azaz a zsinagógai áv hónap kilencedik napja.
Miért így akarom írni a mai dátumot? Mert kétszeresen gyásznap ez a zsidó kalendáriumban, talán egyike a leggyászosabbaknak.
Tisa b’áv (= áv kilencedike) e böjt- és gyásznap neve, melyen egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom Kr.e. 586. július 23-án (3174. áv 9.) történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel 70-ben ugyanezen a napon (augusztus negyedikén) történt. (3830. áv 9.)
Az Első Templomot II. Nabú-kudurri-uszur (Nebukadneccár, Nabukodonozor, sőt: Verdinél Nabucco) babilóniai uralkodó seregei fosztották ki és égették porig, a Másodikat Titus Flavius római légiói. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első - később a második - zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból.
Hetventől aztán egészen 1948-ig nem is volt zsidó állam, Izrael.
(A gyásznap igazából idén egy nappal eltolódik, mert kilencedike szombatra esik, és szombatnapon tilos gyászolni, valamint böjtölni. Ezért a gyásznap ma naplementétől holnap naplementéig tart.)
A böjt előestéjén a vallásos zsidó férfiak nem vesznek bőrcipőt, hanem vászonpapucsban ülnek a zsinagógában, alacsony padokon, és a gyászra emlékezve mondják el, ősi, szomorú dallammal a bibliai Jeremiás Siralmait, másnap reggel pedig a középkori kinot műfajához tartozó gyászénekeket, köztük a középkor legnagyobb héber költőjének, Juda Halévinek híres Cionidáit.
” Jaj! de árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lőn!
Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek.
Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ő a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözője utólérte a szorultságában.
Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szűzei nyögnek, csak keserűsége van néki.
Elnyomói főkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó előtt.”
”Ción, oh gondolsz-e rab gyermekeidre?
A maradékra, mely nem feled?
Köze-távolról sóhajukat hozza
elébed Észak, Dél, Nyugat, Kelet.”
Egyébként
Egyébként más okokból is gyászos emlékezetű nap ez a mai. A világzene szempontjából gyászos, mert:
271 évvel ezelőtt, 1741. július huszonnyolcadikán halt meg Antonio Vivaldi,
1750-ben pedig egy másik óriás ment az égbe ezen a napon: Johann Sebastian Bach.
Szép nap 1439-ben sem volt ez a nap Moszkvában, ahol szörnyű tűzvész pusztított akkor.
1794-ben ezen a napon végezték ki Robespierre-t, evvel lényegében a jakobinus diktatúra véget ért: Maximilien szempontjából természetesen ez is gyászos nap volt, de a franciák szempontjából? Tudj’Isten!
1945. július huszonnyolcadikán egy B-25-ös bombázórepülő becsapódott az Empire State Building épületébe: tizennégy ember halt meg. Jó hírnek, napnak ez sem nevezhető!
Hihetetlen talán, de ma 83 esztendős az egykori first lady, JFK utóbb Onassis felesége, Jacqueline Kennedy (Onassis).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése