” Hinni merészelem, hogy hősi tettei
Egész országokat tudnak megdönteni;
És rávesz arra is hizelgő, csalfa vágyam,
Hogy őt már Granada királyaként csodáljam,
Lássam a reszkető, legyőzött mórokat,
És Aragóniát, amint új hőst fogad,
Majd Portugáliát, amint magát megadja,
Aztán a tengeren virrad győzelme napja,
S babérját öntözi az afrikai vér…”
(Corneille: Cid, 2.felv., 5.jelenet)
1290-ben ezen a napon gyilkolták meg IV. (Kun) László magyar királyt, ki a kialakuló feudális anarchiában képtelen volt a tartományi főurak (kiskirályok) ellen hatásos politikát találni. Épp ezért szívesebben tartózkodott „szeretett kunjai”-val, mint a magyarok között, szinte teljesen azonosult velük, átvette életmódjukat.
Az országban kettős hatalom kezdett kialakulni, egyrészt a tartományi főurak (Kőszegiek, Csákok, Borsák), másrészt az ország területén vonulgató király megmaradt kunjaival.
Mindez egyre nagyobb terhet jelentett az országnak, a pápában többször felmerült a Magyarországra indítandó keresztes hadjárat gondolata is.
IV. László egyéni tragédiájának betetőzése, hogy végül szeretett kunjai kezétől veszett el. 1290. július 10-én Körösszeg váránál kun előkelők – Árbóc, Törtel és Kemence – embereikkel rárontottak a sátrában alvó Lászlóra és megölték. A gyilkosság közelebbi oka ismeretlen, de nem alaptalan a gyanú, hogy a közeli várúr, Borsa Kopasz részes volt a gyilkosságban.
1509. július tizedikén született Kálvin János, Jean Calvin (korabeli helyesírással: Caulvin / Cauvin); Johannes Calvinus, francia származású svájci reformátor, keresztyén tudós, a legnagyobb elme és a legjobb szervező a reformáció vezéralakjai között, aki megteremtette Genfben az istenfélő város tökéletesen működő prototípusát.
Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes, de fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakulásában is. Huszonhat éves korában írt fő műve, amelyet aztán egész életében bővített és átdolgozott, az Institutio christianae religionis (A keresztény vallás rendszere), illetve az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához.
1541. július tizedikén Nagy Szulejmán előhadai megérkeztek Pest alá, a Csepel szigetre. Lényegében megkezdődött Magyarország végleges megszállása, amit 1526-ban Mohács után még megúsztunk.
1813. július tizedikén született Rózsa Sándor, egyike a legismertebb magyar betyároknak.
1856-ban ezen a napon született Nikola Tesla, horvát származású, de főként az USA-ban tevékenykedő fizikus, feltaláló, villamosmérnök, a világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, ki tevékenységét elsősorban az elektromosság, mágnesesség és a gépészet területén fejtette ki.
1871-ben ezen a napon zseniális író született Párizsban: Marcel Proust. Zsenialitása azonban nem derült ki hamar. Korai elmélkedései, ifjúkori regénykísérletei a Jean Santeuille, a Gyönyörűségek és napok és irodalmi levelei egy afféle úri dilettánsra vallanak, ámbár a biztos érzékű Anatole France megsejtette, s hangoztatta is, hogy a szertartásosan jó modorú fiatalemberben igazi írói lehetőségek lappanganak. Ennek kibontakozásához azonban, úgy látszik, szükség volt idegbajának súlyosbodására, amely arra késztette, hogy visszavonuljon az olyannyira szeretett nagyvilági társaságoktól, és emlékeiben keresse a szépséget. Bizonyára az sem érdektelen íróvá lételében, hogy unokafivére Henri Bergson volt, a filozófus, aki azt tanította, hogy az idő valóságos múlásának semmi köze ahhoz a belső időhöz, a tartamhoz, ahogy az ember átéli az időt. Nos, Proust éppen ezt a belső időt ragadta meg fő művében, Az eltűnt idő nyomában címet viselő remekműben.
1895-ben e napon született a Carmina Burana zeneköltője, Carl Orff.
1897-ben ezen a napon indult meg a villamos Miskolcon.
1915. július tizedike egy nagy kedvencem születésnapja. Saul Bellow Nobel-díjas amerikai regényíró született ezen a napon. Művei önéletrajzi elemekben gazdagok, miközben fajsúlyos filozófiai, intellektuális kérdéseket boncolgatnak. Regényeinek fő tematikája a zsidó értelmiség asszimilációs nehézségeiből ered. Mifelénk valószínűleg legnépszerűbb regényei a Henderson, az esőkirály meg a Herzog. Én nagyon nagyon szeretem még elbeszéléseit, kisregényeit, leginkább a Késő bánat és a Jó napotok volt címűeket.
1924. július tizedikén József Attilát nyolc hónapi fogházra és súlyos pénzbüntetésre ítélték a Lázadó Krisztus című verséért. (Utóbb a Kúria fölmentette.) „Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbefogtak. A Kúria fölmentett.”
Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.
Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.
S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram -
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy
Ölnyi.
A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy sajgó gerinc vagyok -
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.
Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.
De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.
Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.
S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:
A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!”
Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja - reá korábban jön
Este.
Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.
1923. április 29.
*** **** *****
Kis „karmalógia”
A karmát sokan, sokféle módon interpretálják manapság, főként a „művelt” nyugati világban, és minden interpretáció nagyon „rejtélyes”, mélyen „ezoterikus”; pedig a karma sem nem rejtélyes, sem nem ezoterikus, nagyon is mindennapi, és különösen a nyugati fizika álláspontjával szépen harmonizáló.
A karma ugyanis legegyszerűbben az ok-okozat törvénye alapján érthető meg.
Képzeljük el, hogy tíz (vagy akárhány) golyót állítunk libasorba, és nagyon ügyesen megpöcköljük az elsőt, oly módon, hogy perdülete folytán zsinórban taszigálja tova a többit.
Tegyük föl, hogy sikeresen pöckölgettünk, és golyóink szépen tovagurítják egymást.
Még így is marad egy filozófiai kérdés:melyik volt az első üveggolyó, ki az Első Mozgató?
Egyelőre adjuk erre azt a - viszonylag jó - választ, hogy a hozzánk legközelebb álló golyó volt az első.
(Az ermberi agy szereti ELÖLRŐL szemlélni a dolgokat, pedig bármely utolsót is nevezhetne elsőnek: gondold ezt át Nyájas Olvasó, aztán bólints nyugodtan!)
Sz’al: pöcköljünk!
Ugye, egyikünk sem fog elálmélkodni azon, ha az első golyó mozgásba hozza a másodikat, a második a harmadikat?
Kell-e folytatnom?
Ha meg még fizikát is tanultunk valamelyik közepes gimiben, akkor talán arra is rájövünk, hogy a súrlódási veszteségek, meg egyebek (gravitáció pl.), valamennyit sikkasztanak az első golyóval közölt erőből, és megmozgatják ugyan az X-edik golyót, csak messze nem avval az erővel, aminővel az elsőt meglöktük.
Igaz?
Azért még tény lesz, ami tény: eszünkbe nem jut az ok-okozat, a fizikai kölcsönhatás törvényeit kétségbe vonni!
Golyók gurítása-pöcölése alkalmával nem is nehéz okos következtetésre jutni.
Nehezebb már a fizikai törvényt életünkre átvonatkoztatni, és megérteni: mást sem teszünk létünk folyamán, mint golyókat pöccentünk el és szét.
Ez világos, ugye, ha nem is olyan szép: a libasorban álló golyókat, mint fönti példámban: inkább biliárdgolyókat pöccintgetünk, és a golyók nem vonalasan haladnak, hanem inkább nehezen kiszámítható utakon gurulnak, és még ott áll guruló útjukban a biliárdasztal széle is, hol távolabb, hol közelebb.
Mindközönségesen akadálynak nevezzük az ilyesmit.
És – ha jól ismerem ezt a játékot – bár lehet, hogy az a rex -, lyukakba is zuhanhatnak a golyók.
Mindközönségesen halálnak neveztetik a golyók lyukba zuhanása.
Az összes ind-létnézet valami ilyesmit vél karmának.
A karma szó gyökere a szanszkritban a kR(i) ige. (A „R” itt egy olyan félhangzót jelöl, melybe nagyon-nagyon halványan egy „i” – t is ejtünk, tehát majdnem kri-nek hangzik.)
Az alapige egyike a legfontosabb igéknek, segédige is, mint az angol to do vagy a latin facere illetve annak olaszosodott változata a fare. Vagyis tenni, cselekedni értelmű. A karma ebből képződött és tett, cselekvés értelemben használtatott, sőt olyan egyszerű szavakban is szerepel, mint a karman, mely business-t épp úgy jelent, mint performance-t vagy imát. Ha alaposabban is megnézünk egy szanszkrit szótárt, akkor előbb vagy utóbb rálelünk arra a jelentésre, mely tán a legfontosabb: a cselekedet és annak következménye az ok – okozat törvénye szerint.
Mondtam: legizgalmasabb kérdés a golyólökdösésnél, hogy ki az első mozgató?
Tegyük föl tehát ezt a kérdést a karmával kapcsolatban is: ki az első mozgató, ki vagy mi a karma okozója?
Tudatunknak – az ind-lélektan szerint – van egy különösen fontos része, amit most el kéne neveznem, igaz?
Jó, legyen neve: (be-, meg-)Világosító Bölcsesség.
Egyébiránt buddhinak nevezik, és jobb, ha a működéséről mondok néhány mondatot, mint hogy elnevezem! Az Istenek segedelmével csak nem lesz kötetre való a magyarázat, noha: lehetne.
Szép, nyári napon sétálok a körúton, gondtalan és gondolattalan: percek óta előttem megy a világ legszebb csaja, de én nem neszelek föl rá, épp azért mert gondtalan vagyok, és nem is akarok GOND-olatot szülni semmiről. A csajról sem.
Az ám, de a lány most tesz egy szép mozdulatot, mondjuk elsimítja tarkóján néhány hajtincsét, vagy nem is ő tesz mozdulatot, csak meglebbenti szoknyáját a könnyű szellő. Egyszóval történik valami, ami kizökkent gondtalanságomból, s tudatom rákattan a csajra.
(Egész pontosan: a látás szerve behozza a lány képét a látástudatomba.)
Ezen a ponton a buddhi veszi át a főszerepet, a világosító bölcsesség, avagy az a nevezetes első mozgató.
A MEGlátott lány képe most mérlegre kerül, a buddhi mérlegére, vagy még inkább késpengéjére. Mert a lány lehet közömbös számomra, lehet érzékeimnek nem tetsző, de – sajnos – lehet érzékeimnek tetsző.
Az első két esetben még mindig nem kerültem bajba, a harmadik esetben a buddhi átadja a stafétabotot az ahamkárának, hadd fordítsam ÉNCSINÁLÓNAK! (Tessék figyelni! Már ott a kR(i), a cselekvés, csinálás, ráadásul az aham = én szóval karonfogva!
Az ahamkára ugyanis most azt kezdi sugallni, hogy tegyem énem részévé a lányt, hisz olyan szép!
Eddig még csak gondolatilag kerültem a karma igája alá, de – rossz hírem van! – a gondolat is elég.
Arról már nem szólva, hogy esetleg a lány nyomába eredek, megszólítom, szerelembe esem vele, vagyis cselekvésbe fordítom a gondolatot, és kész, elveszett ember vagyok. Okot vittem a világba, mely okozatot fog szülni, vagyis itt a karma, a maga szép, tiszta mivoltában.
A tett szülte okozat.
Évam mé szutam // (így hallottam) om tat szat // (így igaz, om)
(Úgy hiszem, ezt még folytatni fogom: van itt még néhány megbeszélendő a karmával kapcsolatban… Tehát: folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése