon gondosan oszlatom el, hogy ne maradjon karmikus hatása.
Fölkelve egy papírlapra írom azt a csúf gondolatot, szót, tettet, és a mécses lángjánál elégetem a papírt. Úgy, ahogyan régmúlt időkben e napon a zsidók egy áldozati bárányra tették bűneiket, aztán a bárányt elzavarták a Pusztaságba, hogy vigye azokat. A különbség csak annyi, hogy én nem küldök állatot meghalni, csak a papírt és rajta bűnömet zavarom a puszta semmibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése