Kezdődik az 5773. zsinagógai év kiszlév hava, és az 1434. muszlim év muharram hónapja.
Ma van a filozófia világnapja, melyet 2002. november 21-én ünnepelték meg első ízben, az UNESCO főigazgatója, Macuura Kóicsiró kezdeményezésére. Ekkor jelölték ki a filozófia világnapjának minden november harmadik csütörtökjét.
Természetesen az már csupán véletlen, hogy épp ezen a napon született 1886-ban René Guénon, aki – gondolom kevesen akarnák ezt vitatni – filozófus volt a javából. Mivel 1912-ben áttért az iszlám hitre, illik arab nevét is ideírni: Abd al-Wahid Yahya.
Kiváló, nagy formátumú metafizikus, szúfi misztikus, író, a tradicionális létszemlélet legkiemelkedőbb gondolkodója és szerzője volt Ő.
Római katolikus francia családból származott, felsőfokú tanulmányai elsősorban a matematikára, a filozófiára és az orientalisztikára irányultak, bár már gyermekkorában is elkötelezett spirituális szemléletű és beállítottságú volt, és érdeklődése is ennek megfelelően alakult. Ifjúkora óta autodidakta tanulmányokat folytatott, belépett a Martinista Rendbe, csatlakozott a gnosztikus egyházhoz, tagja lett két szabadkőműves páholynak.
Még Franciaországban áttért az iszlámra, majd 1930-tól 1951-ben bekövetkezett haláláig Egyiptomban élt. Itt élt muszlim és szúfi mestere is, Sheikh Mohammad Ibrahim, aki Guénont a szúfi iniciáció és a metafizikai realizáció útjára vezette.
Magyarországon szellemi munkásságát először Hamvas Béla – ki hozzá mérhető nagy gondolkodó volt – ismertette.
Sok-sok írását, gondolatát szeretem Guénonnak: a Modern világ váláságát épp úgy, mint Az ember sorsa a védánta szerint című remekét, de kötelező olvasmánnyá azért A mennyiség uralma és az Idő jelei című művét tenném mindenütt az indusztriális és láthatóan nagy bajban lévő világban.
„A hiba nem itt vagy ott van; a szellemben van, amely inaktívvá lett, feladta a valóságba való beavatkozás lehetőségét.”
”Sose lehet elégszer ismételni, hogy a „jelenségek” önmagukban mit sem igazolnak ott, ahol egy doktrína vagy bármilyen tanítás igazságáról van szó, valamint hogy a „jelenségek” a „nagy illúzió” speciális területét képezik, melyben mindaz, amit az emberek oly sietve tekintenek a „spiritualitás” jeleinek, a szóban forgó alsóbb rendű erők játéka révén mindig szimulálható és hamisítható. Talán ez az egyetlen olyan terület, ahol az utánzás valóban tökéletes lehet, ugyanis mindkét esetben ugyanazok a „jelenségek” fognak jelentkezni (…), és különbség csak okaik természetében lesz.”
”… vajon nem pontosan az a hazugság a legleleményesebb és a legvégzetesebb, amelyik kibogozhatatlanul keveri össze az igazat és a hamisat, így kényszerítve arra az előbbit, hogy az utóbbi győzelmének előmozdítását szolgálja?!
”Úgy tűnik, sajnos nem könnyű kikerülni annak a „szuggesztiónak” a hatása alól, amelynek a modern világ mind tulajdonképpeni létét, mind pedig szilárdságát köszönheti, ugyanis rendszerint még azok sem látják, hogy miről van itt szó, akik eltökélten „antimodernként” deklarálják magukat; és pontosan ezért van az, hogy erőfeszítéseik igen gyakran a semmibe vesznek; vagy legalábbis csaknem minden tényleges jelentőséget kénytelenek nélkülözni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése