Az ezt követő halottak napja egyházi ünnepből vált fokozatosan általános népi megemlékezéssé.
A IV. században Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János már tudott Mindenszentek ünnepéről, amelyet május tizenharmadikán, illetve a pünkösd utáni első vasárnapon ültek meg. (E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja, és az ortodox keresztény egyház ekkor tartja a Mindenszentek napját.)
Nyugaton 609-ben (más források szerint 610-ben) jelent meg először, amikor május 13-án IV. Bonifác pápa a római Pantheont Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel.
Az ünnep még a VIII. században május tizenharmadikáról november elsejére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék.
(A kelták november első napjaiban emlékeztek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával, és november első napja egyben az év kezdetét is jelentette.)
Utóbb általános szokás lett, hogy Mindenszentek napján rendbe teszik, és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért: ebből lett a halottak napja.
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (november másodika (ha az vasárnap, akkor harmadika)) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja.
Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése