Állampolgári

(verskezdemény, mely vagy folyik - vagy sem -
tovább)

Kétségtelen, igaz, való.
Néhány szép évet leszámítva
nem voltam állampolgár,
csak alattvaló.
És veled, kortársam, barátom
ugyanez a helyzet.
Pedig - akár csak te -
eszmélésem korától
álmodtam arról, hogy
hazámnak egy kis szögében -
mint egy Russzó Ermenonvillében -,
ember és polgár leszek.
(És rólad ugyanezt hiszem.)
Nem lettem, és tekintve koromat,
félek, nem is leszek.
Azt a néhány évet leszámítva,
igaz, igaz, való,
voltam – voltál – alattvaló.
Állampolgár és alattvaló
nem hasonlító, nem hasonlítható.
Az állampolgár felett
nem uralkodik senkisem,
az állampolgár önmagán uralkodik,
mert belátta régen, a szabadság mindenkié.
Ha nem emelik fel az okoskodókat,
a nép közt - és önlelkében - rend és béke fakad.
És mert saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.
Az alattvalón mindig uralkodik néhány
feljebbvaló: mindig ütheti a szó:
”Eltakarodj! Láb alatt vagy alávaló!”