2012. július 27., péntek

Július huszonhetedike van

Ma kezdődik a harmincadik újkori olimpiász első éve.
Nagy-Britannia-szerte megszólalnak a harangok és csengők ma reggel, helyi idő szerint  8 óra 12 perckor, ezzel jelezve az olimpia első napját. Az All the Bells névre keresztelt akció a London 2012 Fesztivál legnagyobb közösségi programja lesz. Ezzel világrekordot is szeretnének dönteni, a legtöbb, egyszerre megszólaló harang és csengő kategóriájában.
A dolog szépsége, hogy bárki részt vehet mindebben, hiszen nem kell haranggal felszerelt templomtornyot birtokolni hozzá, elég, ha kapucsengőt, vagy biciklicsengőt használnak.

Egyebekben
1768. július huszonhetedikén született Charlotte Corday, francia nemeskisasszony, aki 1793. július tizenharmadikán megölte a jakobinus Marat-t.

1775-ben e napon született Brunswick-Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvodák (kisdedóvók) alapítója.

188 évvel ezelőtt – 1824. július huszonhetedikén - született a „kisebbik” Alexandre Dumas, az ifj. Kisebbiknek írói kvalitásai alapján mertem nevezni, de nem azt írtam, hogy rosszabbik, ugye? Nevét elsősorban a Kaméliás hölgy című regénye-drámája őrzi, és így persze a Traviata is. Mert a csodálatos Verdi opera szövegkönyve Dumas műve alapján készült.

1841-ben szomorú volt e napnak hajnala, és szomorú lett az egész nap: meghalt Mihail Jurjevics Lermontov. Amikor Puskin a gyalázatosan rákényszerített párbajban meghalt, Lermontov dühödt hangú költeményben – A költő halála -  bizonygatta, hogy Puskint lényegében meggyilkolták a cár utasítására, és persze elítélte általában is a párbajt e versében. Sors szörnyű iróniája, hogy Lermontovval is párbajpisztoly golyója végzett.

1848-ban ezen a napon született Eötvös Lóránd fizikus, geofizikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1908-ban mérésekkel igazolta, hogy a gravitációs erő milyen pontossággal független a tömeg anyagi minőségétől. Ezzel az addigi mérési pontosságot majdnem három nagyságrenddel megnövelte.A  tehetetlen és a súlyos tömeg arányosságának ez az igazolása az általános relativitáselmélet kísérleti alapköve, és mindmáig a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye volt. A méréseket egyébként legjelesebb találmánya, a torziós inga segítségével végezte el.

1877. július huszonhetedikén született Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész,  karmester és zenepedagógus.

1955-ben ezen a napon hagyták el a Vörös Hadsereg katonái Ausztria területét, véget ért az ország megszállása. Nálunk még megültek egy ideig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése