Mert negyvenhárom évvel ezelőtt, 1969. július harmadikán reggel fürdőmedencéjében holtan találták Brian Jones-t a Rolling Stones alapító tagját.
És a halál nem unta el rockromboló munkáját, hisz két évvel később 1971-ben ugyanezen a napon Párizsban meghalt Jim Morrison, költő, dalnok, rockzenész. Vele szívroham végzett huszonhét! Értitek? HUSZONHÉT éves korában mégpedig – fura, nem? – a fürdőkádban. Ott talált rá Pamela. (Furának abban az összefüggésben neveztem, hogy Brian a medencében halt meg.)
Szent volt Ő, legalább is a mi szemünkben: az akkori fölnőttek, a szülők szemében viszont maga volt a megtestesült Gonosz. Koncertjei olykor a fekete miséket idézték. Kábítószeres, alkoholos botrányain a sajtó csámcsogott. Nagy Költő volt, amit azonban többnyire elnyomott benne a lump Csavargó. Jim Morrison a végletek embere volt. Egy átivott, végigpöfékelt, értelmetlen éjszaka után aztán, mámoros állapotban kimenekítette magát abból a huszadik századból, amelyet romantikus, lázadó, zabolátlan lelke oly kevéssé tudott elviselni. Rövid életének műve rocktörténelem. Kikezdhetetlen, visszavonhatatlan, megkérdőjelezhetetlen.
Kanyarodjunk vissza az időben és a hangulatban! Jöjjenek a boldog születésnapok!
Mert például 1883-ban ezen a napon zseni született Prágában, aki Franz Kafka névre hallgatott aztán.
Prágában születni német nyelvű zsidóként, hej! eleve kisebbségre, elszigeteltségre kárhoztatott lét, amit tovább mélyített, hogy Kafka a többségükben hivatalnoki és kereskedői foglalkozású hitsorsosaitól is elidegenedett: író lett, holott nem ezt várták tőle. Emiatt éles konfliktusba került apjával, aki szegény sorból küzdötte fel magát jómódú divatáru-kereskedővé.
Ráadásul az író agglegény is maradt, noha szeretett volna családot alapítani, de belátta: bármennyire akarja is a házasságot, nem alkalmas rá, elárulná vele írói hivatását. Agglegénységét, magányát, önmagába zárkózását bűnös életképtelenségnek tartotta, tragikus diszharmóniában élt önmagával. Ehhez jött még a TBC, amit Ő egy lappangó tendencia beteljesüléseként élte át: betegsége bűnhődés idegenségéért, a közönséges emberi élet bűnös elvesztegetéséért, testi megjelenési formája lelki betegségének.
Értitek már milyen lelkiállapotokból fakadt Az átváltozás, a Fegyencgyarmaton, A per és A kastély?
Sokan és sokféleképpen magyarázták, értelmezték művészetét: próbálták a mágikus realizmus alapján értelmezni, mások a műveit átható reménytelenséget és abszurditást az egzisztencializmus jellegzetességének tartották. Borges például a lappangó zsidó gondolkodásban vélte Kafka gyökereit, megint mások freudi alapokon közelítettek Hozzá.
Mind együtt igaz ez, s mind együtt tévedés: Kafka művészetének kulcsa Kafka személyiségében rejlik, gondolom én.
1926. július harmadikán született Rab Zsuzsa költő, műfordító. Csodálatosak oroszból készült fordításai, nem kevésbé a Szovjetunióban élt nemzetiségek (baskír, grúz, észt) népköltészetének tolmácsolása magyarul; csodálatosak Andersen meséi, és hát versei nemkülönben.
Rab Zsuzsa: Kívüled élek
Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy meglássalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.
Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De, nem is ismersz.
Én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.
Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek,
Aztán visszaadom.
Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.
*** *** ***
Hajnali állapotjelentés
Különccé lett ez a hajnal: akácok
táncoltak és tulipánok szinkopáztak
egy dalt. Létbefordulásom még sem volt
könnyű, lábam táncolni semmiképp sem
akart, és agyam is csak bénultan csüngött,
aléltan: és tükörképem a szekrényüvegben volt
minden, csak értelmesnek nem tűnő.
Dörzsölgetve élesztgetem érszűkül-
te tagjaim, jobb kezem, meg lábaim.
Hiába! Viharütött szívem nem buzgólkodik.
És egy barom – egyedül lakom – a
rádiót is elfeledte kikapcsolni este,
undorító hajnalhíreket hallgatok;
a Nap föl sem ébredt, alszik felhőkön
túl, az eső meg dobolva hull: és én
magamba rejtőzködve elhallgatgatom.
Jó, meleg öröm, élethajlandóság
különös hajnalon - úgy tetszik - elhagyott.
Azért a parkba, a padhoz, a bokrokhoz
lesétálok. Hátha egykor volt magam
ott ülök veled, ott a padon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése