A Duna a vízgyűjtő területéről, főleg a Kárpátokból érkező vízmennyiséggel hamar túltelítődött, és a rajta lévő vastag jégréteg nem tudott ilyen gyorsan elolvadni, így a Csepel-sziget közelében összetorlódott és megakadt: a folyó elkezdett kilépni medréből.
„Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van” – írta Wesselényi Miklós, ki utóbb „árvízi hajós” néven vonult be történelmünkbe, mert a szervezett mentés egyik hősévé vált.
A március tizenharmadikáról tizennegyedikére virradó ékszakán, a kora hajnali órákban a zajló jég átszakította a védműveket, Pestet elöntötte a jeges ár.
A szervezett mentés csak az árvíz másnapján, tizennegyedikén indult meg, ugyanis a lakosság és nem utolsó sorban a város vezetése bízott a megerősített védtöltésekben, így nem készültek fel ilyen méretű árvízre.
A mentés és a menekülés csónakokon történt: a cél az erősebb belvárosi házak emeletei, padlásai, valamint a külvárosban lévő, vagy magasabban elhelyezkedő épületek voltak. A Ferencvárosból és a Józsefvárosból menekülök jelentős része a mai Orczy téren álló Ludoviceum épületében talált menedéket.
Csak itt mintegy 10 ezer embernek nyújtottak menedéket és élelmet.
Korabeli adatok szerint a levonuló árhullám a veszélyeztetettebb – mert lapályos volt Budával ellentétben - pesti oldalon összesen 2281 házat pusztított el, további 827 súlyosan megrongálódott és mindössze 1146 maradt épen. Az árvíz miatt 50-60 ezer, főleg pesti lakos vált hajléktalanná, és mintegy 22 ezren voltak azok, akik mindenüket elveszítették, 153 ember lelte halálát az áradásban.
1848. március tizenharmadikán bekövetkezett a majdnem hihetetlen: a népek tavaszának nevezett forradalmi hullám elérte a Habsburg Birodalom fővárosát, Bécset is.
A zömmel egyetemistákat és polgárokat tömörítő tüntető tömeg a tartományi gyűlés helyszínén, a Landhausnál kezdte meg demonstrációját, polgári reformokat és a régi rendszert jelképező Metternich kancellár menesztését követelve. A tüntetés a katonaság miatt vérontásba torkollott, amitől megrettenve Metternich lemondott, elmenekült, V. Ferdinánd pedig megegyezett a tüntetőkkel.
Azt tudjuk, hogy mennyiben járult hozzá ennek a forradalomnak a híre a pesti forradalom kirobbanásához: a pilvaxosok eredetileg március tizenkilencedikére tervezték megmozdulásukat, a pesti józsef-napi vásár idejére, de a bécsi forradalom hírére nem vártak vasárnapig, demonstrációjukat előbbre, március tizenötödikére, szerdai napra tették át…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése