Egyszer régen, még a világ ifjú korában, mikor még az állatok ismerték egymás nyelvét, és az emberek szintúgy, élt egy vén tigris, Cu-den nevű.
Mivel napok óta nem sikerült vadászata, egy reggel éhesen elindult holmi ennivalóért, és miközben halkan lopakodott a folyóparton, meglátta őt a béka.
A béka rettenetesen megrettent, azt gondolta: „Fel fog falni.”
Felmászott hát egy zsombékra, amolyan gyepkötegre, és amikor a tigris a közelébe ért, bátorságot színlelve odakiáltott: „Hé, te! Hová mégy?”
A tigris rábambult, aztán így felelt: „Az erdőbe megyek vadászni és falatozni, mert már három napja nem ettem, legyöngültem, éhes vagyok. Azt hiszem, téged is fölfallak, bár nevetségesen kicsiny vagy, de ha nem találok semmi mást, te is megfelelsz! Tulajdonképpen ki vagy?”
”Én vagyok a békák királya!” – felelte a béka, és amennyire tudta, fölfújta magát. – „Én bármekkora távolságra el tudok ugrani, és azon kívül is, bármit képes vagyok megtenni! Akarsz próbát tenni? Itt a folyó, lássuk, melyikünk tudja átugrani?”
”Legyen!” –állt rá a tigris, ám ahogy az ugrásra készülődött, a béka fölugrott, szájával megkapaszkodott a tigris farkában, így amikor az ugrott, magával vitte a békát is.
Amint Cu-den átért, megfordult, és a békát kereste a folyóban, csakhogy ugyanakkor a béka elengedte a farkát, aztán megszólalt a háta mögül: „Csak nem engem keresel vén tigris?”
Cu-den megpördült erre, és mélységesen meglepődött, hogy a békát maga előtt látja a parton.
”No, ebben a föladatban én győztem – szólt hozzá a béka -, „de tegyünk még egy próbát! Tudsz-e te tigris, hányni? Mert ha igen, versenyezzünk, melyikünk hány nagyobbat?!”
Cu-den, minthogy üres volt a bendője, csak egy kevés vizet tudott okádni, míg a béka egy csomó tigrisszőrt köpködött szét, még előző farkba-kapaszkodása következtében.
”Ezt meg hogy csináltad?” – döbbent meg a tigris.
”Ó, hát nagyon egyszerű: tegnap megettem egy tigrist szőröstül-bőröstül, s úgy látszik, maradt még némi szőr a belemben, amit nem tudtam megemészteni.”
Cu-den alaposan elgondolkodott: „Szörnyen erős ez a béka. Tegnap megevett egy tigrist, az imént nagyobbat ugrott nálam, azt hiszem, legokosabb lesz, ha meglépek, mielőtt még engem is fölfal.”
Óvatosan odébb sompolygott tehát, aztán elinalt, ahogy csak lábai bírták, futott, futott egyenesen előre.
Futtában szembetalálkozott egy rókával.
”Mi történt, mi elől menekülsz ilyen lélekszakadva?”
”Találkoztam a békák királyával” – szuszogta a vén tigris -, „rettenetesen erős. Tigrisekkel táplálkozik, és úgy ugorja át a folyót, hogy nálam messzebb ér a túlpartra.”
A róka azonban kinevette, és szólt: „Elfutsz egy csöpp béka elől, mely alig látszik ki a földből? Én csak egy apró róka vagyok, de már azzal képes lennék megölni, hogy rálépek.”
”Tudom, mit beszélek, és azt is, mire képes ez a béka” – válaszolta Cu-den -, „de ha úgy gondolod, hogy meg tudod ölni, én visszamegyek veled. De, tartok tőle, hogy ijedtedben világgá futsz, ezért azt javaslom, kössük össze a farkunkat!”
Úgy is lett, hamar összecsomózták a farkukat, aztán mentek, hogy megnézzék azt a békát.
Az meg még mindig ott ült a zsámbékon, és megpróbált igen fontosnak látszani. Ahogy meglátta a közeledőket, odakiáltott a rókának: „Hé, te! Remek róka vagy, mondhatom! Ma még nem hoztad el a vámot, húst se hoztál, de látom, egy kutyát kötöztél a farkadhoz! Csak nem ezt szántad nekem vacsorára?”
A tigris e szavak hallatán nagyon megrémült, mert azt gondolta, a róka tényleg élelem gyanánt viszi őt a békakirály elé. Megfordult, és futott, ahogy csak a lába bírta, magával húzva a rókát.
Tán még ma is futnak, ha azóta meg nem álltak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése