2012. november 30., péntek

December hónap előzetes krónikája

Elsején – Vörösmarty Mihály 212. születésnapján – nyolc óra negyvennégy, a hónap közepén nyolc óra nyolc óra huszonnyolc, Szilveszter napján nyolc óra harmincegy perc lesz a nappal időtartama.
A téli napforduló, amikor hosszabbodni kezdenek majd a nappalok, amikor a Nap a Bak jegyébe lép, huszonegyedikén, déli tizenkettőkor következik el: azon a napon lesz legmélyebb pontján a Nap az északi féltekén, a nappal időtartama nyolc óra huszonhat perc lesz.
A holdújulás tizenharmadikán lesz a Kígyótartó csillagképben délelőtt tíz órakor, holdtölte pedig az Ikrekben, huszonnyolcadikán, tizenegy órakor.
A hold ilyetén járásából következik, hogy az újholdhoz kötött zsidó naptárban az 5773. esztendő tévét havának első napja tizennegyedikén lesz, míg a teliholdhoz kötött buddhista kalendáriumban a 2556. év márgashirsha hó első napja huszonnyolcadikán jön el.
Az év legsötétebb havában fényünnepek jőnek, mind a zsidó, mind a keresztény, mind pedig a buddhista hitvilágban egyaránt.
Ezekből nagyon is közismert Jézus, a Krisztus karácsonyi születése (Világnak Világa); újabban már elég ismert a zsidó hanukka is, melynek első napja idén kilencedikére esik, és tizenötödikén ér véget.
Legkevésbé köztudott, hogy a Fény Születését a buddhizmusban is ünnepeljük, a Maitreja ünnep alakalmával, mely ebben az évben huszonkettedikére esik.
A karácsonyi várakozás, ádvent négy vasárnapja idén másodikán kezdődik, és a negyedik vasárnap huszonharmadikán lesz.

Ami az ünnepi emlékezéseket illeti.
Első helyen említem – naná! -, hogy huszonhetedikén lesz három éves az én Kicsi Középsőm, Maróti Janka.
Tizennegyedikén biztosan eszembe fog jutni – nem mintha más napokon, más napok minden óráján nem jutna eszembe Valaki, aki aznap lesz negyvenegy éves.
Vörösmarty Mihály születésnapját már az elején említettem, képtelen voltam megállni, mert nagy Kedvencem Ő.
Nyolcadikán Jim Morrison,
kilencedikén John Milton,
 tizenegyedikén Alekszandr Szolzsenyicin születésnapja lesz.
Tizenhatodikán Beethovenre,
tizennyolcadikán Zelk Zoltánra,
tizenkilencedikén Edith Piafra,
harmincegyedikén Ruttkai Évára emlékezem majd.

December harmadika minden évben csúf gyásznap, az amúgy is gyászos hangulatú december legsötétebb napja: 1937-ben ezen a napon halt meg József Attila.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése