Születésnapra

1901-ben augusztus huszadikán született egyik nagy kedvencem, Salvatore Quasimodo, olasz költő, műfordító, kritikus. Nagy műgonddal megírt, elégikus hangú verseivel az úgynevezett hermetizmus költői irányzatának egyik elindítója volt. Költészetének elismeréseként 1959-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Többször járt Magyarországon, 1961-ben Balatonfüreden gyógykezeltette magát és több versében is megénekelte a balatoni tájat és Füredhez kötődő érzelmeit, még fát is ültetett a Balaton-parti sétányon.
Két fordításommal tisztelgek ma emléke előtt.

És már itt is az este
(három lehetőség)
1.
Mindenki egyedül van a föld szívén;
Napsugárral gyilkolok:
Hamarosan az éj.
2.
Magányos mindenki szívszorító földön:
Utolsó sugár jön:
És este lesz rögtön.
3.
Magányos a föld szívében minden ember teste:
Által egy sugár jár csupán:
S már itt is az este.

Auschwitz

Ott lenn, Auschwitz mellett, távol a Visztulától,
az északi síkság mentén szerelmem,
a haláltáborban hideg, gyászos eső
csepereg a drótkerítés hálójára
és az elrozsdált vascölöpökre.
Se madár, se fa a szürke levegőben,
akár csak szikár gondolatainkban.
Nincs bennünk más, csak ernyedt
fájdalom, mely süket csendbe taszítja
az emlékezetet, benne se gúnyt,
se haragot nem találsz.
E tárt kapujú pokolból, a fehér
felirat mögül - "A munka felszabadít!" -,
szakadatlanul gomolygott föl
asszonyok ezreinek füstje, kiket hajnalban
lökdöstek ki egy jeladásra vackaikból a
kivégző falhoz, kik fuldokolva, csontváz-
szájjal  üvöltöttek kegyelemért a gázcsapok alatt.
Őket leled föl te is, te katona sorsodban,
akár csak folyókat, védtelen vadakat:
vagy te magad is Auschwitz hamuja vagy,
emlékérmese a néma csöndnek?
Még itt vannak üvegurnákba zárva a hosszú
hajfonatok, kámeák fogják össze őket,
és zsidógyerekek apró cipőinek és
szalagjainak végtelen árnyai: emlékjelei egy
kornak, mikor tudását pusztítás
kiagyalására tékozolta az ember.
Ím itt a mítosz, íme emberi változataink!
Elégiákat nem akarsz, idilleket sem: csak
töprengsz sorsukon itt e helyen,
hisz erőtlen vagy az ész pörlekedéseire
és bizonytalan az élet világos helyzeteiben.
Jelképek nélkül, Isten neve nélkül itt
látod a mítoszokat, az átlényegülést.
Ők maguk a tények láncolata, a föld térségei,
ők Auschwitz. Szerelmem, milyen gyorsan
változott füstté, köddé Alfeus és Aretusa teste!
És ott, hol sínylődik a szeretet
és a sírás, az undok esőben,
ott lenn, ezt döngte mellünkben a szív: Nem!
Hogy ebből a hamu-gödörből
többé ne ronthasson ránk a
halál: nem.