2013. március 23., szombat

Ma,

2013. március huszonharmadikán van 116 esztendeje annak, hogy Eperjesen, hajnali fél ötkor megszületett Hamvas Béla.
Nem szeretnék semmit a Neve mögé tenni, sem azt, hogy író, sem azt, hogy esztéta, sem azt, hogy filozófus. A név is elég ma már, remélem, mert múlt korokkal ellentétben gondolatai, írásai nem csak rossz papírra gépelt szamizdatban vannak jelen – hadd mondjam: mindennapi szellemi betévőként - hanem ma már mindenhol olvashatóak és taníthatóak.
Annyit azért mégis megjegyeznék: Ő volt az utolsó egyetemes látásmódú, afféle uomo rinascimento.
Hamvas Béla számára az írás a mindennapi gyakorlat és gyakorlás része volt, ima és jógameditációs-gyakorlat egyben, az éberség megőrzésének - számára - legalkalmasabb eszköze. Műfajául leggyakrabban az esszét választotta, ami - mint tudjuk - kísérletet jelent; minden írása, a regényeket is beleértve, esszészerű.
Az éberség mellett írói, gondolkodói és emberi létszemléletének meghatározó kulcsfogalmai a derű, realizálás, univerzális orientáció, alapállás, üdv és a hagyomány.
A hagyomány, a traditio, a paradosis, a páramparya – e kifejezés általánosan felfogott és közhasználatú értelmétől erősen eltérően – az időtlen vagy időelőtti vagy időntúli metafizikai szellemiség időben való fenntartottságát és továbbadását, áthagyományozását jelenti Nála. Ahogy Ő a hagyományt értelmezi, úgy a szellem időfeletti jelenlétéről van szó, vagyis az  időfeletti, metafizikai (természeten és létezőn túli) hatalmi–uralmi időbeliségbe vetültségről. Hamvas életműve, és azon belül is elsősorban a Scientia Sacra tradicionális atmoszférát hozott létre.
Azokban a hetvenes években, amikor én rátaláltam, Hamvas művei csupán kéziratos vagy gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak csak  hozzáférhetőek.
Halála után nyolc évvel, utolsó publikációja után tizenhárom évvel, 1976-ban aztán jött a reveláció: az Új Írás közölte három rövid írását. De a nyilvánosság elé igazából a nyolcvanas évektől kerültek művei. 1982-ben a Kuczka Péter által szerkesztett Galaktikában megjelent A perui vázák esztétikája törte meg a csendet, majd hosszú évtizedek után az első önálló Hamvas-kötet, A világválság került kiadásra.
Két évvel utóbb, 1985-ben a nagyszabású regény, az akkor még finoman cenzúrázott Karnevál is napvilágot látott.
Döntő lökést adott Hamvas széles körű befogadásának a Szombathelyen megjelenő Életünk 1987-es Hamvas Béla emlékszáma, amelyben az első átfogó, illetve személyes értékelések is megjelentek, többek között Esterházy Péter, Spiró György, Szőcs Géza tollából.
Végül aztán – minden Isteneknek hála! – a kilencvenes évek elejétől megkezdődött az életmű szerkesztett kiadása, és ma már szinte minden műve olvasható. Kérdés csupán az, hogy olvassuk- és értjük-e Őt?
Munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el: úgy gondolom, ha tudja, hamiskásan mosolyog e díjakra…

***   ***   ***
2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája egy ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészségi állapota, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.
E globális kezdeményezés során ma, március huszonharmadikán, 20 óra 30 perckor környezettudatos emberek milliárdjai, vállalatok, intézmények és önkormányzatok ezrei kapcsolják le a világítást egy órára, hogy felhívják a figyelmet a globális éghajlatváltozás és a túlzott energiafogyasztás problémájára.

Fél órával az esemény előtt, nagyjából nyolc órakor ér véget az a fölolvasóes(e)t
mely
19 órakor kezdődik
 FÖLDTÖLTE ÉS FÖLDFOGYTA
címmel
a Gödör Klubban.
(Király utca 8 – 10.),
Verseim egy részét megzenésítette és
énekli
R. NAGY CSILLA és
NAGY BALÁZS KRISZTIÁN,
 gitározik
NAGY BALÁZS KRISZTIÁN
 Szeretettel várunk Mindenkit!

2 megjegyzés:

  1. Ügyesek legyetek és majd kérek videót! :-)
    H.

    VálaszTörlés
  2. A napi teendők után egy pillanatra, jó volt itt megpihenni, elmélyülni Hamvas Béláról szóló írásban. Hamarosan a felolvasóest is kezdetét veszi..., gondolatban elküldöm szeretetemet.
    Legyen szép, sikeres estétek!

    VálaszTörlés