2012. augusztus 9., csütörtök

Valóságshow

A belgyógyászat osztályvezető főorvosa, továbbá öt orvosa meg a főnővér a tárgyalóban ült, és az igazgató főorvosra várt. Közben gondjaikról számolgattak be egymásnak: kötszer-  és pelenkahiány, amiként fontos gyógyszerek hiánya is. Vécépapírra már régen nem futja, és az éjszakai vörös fény izzója is tropára ment, a fürdő zuhanyrózsáiról nem is szólva.
Eredetileg a kettes belosztály volt ez itt, de az ágyszámok csökkenése miatt lassan ide került a  gasztroenterológia,  a gerontológia, geriátria – közönségesebben szólva az elfekvő -, sőt a sebészeti utókezelés is. A rákosztály is itt volt, noha ezt senki be nem vallotta volna.
Végül is az igazgató főorvos csak gyorsan beköszönt, mert máris indulnia kellett Palma de Mallorcába, a Baleár-szigetek tartományi fővárosába egy tanácskozásra, ezért csak annyit mondott az ajtóban állva: „Az osztályvezető főorvos úr mindenről tájékoztatva van, kérem, őt hallgassák meg, és döntsenek az ő belátása szerint az én kérésemről! Pozitív hozzáállást kérek!”
És avval ment is. Palma de Mallorcába.
Az osztályvezető főorvos megtördelte kezeit, mint egy zongoraművész, aztán ujjait egymásba fonva kitette kezét az asztalra, és azt kérdezte: „Kik a moribundusaink?”
A főnővér válaszolt: „Józsi bácsi meg Piroska néni.”
”Igen. Nos, vegyük Piroska nénit előbb!”
Piroska néni kezelőorvosa beszámolt: „A tüdőműtét sajátos és sajnálatos szövődményeként bekövetkezett a tüdőállomány, meg az elvarrt hörgőcsonk tartós légáteresztése. Most már nem képes a hörgőkben normális körülmények között is termelődő váladékot felköhögnie, ezért a tüdőgyulladás megelőzése céljából szükségessé vált a pangó váladék leszívása, hörgőtükrözés segítségével. Ennek ellenére a tüdőlebenyeket - mirnix-dirnix - napokon belül elviszi az ördög. Exitus. El a balfenéken.”
„Jó, jó, értem.” – mondta türelmetlenül a főorvos. – „De mennyi ideje van hátra?”
A kezelőorvos megrántotta a vállát. Honnan lehetne azt pontosan tudni?
”Egy nap, két hét. Valahol e között.” – felelte.
”El kéne húzni kicsit… Néhány napnál mindenképpen tovább… Lehet?” – kérdezte a főorvos.
”Lehet.” – hangzott a válasz. – „De nem látom be, miért kéne hosszabbítanunk szegény öregasszony szenvedéseit?”
Erre aztán a főorvos elmondta, miről van szó.
„Na, kérem: a Kukkos-kuriozante-3 kereskedelmi tévé egy realityshow-t szeretne összehozni: az ötlet lényege, hogy haldoklók utolsó napjait akarják végigkövetni, és a mi kórházunkat szúrták ki maguknak. Az igazgató úr pedig a mi osztályunkat jelölte ki a forgatás céljára, mert mégis csak nálunk legnagyobb a halandóság.
Hogy lelkesen essetek neki a dolognak, közölnöm kell veletek, hogy nagyon-nagyon jó pénzt kapunk a közreműködésért!”
”Mennyit?” – kotyogott közbe az adjunktus.
”Nincs fölhatalmazásom a tekintetben, hogy erről mondjak valamit: ez üzleti titok. De annyit talán elmondhatok, hogy olyan sokat kaphatunk, ami átmenetileg megoldja legfőbb gondjainkat: kötszer-  és pelenkahiány, fontos gyógyszerek beszerzése. Vécépapír, és az éjszakai vörös fény izzója. A fürdő zuhanyrózsáiról nem is szólva.”

Másnap reggel beállított a stáb egy része, rendezőstül, producerestül. Megnézték Piri nénit, megnézték az osztályt, megnézték a kórtermet.
„Botrányos!” – dühöngött a producer. – „Hatan egy szobában? Zuhanyzó meg a folyosón? Hát tán nincs joga ennek a szegény asszonynak egy egész szobára? Nincs joga egyedül halni meg egy zuhanyzós szobában? Biztosítsanak neki egy külön szobát!”
”Egyetlen kétágyas, zuhanyzós szobánk van, de abba a vipek vagy a fizetős betegek kerülnek. Jelenleg két vip van benne.” – közölte az osztályvezető főorvos.
A főnővér töprengve közbevetette: „Van még egy négyágyas szobánk, azt szabaddá tehetjük, abban csak egyszerű, sima betegek vannak, ráadásul ketten lábadozók… Igaz, fürdőszoba abban sincs…”
”Az nem érdekes.” – válaszolt a producer a töprengésre. – „Díszlettel megoldjuk, de ha kell, négy óra alatt építtethetünk is fürdőszobát!”
„Akkor már inkább építtessenek, semmi díszlet! Valóságshow-t akarnak vagy nem?” – vetette közbe az osztályvezető főorvos.
Ebben maradtak.

Másnap reggel a főnővér vidám lendülettel lépett be a négyágyasba.
”Na, fiúk, költözünk! Ketteske és négyeske! Magukat kivisszük a folyosóra; Guszti bácsi és Kerkápoly bácsi, maguk átköltöznek a lányokhoz!”
Guszti bácsi már felépülőben volt abból a csúnya dizentériából, amiket az antibiotikumok okoztak, melyeket csúnya tüdőgyulladása ellen kapott, amit hangszálainak eltávolítása okozott az élete megmentésért folytatott invazív beavatkozások során.
Kerkápoly bácsi a hármas ágyon is szépen javult az újabb műtét után, mert másodszor is fölnyitották hasfalát, hogy a sebben felejtett öt géztampont abból kiszedjék.
A tamponok egészen érthető okokból maradtak a sebben.
A sebésznek épp akkor futott be egy fontos hívás a mobilján, amikor a seb elvarrásához  kezdtek volna. A szeretője hívta - ki vásárolni indult -, hogy borjúszegyet vagy pulykamell-filét vegyen-e vacsorára. Természetesen, egy ilyen fontos hívást a sebész nem halogathatott, tehát szemének egy hunyorításával jelezte az asszisztensének, hogy kezdjen hozzá a seb varrásához. Az asszisztens viszont épp a szépséges, rezidens Mariannával próbált egy esti randevút összehozni; pofátlanság lett volna, ha nem a csajt figyeli, akivel beszélt, így a tamponok a hasüregben maradtak. Ez csak érthető, nem?
Ketteske és négyeske viszont a sors kifürkészhetetlen akaratából csöndesen haldokolt.
Ők ketten – talán épp emiatt – szótlanul tűrték, hogy ágyukat a folyosóra gurítsák, a legkisebb ellenállást sem tanúsították. Kerkápoly bácsi viszont füstölgött. Hogy ő a női szobába? Hisz minden reggel mosdatják a nővérek, most tárja a női szoba lakói elé minden alkalommal a tökeit?
„Ugyan már Kerkápoly bácsi!” – szólt rá a főnővér. – „Hát nem mindegy már magának, a maga korában?”
Ebben megállapodtak: a négyágyas kiürült, és a tévések munkásai mindjárt nekiláttak; és tényleg, ahogy a producer ígérte, négy röpke óra leforgása alatt fürdőszobát építettek a négyágyasban. Az osztályvezető főorvos töprengett: mennyi időbe került volna ez nekik, még ha – megengedve a lehetetlent – lett is volna rá pénzük. „Áááá…” – legyintett magában.
Gyorsan takarítottak, tipp-topp lett a négyágyas; a tévések jóvoltából tiszta függöny, sőt – működő! - motoros sötétítőfüggöny is került az ablakokra, meg vázában virág az éjjeliszekrényre.
És akkor beköltöztették Piri mamát - ahogy a stáb elnevezte -, és másnap a forgatás elkezdődhetett.

Nem volt túl izgalmas ez a forgatási nap: egy tüdőváladék leszívás, egy vizit, ágytálaztatás, és mert sikertelen volt, katéterezés: egyébként csak a haldokló csöndes hörgését, zihálását, vízszintes helyzetét rögzíthették. Fölvettek egy reggeli mosdatást – igazán szemérmesen vették föl -, meg egy infúziócserét.
A forgatási nap végén azt mondta a rendező: „Na, akkor most jöhet a látogatás!”
A főnővér, ki a közelben lebzselt,  meghökkent: „Látogatás? Kinél?”
”Kinél, kinél? Hát Piri mamánál!”
”Az bajosan fog menni. Senkije sincs, soha nem volt látogatója. Mint az ujjam, olyan egyedül van a néni…”
„Senkije?” – vakarta meg üstökét a rendező. Kicsit gondolkodott, aztán földerült az arca: -  „Hát most majd lesz neki! Lesz lánya, lesznek unokái… Csak figyeljen, főnővér!”

A rendező asszisztense heroikusnak mondható munkát végzett: egyetlen nap alatt fölhajtott két már ismeretlen, vidéki színészt; egy 55 év körüli nőt, és egy 60 éves férfit. Arcról nem ismerhették a nézők, mert ha nagy ritkán kaptak néhány mondatos szerepet, kizárólag szinkronizáltak, vagy rádiójátékokban játszottak. Rég volt az, évtizedekkel ezelőtt, amikor színpadon is megjelentek. Ők ketten kellett hogy megformálják Piroska néni lányát és vejét. Elővarázsolt továbbá az asszisztens két még nem ismert színészpalántát a Nemzeti Színház Stúdiójából; őket szintén nem ismerhették föl a nézők, mert statisztaként léptek olykor színpadra. Ők lettek Piri mama unokái.

A négy látogató jámbor és gyászos képpel lopakodott az ágyhoz, szinte egymásba tapadva, afféle gyászmenetben, csaknem lépést tartva. Az ágynál megállva kezdtek lebámulni Piri mamára. Rettenetes, kínpadias csönd volt, aztán az, aki a vőt játszotta, megszólalt: „Borzasztóan néz ki…”
Amire a lány, aki az unokát alakította, így szólt: „Nagyon beteg, apa, hiszen nagyon beteg. Azt mondják az orvosok, hogy halálán van…”
A fiú, aki a másik unokát alakította, közel hajolt Piri mamához, és azt kérdezte: „Piri mama, megismersz? Én vagyok az unokád, János!”
Az operatőr gyorsan szekond plánra váltott Piri mama premier plánjáról, mert a haldokló arcára olyan megdöbbenés ült ki, hogy azt mindenképp észrevették volna a nézők. Szerencsére szólni nem tudott.
„Persze, hogy megismer.” – mondta az anya. – „Te vagy János, az ő unokája…”
”Nagyikám!” – hajolt az ágy fölé most a lány-unoka. – „Mindened megvan? Jól bánnak itt veled?”
”Mami!” – mondta a lánya. – „Hoztunk görögdinnyét, meg gyümölcsjoghurtot. Ideteszem, a hűtőszekrénybe. Majd szólj a nővérnek, ha kéred!”
A haldokló szeme még kerekebbre tágult: ezek szerint még értette a szavakat, ha válaszolni nem is tudott.
A veje meg könnyes hangon így szólt: „Borzasztóan néz ki…” A lánya felelt rá: „Ő nagyon beteg apa, azt mondják az orvosok, hogy meg fog halni.”

Isten segedelmével aztán ezen is túl voltak, nem volt semmi fönnakadás, a színészek kiválóan alakítottak, meggyőző erővel, és Piri mama is remekül játszott.
A következő két nap nyugodtan telt: fölvettek egy tüdőváladék leszívást, egy nagyvizitet, egyébként csak a haldokló csöndes hörgését, zihálását, vízszintes helyzetét rögzítették. Fölvettek egy reggeli mosdatást – igazán szemérmesen vették föl -, infúziócserét. Nyugodt két nap volt.
A harmadik napon délután négy óra tájban jelezte az asszisztens, hogy jöhetnek, mert minden valószínűség szerint Piri mama utolsó perceihez érkezett.
Az öregasszony vészesen hörgött, aztán vészesen elhallgatott.
Abban a pillanatban a kint készenlétbe állított orvosok, nővérek berontottak a szobába, megpróbálták újraéleszteni Piri mamát, szívmasszázzsal, kiütéssel, de a halál győzött az élet fölött. Kiütéssel.
A tévések fölvették mindezt, aztán még megvárták, míg megérkeztek a hullaszállítók, és a rozsdamentes fémkoporsóba tették Piri mama tetemét. Ezt is fölvették, és a rendező remek ötlete alapján, még vagy fél percig vették a kórterem nyitott, semmibe vezető ajtaját is, azt követően, hogy a koporsót lábbal előrefele a hullaszállítók kitolták a folyosóra…
Hatásos képsorok lettek, mondta utóbb a rendező a producernek, mert ötletére nagyon büszke volt.

Aztán hamar takaríttattak, fertőtleníttettek a négyágyasban; a tévések jóvoltából a vázába új virág került az éjjeliszekrényre.
És amikor minden elkészült, akkor beköltöztették Józsi papát - ahogy a stáb elnevezte a másik moribundust -, és másnap reggel új forgatási nap kezdődhetett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése