Mikor Blake maga gyártotta könyvei már elkallódtak, először egy spiritiszta orvos adta ki egyik kötetét mint spiritiszta dokumentumot, de költő mivoltára csak a prerafaeliták eszméltek rá, mikor sajátos hangulatuk számára ősöket kerestek, furcsa ősöket a rengeteg normális költő között. Dante Gabriel Rossettit, a festő-költőt vezette el a szimpátia titokzatos intuíciója őhozzá, a régebbi és Angliában talán első festőköltőhöz; Rossetti adta ki először műveit és az első nagyobb Blake-életrajzot.
A másik Rossetti, William Michael, Shelley nagy ismerője bővítette ki a rávonatkozó ismereteket, és Swinburne írta meg az első nagyobb esztétikai tanulmányt róla. Összkiadását kommentárral Yeats látta el, a nagy vizionárius ír költő, és a legszellemesebb népszerűsítő munkát Chesterton írta róla - ily módon Blake hírneve az újabb angol irodalom legjobb neveivel fűződik össze elválaszthatatlanul.
Életrajza az egyszerű ember egyszerű élete, melyet váratlan belső történések szaggatnak olykor bizarr alakúvá.
Már gyerekkorában gyakran voltak látomásai, víziói: egy alkalommal – mint feleségétől tudjuk – úgy látta, hogy Isten odatámasztotta homlokát az ablakhoz. Látott ezenkívül egy fát, melyen angyalok fészkeltek, és egy ízben találkozott a mezőn Eliézer prófétával; de amikor ezt otthon elmondta, anyja nagyon megverte, és víziói hosszú időre megszűntek.
A művészet kerítette aztán hatalmába, az önmagáért való művészet, víziós metafizikai háttér nélkül. Szorgalmas rézmetsző lett, hosszú éveken át tanult, magas székén ülve és rajzolva a Westminster apátságban, ahol egész életére magába szívta a gótikus formák varázsát, a születendő angol romantika lelkét.
Az első, igazán blake-i verseskötet, a Songs of Innocence (Az ártatlanság dalai), 1789-ben jelent meg. A Songs of Innocence gyermekekről szól és gyermekeknek. Játékos, könnyű versek, kéményseprőkről, dajkákról, csecsemőkről és főképp bárányokról - sokszor akkora ügyetlenséggel és túlzó naivitással, hogy az expresszionista festők négerplasztikán okult műveit juttatják az ember eszébe. De az egész kötet tulajdonképpen álarcos költészet, allegorikus, ha úgy tetszik; és a preromantika egyik legintenzívebb formáló akarását juttatja szélsőségesen kifejezésre: az Árkádia-vágyat.
Legjelentősebb kötetét A tapasztalás dalait a jó és a rossz örökös ellentétének a tudata járja át, a felbontás még keresztényi ihletésű (Isten és Sátán), de valójában a ROSSZ, a sötét, az éjszaka kap nagyobb nyomatékot Blake lírájában, majd feloldódik a teremtő szándék misztériumában.
Bölcsődal
Édes álom, ernyőd
Rejtse az arany csecsemőt,
Hints patak-csobogást
Boldog holdsugáron át.
Álom, pihe-szemöldököd
Övezi a csecsemőt,
Álom-angyal, szeretet,
Lengj a gyermekem felett.
Éji hű mosolyok,
Örömömre szálljatok,
Hű anya-mosolyok,
Éjet átvarázsolók.
Galambbúgás-sóhajok,
Álmodat el nem hajszolók.
Mosolyok, libbenők,
Galambbúgást bűvölők.
Szúnyj, szúnyj, kisbaba,
E világ álma, mosolya;
Szúnyj, szúnyj az éjen át,
Míg fölötted sír anyád.
Édesem, arcodon
A szent képét olvasom.
Mint te most, csecsemő,
Sírt értem a Teremtő.
Értem, érted, bárkiért,
Amikor bölcsőbe fért.
Hogyha képét láthatod:
Égi orca, rád-mosolyog.
Rád, ránk, énreám,
Csecsemő lett hajdanán,
S a mosolygó csecsemő
Eget-földet békítő.
(Weöres Sándor fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése