Augusztus harmadika van

Mindenek előtt: hatvanadik (?!) születése napján szeretném köszönteni Másik Jánost, és kívánni Neki hosszú, szép és alkotókedvű Életet! Részint azért, mert nagyon kedvelem Őt, másrészt azért, mert evvel magunknak, dalai szeretőinek is jót kívánok.
(Arra csak most neszeltem föl - három év után -, hogy a nagy Alkotótárs, Cseh Tamás négy nappal János születésnapja után ment el. Ananké?)

Egyebekben
Ötszázhúsz évvel ezelőtt, 1492. augusztus harmadikán egy genovai, de a spanyol korona szolgálatában álló tengerésztiszt, Cristoforo Colombo (Kolombusz Kristóf), az Odiel- és a Tinto-folyók összefolyásánál lévő Saltés-zátonytól – Huelvából - felszedette a horgonyt, és nekivágott az India felé vezető, vélt útnak, a Santa María, Niña és a Pinta karavella típusú hajókkal. Aztán október tizenkettedikén – hetvennapi hajózás után - a Bahama-szigetek füzérének keleti szegélyén, a szigetsor kellős közepén, a Guanahani-sziget partján kötött ki: felfedezte Amerikát, anélkül, hogy ezt tudta volna.

1863. augusztus harmadikán született Gárdonyi (Ziegler) Géza. A korán tehetséget eláruló fiú már diákkorában verselt, kezdő tanító korától kezdve prózát írt, hamarosan belekerült az irodalomba, ahol szinte azonnal észrevették. Magyar nevet akart választani magyarságtudatához, az apai negyvennyolcas emlékhez, a hazaszeretethez, amely nála kezdettől fogva azonos volt a népszeretettel. Mivel Agárdon született, ám a közeli Gárdonyban anyakönyvezték. Innét vette a Gárdonyi nevet, amelyet naggyá tett, olyannyira, hogy mindmáig a legnépszerűbb, a legtöbbet olvasott magyar írók közé tartozik.
Gárdonyi „kövek alatt nőtt fűhöz” hasonlította önmagát, és ezzel nem csupán közéleti elzárkózását, rejtőzködő életvitelét, de irodalmi építkezését és ars poeticájának kialakulását, művészi eszköztárának hosszan tartó érlelődését is illusztrálta. Nem sorolható egyetlen irodalmi körhöz sem, híján volt a kor haladó irodalmárait jellemző nagyvárosi, polgári háttérnek, a művészete korai szakaszára jellemző, gyermekkora élményeiből fakadó – természetesnek vélhető – népi hangvételt és tematikát pedig nem érezte igazán a magáénak. Legpontosabban Juhász Gyula írt Róla, és jelölte meg helyét az irodalmi panteonban: „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.”

” A gyönge elméjű ember állati életet él. Az állat nem ismeri a halált. Nézd a tyúkot például: mennyire védi a csirkéit! Mihelyt azonban felfordul a csirke, sajnálkozás nélkül otthagyja. Ha úgy értené a halált, mint a középrendű ember, ugye hogy sajnálná, siratná? Tudná, hogy a gyermeke elvesztette az életét. De akinek a halálról nincsen fogalma, annak az életről sincsen. És most nézzük az erős elméjű embert. Az meg éppen azért bátor, mert érzi, hogy a test nem mindene. Azt érzi, hogy ő inkább lélek, mint test. Minél lelkibb az ember, annál kisebb érték neki a test. A hősök, a világtörténelem nagy hősei mind lelki emberek voltak. Mind egy szálig.”

Ötvenkilencedik születésnapján Isten éltesse Wahorn Andrást!

1990-ben ezen a napon választották meg Köztársasági Elnöknek Göncz Árpádot.

***   ***   ***
Egy a Fehér babák ébresztője ciklusból

Váratlan,
rivalgó csöndben,
fölbolyhosult rendben,
fölüti fejét a vers.
Rakoncátlan, pimasz
és szemtelen,
mindenhová követ.
Pedig mikor fölbukkant,
azt gondoltam, elküldöm
hozzá, szóljon helyettem
szárnyas szavakkal.
Nem lehet: egy ily
csíntalan vers, nem lehet
szerelmi nagykövet.