Szeptember harmadika,

San Marino köztársaság – Repubblica di San Marino -, a világ legkisebb országai egyikének  születésnapja van. Legalább is, a hagyomány szerint 301. szeptember harmadikán egy Dalmáciából (más források szerint Rab szigetéről) származó remete kőfaragó, Szent Martinus (olaszosan Marino) ekkor érkezett Itáliának erre a pontjára,  és hamarosan kolostort alapított a Titán-hegyen, hogy a Diocletianus császár által üldözött keresztényeket befogadhassa. Őt tekintjük a köztársaság megalapítójának. Meg kell mondani becsületesen, hogy írásos dokumentum csak 885-ben említi a kolostort és a körülötte kialakult települést, amelyet alapítójáról San Marinónak neveztek el. Mindegy, a köztársaság harmincezer lakosa máig e napot tekinti ünnepnapnak, az alapítás dátumának.
San Marino parlamentáris köztársaság, 1244-ben alkotott köztársasági alkotmánya az egyik legrégebbi az egész világon. A parlamentként működő Általános Nagytanács (Consiglio Grande e Generale) tagjait öt évente, népszavazással választják. A parlament két saját tagját jelöli ki régenskapitánynak, akiket hat hónapra választanak. A két régens és a kabinet alkotja a végrehajtó hatalom gerincét. Szintén a Nagytanács tagjai választják meg a Tizenkettek Tanácsát (Consiglio dei dodici), akik az igazságszolgáltatásért felelnek a Nagytanács hatalmi ideje alatt.

568. szeptember harmadikán Alboin longobárd uralkodó elfoglalta Milánót, mely aztán a Longobárd Királyság székhelye lett Itáliában.
Paulus Diaconus (longobárd szerzetes, történetíró) szerint Alboin egykor azt a tanácsot kapta, hogy hagyja el a szegényes Pannoniát a gazdag Itáliáért. Ekkor a longobárdok az Adriai-tenger északi partja felé vonultak, elfoglalták Aquileiát, majd tovább haladtak Friuli, Verona, Pavia irányába. Csakhogy minden törzs a saját hercegével egy-egy római városban és azt körülvevő területeken rendezkedett be, így körülbelül harmincöt (majdnem független) hercegség jött létre.
Ennek vetett véget Miláno elfoglalásával Alboin, és hozott létre egy viszonylag erősen központosított longobárd államot, Miláno centrummal. Igaz, mindössze három és fél évre, mert Rosamunda, a gepida király lánya, Alboin felesége bosszút állt atyja haláláért, akit Alboin győzött le, és öletett meg. Rosamunda a király fegyverhordozójával együtt rászedte Alboinnak egy igen erős katonáját, hogy öljék meg a királyt. Mialatt Alboin déli álmát aludta, Rosamunda eltávolította a palotájából a fegyveres őröket, és a gyilkos Helmechist beengedte a király szobájába, akinek kardját az ágyához kötözte, hogy védekezni se tudjon. "Így veszett el egy hitvány asszony csele következtében az” – írja Paulus Diaconus –, „aki a háborúban annyi ellenség leverése által a legnagyobb haditettekkel dicsekedhetett. Holttestét a longobárdok siránkozása és jajveszékelése között temették el a palota lépcsőzetének az aljába. Magas termetű volt és minden porcikájában harcra termett”

1138. szeptember harmadikán keltezett az első okirat, írásos emlék Csepel faluról: II. Béla királyunk adta ki ezt az okmányt Fehérvárott. Annak ellenére így van ez, hogy itt volt a honfoglaló magyarság első székhelye, az Árpád nemzetség szálláshelye. Anonymus "vezéri szigetként" (ducalis esset insula) említi. Sokáig úgy tartották, hogy a Duna szigete a nevét Árpád lovászáról, Csepel (Sepel) neve után kapta. Nyelvészek szerint azonban a sziget neve talán a cseplye, csepely, azaz 'sarjadék, bokros, cserjés hely' jelentésű főnévből keletkezett, vagy talán puszta személynévből magyar név adásával. Az alapjául szolgáló személynév török, illetve szláv nyelvekből is leszármaztatható.

1596. szeptember harmadikán született Niccoló Amati, neves hegedűkészítő mester. Az Amati-család cremonai hegedűkészítő család volt, de foglalkoztak különböző más vonóshangaszerek készítésével is. A céh alapítója Andrea Amati készítette az első, mai napig fennmaradt hegedűt. Őt követték fiai, Antonio és Girolamo, ennek az utóbbinak fia volt, Niccolò (Nicolò, Nicola) Amati, a legkiemelkedőbb mester a családból. Ő tökéletesítette a már addig is kiváló modellt, hogy sokkal jobb, szebb, teltebb hangot lehessen elérni rajta. Bár általában kis méretű hegedűket készített, tőle származnak az  úgynevezett „nagy amatik”  is. Niccolò tanítványa volt Antonio Stradivari, Andrea Guarnieri, és még sokan mások, kiknek nevét a világ legnagyobb hegedűsei suttogták, suttogják áhítattal.

1783. szeptember harmadikán Párizsban békét kötött Nagy-Britannia és tizenhárom volt gyarmata; ezzel ért véget az amerikai gyarmatok függetlenségi háborúja Anglia ellen, megszületett a független USA.
Ez a függetlenségi háború a brit fennhatóság alá tartozó tizenhárom gyarmati állam háborúja volt Nagy-Britannia ellen, és a gyarmatok népességét is megosztó konfliktus. Mert míg a patrióták a gyarmatok függetlenedését támogatták, addig a lojalisták továbbra is hűek maradtak az angol királyhoz: így biznyos értelemben nm csak függetlenségi, hanem polgárháború is volt.
A gyarmatok kezdetben nem is függetlenedni kívántak, hanem a számukra kedvezőtlen rendeletek, adók visszavonását követelték. A háború kitörésének számos oka volt, a folyamat már 1763-ban megkezdődött, 1775-ben pedig fegyveres szakaszába lépett, és 1783-ban a párizsi békekötéssel zárult, amikor is Nagy-Britannia elismerte az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását.

1813. szeptember harmadikán született Eötvös József, a nagyszerű író és közéleti ember, politikus, a Battyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnöke.
Első nagy epikus munkája A karthauzi, ez a napló- és levélformában írt regény, mely az arisztokrata Gusztáv és a polgárlány Júlia szerelmét mutatja be, aminek során a romantikusan végletes bonyodalmak csalódást és kiábrándulást okoznak Gusztávnak, aki a világtól és önmagától megundorodva a karthauzi szerzetesek örök némaságával bünteti önmagát. A regény fontos, sőt talán legjelentősebb állomása a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának.
Mint politikus-író középhelyet foglal el Széchenyi és Kossuth között. Széchenyinél haladóbb és türelmetlenebb volt, de nem volt forradalmár, és ez választotta el Kossuthtól. Félt attól, hogy a forradalom megakasztja a fejlődést. Közben nagyon is jól ismerte a nép indokolt elégedetlenségét, és részvéte egészével állt a megalázottak mellé. Az elzüllött nemesség Magyarországának halhatatlan képét rajzolta meg vádló hangú nagy regényében, a világsikert arató A falu jegyzőjében. (Ez volt az első olyan magyar irodalmi mű, amelyre különböző nyelvű fordításai alapján külföldi kritikák is elismerően felfigyeltek.) Majd hamarosan megjelent Dózsa parasztháborújáról szóló regénye, a Magyarország 1514-ben. Ez amilyen nagy megértéssel mutatja be az elkeseredésükben fegyvert fogó parasztokat, ugyanolyan szorongással figyelmeztet, hogy szörnyű ára lehet egy ilyen megmozdulásnak. Alighanem azt mondhatjuk, hogy politikailag A falu jegyzője a legjelentékenyebb regénye, a Magyarország 1514-ben a legjobban megírt műve.
Eötvös hitte, hogy az emberformálásban döntő jelentősége van a nevelésnek. Ennek hirdetésére írta meg negyedik regényét, A nővéreket. Ez a regény nem olyan széles társadalomrajz, mint A falu jegyzője vagy a Magyarország 1514-ben, és nem is olyan megragadó lírájú, mint A karthauzi. Több benne a kifejezett didaktikus jelleg, de pszichológiája fejlettebb, mint az előzőké, itt jobban ügyelt az egyéni jellemek megformálására.
 Írt néhány remek novellát is, legjobb közülük A molnárleány című, amelyben a módos parasztságban látja és láttatja egy demokratikus társadalom alapját.

1855. szeptember harmadikán Nebraska államban szörnyű bosszút állt a sziú indiánokon William Harney és 700 katonája egy korábbi sziú akció, a Grattan-mészárlás miatt.
Az Ash Hollow mellett elszenvedett sziú vereség után a fehérek néhány óra alatt több mint száz indiánt – férfit, nőt, gyermeket – gyilkoltak meg.

1941. szeptember harmadikán Auschwitzban, a haláltáborban, első ízben használtak  Cyklon  B-t elgázosításra: 600 szovjet hadifoglyot és 250 beteg, legyengült lengyelt öltek meg a húsz órán át tartó „kísérlet” során.
Akartok hallani valami egész különöset, egészen hátborzongatót?
A Cyklon–B-t 1933-ban a Nobel-díjas Fritz Haber zsidó származású német kémikus fejlesztette ki, aki fontos szerepet játszott az I. világháborúban is a német gázfegyverek létrehozásában.