Szeptember kilencedik napja van

Mindenek előtt és fölött, két vitathatatlan zseni születésnapját ünneplem ma:
Lev Tolsztojét és Latinovits Zoltánét.

1828. szeptember kilencedikén született Lev Nyikolajevics Tolsztoj.
Nem kétséges: ha nincs az emberi életmű, az a majdhogynem krisztusi világlátás és világformálás, és ha semmi mást nem írt volna, csak a Háború és békét, akkor is a világirodalom legnagyobbjaiként tarthatnánk Őt számon.
Dosztojevszkij a boldogságot a szabadság függvényeként ábrázolta. Márpedig a szabad akarat paradoxonjából következik, hogy a boldogság kétséges, vagy legalábbis ellentmondásos. A szintén zseniális Dosztojevszkij regényei gyakran ezért olyan kígyók, melyek saját farkukat harapják.Tolsztoj kikerülte a szabadság kérdését, az életfilozófiák csapdáját, hogy a boldogság kérdésére választ adhasson. Ehhez bölcseleti szinten vissza kellett nyúlnia az evangéliumok, illetve Kant világához, ahogyan például a Feltámadásban tette. Tolsztoj művészete sok tekintetben Kant sírfeliratának művészi értelmezése: “A csillagos ég fölöttem, az erkölcsi törvény bennem”. Tolsztoj szerint tudni lehet, zsigerből tudni lehet, mit kell tennie az embernek, ha meg akarja valósítani önmagát. Csak lelke erőfeszítésétől függ, hogy ne essen személyisége és/vagy a történelem csapdájába. Mivel alá van rendelve egy felsőbb akaratnak, fejlődésének iránya kiszabott, még ha ez az irány spirális is, ahol emelkedés és hanyatlás váltja egymást. Tolsztoj világa az előírtságtól formálódó ember világa, akinek léte jelentéssel bír. Valójában megtervezett lény, kinek e tervet fel kell ismernie önmagában, végrehajtania és keresztül vinnie a világban.
Tolsztojnál az emberben az általános emberi önteremtésként, egy végső pontra irányulva jelentkezik.
Nagyon sok olvasó ember akadna – ebben majdnem bizonyos vagyok -,  akit ha megkérdezünk, hogy melyiket tartja a világ legjobb, legszebb regényének, habozás nélkül vágja rá, hogy a Háború és békét. Kétségtelen, az elbeszélő prózának ezeréves távlatokban is ez az egyik legfőbb műve. Ahányszor olvassa az ember, annyiszor talál újat és újat benne. Történelmi regény egy korszakról, hanem abban az ábrázolt korban felvonul a társadalom minden rétege. Férfiak, nők élik életüket a veszélyes történelemben, szerencse és balszerencse váltakozik, érzelmek erősödnek, gyengülnek, hullnak el, indulatok törnek fel, meghitt szerelmes pillanatokkal nagy távlatú csataképek váltakoznak. Az olvasó – különösen a férfi olvasó - szerelmes lesz Natasába, személyes barátságot köt Andrej Bolkonszkijjal és Pierre Bezuhovval. Meggyászolja Andrejt, amikor elesik a csatatéren, és együtt örül Pierre-rel, amikor végre ő lesz Natasa férje. Ez az a nagy terjedelmű és cselekményű könyv, amelyet nem lehet abbahagyni - mert Tolsztoj lebilincselő író -, és nem elegendő egyszer elolvasni, mert részleteiben is olyan gazdag mű, hogy az ember csak újra meg újra olvasva veheti birtokába. Ezen a művészi színvonalon nem lehet túlemelkedni, ez az írni tudás teljessége.
És akkor még semmit sem szóltam a nyelvi megformáltság szépségeiről: tessék csak újra olvasni azt a gyönyörű részt, ahol a sebesülten hanyatt fekvő Andrej herceg észreveszi végre a nagy, kék égboltot, amit soha korábban nem méltatott figyelemre!
És Tolsztoj képes volt tartani a színvonalat. Az Anna Karenina vagy a Feltámadás, ha nem is olyan dúsgazdag, sokágú, és nem törekszik olyan teljességre, mint a Háború és béke, azért nemesen szép regény mindkettő.
Tolsztoj gondolkodásra készteti olvasóját, megmutatja a gyötrő gondokat, de nem úgy, mint Dosztojevszkij, aki az olvasót is meggyötri.
Tolsztojnak, ennek az eszméi szerint zordon prófétának, ha ír, olyan derűje van, mint magának a természetnek. Holott gyakran ír a lelkiismeret benső kínlódásairól, mint nagy regényében a Feltámadásban, de számos kisebb terjedelmű elbeszélésében is, és a halál is gyakorta jelen van: mégis, vállalom a jelzőt: Tolsztoj lényegében derűs, mint a tágas, kék és fényes égbolt.

1931. szeptember kilencedikén született Latinovits Zoltán.
Alig hiszem, hogy aki csak egyszer látta Őt színpadon vagy filmben, aki egyszer is hallotta Adyt, József Attilát vagy Petőfi naplóját mondani, annak számára ne lenne elegendő a Nevét leírni, hogy szépségek zengjenek föl.
Úgy is gondolom: elég!
Ez a név, míg színi-művészet, értelmező versmondás lesz a világon – vagyis, reményeim szerint az idők végeztéig – mérték és majdnem ugorhatatlan magasság lesz!
”A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne, és szangvinikusabban, nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon ég és él, mint a többi ember, hiszen foglalkozása folyton égést, folyton gondolkozást, földúsított érzelmi világot kíván tőle. Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több "én" van benne.”
„Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink. Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad tizenöt év dobogó szíve.”
” Sohase nyertem, de amit magam megküzdöttem, meg is tartottam. Nem bántam meg semmit, igyekeztem szomorúságom fölött mindig egy darabka kék eget tartani. Megmaradtam embernek, szigetnek, csodálkozónak, reménykedőnek, győzelemre törőnek, gondolkodónak. Megmaradt szívem szeretete, gyűlöletem; és minden felett megmaradtam folyton-keresőnek, "terepfelverőnek", lázadónak, életmentőnek, értelmezőnek, lassan bölcsülőnek, igazságkeresőnek, nevetőnek.”
”Az egyszerűség csak az átélt bonyolultságból születhet. Az egyszerűség évtizedek alatt születik. Aki nem volt összetett, komplikált, alaktalan, sokszögű, sokízű, az nem lehet egyszerű, csak együgyű.”
” A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.”
” A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent!”

1552. szeptember kilencedikén a hatvanezer főre becsült török sereg megkezdte Eger vár ostromát.

1791. szeptember kilencedikén az Egyesült Államokban, a Potomac folyó északi partján épített új szövetségi fővárost George Washingtonról nevezték el. A szövetségi főváros létrehozásáról az Alkotmány első cikkelyének nyolcadik szakasza rendelkezett, amely szerint egy bizonyos államok területéből kivágott, száz négyzetmérföldnél nem nagyobb területű kerület legyen a Kongresszus jóváhagyásával az Egyesült Államok kormányának székhelye. A Kongresszus először 1800. november tizenhetedikén ülésezett Washingtonban.

1831. szeptember kilencedikén született Izsó Miklós, szobrász, a 19. századi magyar nemzeti szobrászat legnagyobb alakja. Első nagy sikerét a még Münchenben alkotott Búsuló juhász című szobrával aratta (máig is ez a legismertebb műve). A népéletet ábrázoló remek terrakotta-szobrok mellett számos híres kortársa mellszobrát is elkészítette. Köztéri szobrai is jelentősek, ő alkotta az ismert debreceni Csokonai-, a Duna parton álló Petőfi-szobrot. Köztéri műveinek jelentős részét – elhatalmasodó tüdőbaja miatt – nem tudta befejezni. A Nemzeti Galéria 71 szobrát őrzi.

1873. szeptember kilencedikén született Maximilian Goldmann néven Max Reinhardt osztrák-amerikai rendező, színész. 1902-től a nácik hatalomra kerüléséig különböző színházakban dolgozott Berlinben. A korábbiakhoz képest hatalmas színházi technika, a színpadrendezés, a nyelv, a zene és a koreográfia összerendezésével új dimenziókat hozott a német színjátszásba. Miután a náci Németország egyesült Ausztriával, először Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Itt nagy sikerrel megrendezte Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának egy népszerű újabb színpadi változatát, amiből aztán utóbb sikeres filmet is készített.

1909. szeptember kilencedikén született Pogány Frigyes, építész, művészettörténész, a művészettörténeti tudományok doktora, főiskolai és egyetemi tanár, urbanista, esztéta, díszlettervező; műemlék-topográfus, a budapesti műemlékvédelem és műemlék-nyilvántartás egyik megszervezője. Legalább négy olyan általa írt könyv van, melyek nagy nagy kedvenceim és hasznos útitársaim voltak: a Róma, Velence, Firenze város útikönyvek (ezekkel jártam be az első egy-két alkalommal Velencét is, Firenzét is, és nem bántam meg) valamint az Itália művészete című gyönyörűség.

1975. szeptember kilencedikén indult útnak a Viking-2 űrszonda a Mars felé. Testvérszondájához, a Viking-1-hez hasonlóan leszálló és keringő egységből állt, amelyekkel a vörös bolygó felderítésére küldött első komplex kutatási programot kellett elvégeznie. A leszállóegység a következő év augusztus hetedikéjén az Utopia Planitián landolt, a Mie krátertől 200 kilométerre nyugatra.