2013. március 12., kedd

HÚSVÉT közeledtével,

pészach havának kezdetén legalább negyven éve már szétgyötröm az agyamat, hogy választ találjak egy kérdésre.
Tudom, sokan azt mondhatják nekem – mondják is -, lehetne éppen más problémám, van elég 2013. Magyarországán, és szavamra igazuk van, de azért bennem legalább egy évben egyszer, mondom, majd negyven éve már, újra meg újra fölbukkan a kérdés.
Mi van avval a három nappal?
Mármint avval, hogy Jézus, a Krisztus – úgymond – három nappal halála után támadott föl.
Ez az evangéliumokban ugyan csak jövendölésként szerepel, de a keresztény liturgiába aztán állításként került be, és minden évben hallom a feltámadási misén.
Kérdeztem már erről hívő keresztényeket, papot is faggattam, sőt teológus végzettségű ismerőseimet, barátaimat is, de ködös fejtegetéseken túl elfogadható magyarázatot még sosem kaptam.
Miről van szó?
Az evangéliumok egytől-egyig egyetértenek abban, hogy Jézus letartóztatása a pészach-esti vacsora után történt (ezt nevezzük utolsó vacsorának), csütörtök éjjel. Minthogy a zsidó naptár naplementével kezdi a másnapot, a letartóztatás pénteken történt, mellesleg legnagyobb valószínűséggel a 33. esztendő áprilisának harmadik napján.
Kereszthalála ugyanezen a napon, még naplemente előtt bekövetkezett. (Annak, hogy az evangéliumok kilenc órára teszik a halál beálltát nem kell fölülni: egészen másként, csak a nappali órákat számolták a rómaiak is, a zsidók is, tehát úgy kell érteni, hogy a nap KILENCEDIK órájában halt meg Jézus. Ez pedig a mi időnk szerint öt vagy hat óra lehetett.)
Hogy sziklasírba helyezése még ugyanazon a pénteki napon megtörtént-e, vagy csak naplemente után, tehát már szombaton, arra nincs utalás, illetve csak nagyon halovány van, mely szerint még a szombat beállta előtt (szombaton nem nagyon illett bármit is tenni a zsidó szokások szerint), sietve temette el Őt József és Nikodémusz.
A szombati napról semmi sincs az evangéliumokban, így aztán azt sem tudjuk, hogy mikor nyílt meg a sír.
Tudni csak arról tudunk, hogy „a szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.”
De akkor már a sír üres volt. (A hét első napja természetesen a zsidóknál nem hétfő, hanem vasárnap.)
Vagyis: akár még pénteken, akár már szombaton volt Jézus eltemetése, akár szombaton, akár vasárnap hajnalban támadt föl: hol van itt HÁROM nap?
Tudom, maga a történet fontos, a föltámadás, nem ilyen apróság, de hát olyan hülye agyam van, hogy a pontos apróságok mindig is érdekeltek a történetekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése