Az egyházi anyakönyvben úgy olvasom, hogy 1784. február 27-én halt meg Schleswig-Holsteinben, temetésére március másodikán került sor a Nicolai templom temetőkertjében. Úgy ám, de nem sokkal később – ki tudja, miért? - földi maradványait áthelyezték a schleswigi Friederiksberg temetőbe, ám ez a sír ma üres.
A hessen-casseli herceg meg - ki jó barátja volt -, váltig állította, hogy halála után is találkozott vele.
És mások is, igen.
1788-ban, a velencei nagykövetségéről visszatérő de Chalons gróf arról számol be, hogy elutazása előtt egy nappal beszélt vele Velencében.
D’Adhémar grófnő feljegyzéseiben nem kevesebbet állít, mint hogy többször is találkozott a misztikus, jeles férfiúval, még 1813. farkasokat megüvöltető januárjában is.
A Freimaurer Brüderschaft in Frankreich jegyzőkönyvének tanúságtétele szerint 1785-ben jelen volt a szabadkőművesek párizsi konferenciáján, Annie Besant teozófus meg az esküt is letette arra, hogy 1896-ban találkozott a gróffal, aki egy magasrangú egyházi vezető személyében öltött testet.
És bizony igaz:1972-ben a francia televízióban szerepelt egy bizonyos Richard Chanfray nevezetű párizsi lakos, aki azt állította magáról, hogy ő maga Saint-Germain gróf.
És hát nemrégiben, 2012. július másodikán, mikor nálam járt, hogy születésnapomon fölköszöntsön, magam is hosszasan elbeszélgethettem vele.
Ennyit a legendákról.
”Igaz-e” –faggatták egyszer kocsihajtóját -, „hogy urad már négyszáz éves is elmúlt?”
”Nem tudom” – így adta válaszát a jóeszű kocsis -, „jómagam még csak százharminc éve szolgálok mellette.”
Hosszasan álldogált egyszer a párizsi Louvre-ban El Greco Keresztrefeszítése előtt, és ekként szólt: „Adta zsidaja! Hiába mondtam ennek a fiatalembernek, hogy óvakodjék az iskarióti Júdástól, és aznap éjjel ne menjen a Getsemánéba!”
Királyok bizalmasa volt, gazdag, akár Kroiszosz, a társaság kedvence volt, és azt suttogták a háta mögött, hogy ő fedezte fel az örök ifjúság varázsitalát. Még Voltaire, a világosság lámpatartója is úgy jellemezte, mint „aki mindent tud, és aki soha nem hal meg”.
„El akarok tűnni nyomtalanul Európából. A Himálaja hegyeibe fogok vonulni, ott akarok pihenni…”- mondta „halála előtt” barátjának, Franz Graffer rózsakeresztes lovagnak.
Életének történetét átszövik a legendák, hiszen az emberek azt látták benne, akit látni akartak: a halhatatlan tudóst és világfit, királyok, uralkodók barátját, a bölcs alkimistát.
Már származása is mítoszloposz, álom-mesébe szőtt: nemesi származását senki sem vonhatta kétségbe, hisz egész egyénisége az előkelőség látható jegyeit viselte magán.
Egyesek állítják, hogy a korok, évszázadok utazója, Saint-Germaine grófi testébe, mint a spanyol királyné, Saint-Germain Marie de Neuberg fia született, 1665. június huszonhetedikén.
Mások, például közeli barátja, hessen-casseli Károly herceg pedig azt állította, hogy az idősödő Saint-Germain gróf felfedte előtte származásának titkát, mely szerint a gróf II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Sarolta Amália kisebbik fia, valódi nevén Rákóczi Lipót Lajos György József Antal volt, aki Sárospatakon született 1696. május huszonnyolcadikán, de születése után a Habsburg-érdekek képviselőinek parancsára elrabolták, és halottnak nyilvánították. Aztán Párizsba vitték, hozzátartozóitól, jó rokonaitól örökre elválasztották. Gyermekkorában pedig az utolsó Medici, Gian Gastone pártfogása alá helyezték.
Jómagam azt hiszem, ez is igaz, az is igaz: hősömmel és ama tizennyolcadik századdal kapcsolatban minden igaz és hamis egyszerre lehet.
Utazásai évek hosszú sorát töltötték ki, és számtalan országon keresztül vezettek, Perzsiától Franciaországig, Kalkuttától Rómáig ismerték és tisztelték. Bejáratossá vált több európai királyi udvarba, XV. Lajosnak barátja és tanácsadója, a királyi családnak meghitt ismerőse volt. Míg Frankföldön élt, Chambord királyi kastélyában biztosított szállást neki a jó Lajos király, és a gróf gyakori esti vendége volt a királyi családnak, tán szeretője Marie_Antoinette-nek. Öt jó évet töltött a perzsa sah udvarában, és élt Oroszországban is III. Péter uralkodása alatt, egészen annak trónfosztásáig, Katalin cárnő trónra lépéséig.
Bizonyosan jelentős szerepet játszott – Alekszej és Grigorij Orlovval együtt - a III. Péter elleni államcsínyben, és Nagy Katalin cárnővé való beiktatásában.
Saint-Germain gróf külső megjelenéséről annyit mondhatok, hogy középmagas, arányos termetű, szabályos és kellemes arcú férfiú volt. Arcbőre kissé barna, haja fekete, bár a kor divatja szerint gyakran rizsporos. Egyszerűen, rendszerint feketébe öltözött, de kitűnő szabású és nagyon finom szövetű ruhákat hordott. Szemének, tekintetének lenyűgöző ereje volt, és aki belenézett, nem menekülhetett varázsa alól. Mosolya látni engedte egészséges fogait, állán bájos gödröcske mélyült.
Nyelvtudása szinte természetfeletti volt. Olyan folyékonyan beszélt németül, angolul, olaszul, portugálul, spanyolul, piemonti kiejtéssel franciául, görögül, latinul, szanszkrit és tibeti nyelven, arabul és kínaiul, hogy minden országban, amelyet meglátogatott, mint bennszülöttet fogadták.
A gróf mindkét kezét egyforma ügyességgel használta olyannyira, hogy ugyanazt a szöveget egy időben, mindkét kézzel le tudta írni. Egyszeri olvasás után képes volt hibátlanul elismételni a leghosszabb szöveget is. És miközben egyik kezével szerelmes levelet írt, a másikkal misztikus verset annak bizonyítására, hogy különös agyának féltekéi egymástól függetlenül is képesek működni.
Saint-Germain kiváló költő volt, bízvást nevezhetnénk kora legnagyobbjának, ha versei fönnmaradtak volna: ráadásul remekül énekelt és hegedült, és európai körökben csodákat meséltek olajfestményeiről is.
Sokat utazott álnéven, hisz mint a bujdosó Rákóczi fejedelem fia tartott a bécsi titkosrendőrségtől: ezt aztán sok csaló is megpróbálta kihasználni, nem kevesen igyekeztek jól csengő neve alatt bejutni az előkelő körökbe, és ez rengeteg álhírhez vezet olyan embereket, kik személyesen nem ismerhették: de nem engemet.
Ez a kivételes ember valami telepátiához hasonló képességgel megérezte, ha jelenlétére valamelyik távoli városban vagy országban lett szükség. Franz Graeffer a vasút és a gőzhajó feltalálásának előmozdítója lejegyezte emlékiratába a gróf egy kijelentését: „Elmegyek, ne keressetek! Egyszer majd újra látni fogtok. Holnap éjszaka már messze járok, rám most nagy szükség van Konstantinápolyban, azután Angliában, hogy előkészítsek két új felfedezést, amelynek gyümölcseit a következő században fogják élvezni: a vonatot és a gőzhajót.”
Jártas volt a titkos és titokzatos tanokban, ismerte a gyógyfüvek és a gyógykövek fortélyait, birtokában volt a Bölcsek Kövének és az Életelixírnek. Életmódja mindenkor visszafogott, sőt spártai volt, mesés gazdagsága ellenére: a legnagyobb lakoma közben sem nyúlt az ételhez, legfeljebb pár szem gyümölcsöt vett magához. Általában, míg a vendégsereg falatozott, ő történeteket mesélt zabálás helyett.
Saint-Germain gróf a Rózsakeresztes Rend Nagymestere, talán éppenséggel első Nagymestere volt. Egy írása, melyet nem óhajtott tucatemberek tudomására hozni, s amely mégis ősi tudásban silányuló korunkra az okkult tudományok minden tanulójának a legfontosabb alapműve lett, a La Trés Sainte Trinosophie, a gróf beavatását tárja fel, tizenkét állomáson kísérve végig őt asztrológiai, alkímiai és kabbalista szimbólumok mögé rejtett beavatásának nehéz útján.
Saint-Germain éppen olyan hirtelen és megfejthetetlen módon tűnt el a miszticizmusra hajlamos század színpadáról, mint ahogyan ott megjelent Eltűnése után általában semmit sem tudnak róla.
Nem úgy, ahogy én.
*** *** ***
Van a Himálaya szívében, a szent, az árja Sumeru hegy gyomrában egy barlang, abban egy remetelak; hátsó falából nyílik egy lejárat a Földnek Méhébe: régebben is, máskor is szívesen vonult vissza ide a világ elől a gróf. Amikor aztán 1784-ben megérezte az idők hívószavát, megrendezte halálát, áltemetését, majd lóra ült, és a Sumeruig jószerivel meg sem állt.
Ott aztán, a Hó Honában (hima-alaya) lévő barlangnak nyílásán leereszkedett a mélybe, a Világ Királyának birodalmába, Agartthába, a Föllelhetetlen Országba.
E mitikus helyre csak a spirituálisan felemelkedett mesterek és a megvilágosodottak léphetnek be, akik tisztaságukkal nyerték el belépési jogukat. Ötezer pandit, bölcs él Agartthában, ők uralkodnak a Föld Alatti város és a Föld feletti Világ biztonságán. Ők odalent őrzik a földi tudás összes titkát, míg az emberiség idefent egy békétlen és agresszív létformát folytat.
Agartthát egy központi kupolából áradó fény világítja mindig, a hajnal fényére emlékeztető világossággal, és millió tükör juttatja el a birodalom minden szegletébe e fényt: örökös tavasz és örökös hajnal fénye járja át Agarttha minden zeg-zugát.
Agarttha bölcsei valamennyi szent nyelvet tanulmányozták, ismerik és beszélik, de igazi törekvésük, hogy ezeken át eljussanak az egyetemes nyelvhez, a vattanhoz, a teremtő Ige, a Logosz nyelvéhez.
A panditok valahányszor, ha igazi mély bölcsességet érintenek tudatukkal, elrugaszkodnak a talajtól, és fölemelkedve lebegnek szent mámorukban.
Ők ügyelnek az Emberiségre, ők idézik elő az esőt, ők irányítják a tellurikus és fluidumos áramlatokat, meg az interferenciális derivációkat a Föld különböző hosszúsági és szélességi zónáiban.
Ők ellenőrzik a természetes kiválasztódás folyamatát: apró, de rendkívüli pszichés képességű élőlényeket hoztak létre, és tartanak készenlétben: teknőcszerű, csontpáncélos, sárga keresztmintás hátú, elöl és hátul egyaránt szájjal rendelkező, soklábú, mozgékony állatokat.
Idejük elérkeztére várakoztatják ezeket az állatokat: addig pedig kapuőrként használják azokat.
Úgy tartják, hogy Agarttha nem mindig a föld alatt működött és ez nem is fog így maradni az idők végeztéig. Agharttha népei egyszer feljönnek barlangjaikból, hogy megmutatkozzanak a föld színén. Így szól az ősi jóslat.
A bölcsek jó hatezer évvel ezelőtt vonultak a Föld alá, vagyis a kalijuga, a Sötétség Korának kezdetén.
A panditok az egykor szétszóródott templomosok új- meg újabb reinkarnációi: Salamon templomának megépítése után szóródtak szét. Előbb templomos lovagok lettek, aztán azok szétkergetése után rózsakeresztesek és szabadkőműves-páholyok alapítói. Végül aztán Agartthában találkoztak újra, és azóta őrfeladatot látnak el az emberiség fejlődésében. Mert bár úgy tűnhet, hogy emennek történelme véres, értelmetlen és érthetetlen rejtély, ám létezik egy Terv, és e terv beteljesedésén munkálkodnak a panditok Agarttha rejtett mélyén.
Ők az Isteni Szándék ideiglenes megtestesítői a Világban: rejtőznek és tudásukat is rejtik, míg a fejlődés a Terv szerint halad, aztán olykor megjelennek a földi világ valódi helyszínein, városaiban, uralkodók, politikusok képében vagy azok jó ismerősei, barátai, tanácsadóiként.
A Földön minden korban megjelenik néhány személy, akiknek szavai és cselekedetei tisztán bizonyítják, hogy ők más rendből valók, mint mi többiek. Az emberiséget válságos időszakokban, a civilizáció felfedezéseiben rejtélyes erők vezetik, és mi emberek nem láthatjuk tisztán e vezető erőket megszemélyesülni. Máskor pedig megláthatjuk őket színről-színre, és nem tükör által, homályosan.
Közülük való Saint-Germain gróf is: de munkája értelmének titokban kell maradnia mindaddig, míg mi, hétköznap emberei nem ismerjük fel mindennapi életünkben is az erők működését, vagyis az Új Kor hajnaláig, az új Aranykor kezdetéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése