Egyike volt Ő a XX. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészeinek, aki mind magánéletével, mind pedig művészeti tevékenységével örökös viták és támadások kereszttüzében állt, de zsenialitását soha, senki nem vitatta el. Tabukat nem ismerő szókimondása következtében az olasz kulturális élet egyik leghevesebben bírált alakja volt azonban, akit jobb- és baloldal egyaránt támadott.
Irodalmi tevékenységéről itt most nem szólnék – sajnálattal nem -, de mindenképpen szólni szeretnék néhány csodálatos filmjéről, azokról, melyek nevének hallatán kapásból jutnak eszembe, mint igazi moziélmények.
A Mamma Roma mindenek előtt és kapásból, a csodálatos Anna Magnani főszereplésével. Aztán a Máté evangéliuma és a – talán SZÉPSÉGE okán - vele nekem mindig párban álló Dekameron. Két nagyszerű antik drámája is sokszor látott élményeim között szerepel, az Oidipusz király és a Medea.
Sok gyönyörűséget leltem a Canterbury mesékben, és ha gyönyörűséget nem is, de szellemi-lelki izgalmat a Salóban.
(Lenne erről a filmről érdekes történetem, de hát ez itt krónika-rovat, nem esszék helye.)
Szeretem Pasolinit, e nagy Művészt!
*** *** ***
Volt, ki szívből, volt ki parancsszóra sírt, zokogott hatvan évvel ezelőtt, 1953. március ötödikén, és olyanok is voltak – számlálhatatlanul sokan-, akik megkönnyebbülést éreztek és felsóhajtottak: végre!
Azon a hatvan évvel ezelőtti napon halt meg Ioszeb Dzsugasvili, alias (de mennyire!) Joszif Visszarionovics Sztálin.
Agyvérzésben halt meg, és ez nagyon is érthető volt, kétfelől nézve is.
Egyrészt, amikor keresgélték az orvosi dokumentációkat, nem leltek ilyeneket: kiderült, hogy – dacára magas vérnyomásának – ilyenek nincsenek: húsz éven át orvosok nem látták, gondolom, nem merték közelítgetni. Másfelől, ha sorra vesszük akár sűrűnek is nevezhető életét a polgárháborútól a nagy tisztogatásokig, szintén jogosnak kell mondanunk az agyvérzést.
Hatalomra kerülésétől haláláig (harmincegy év ez) szinte minden társadalmi osztályt sikerült megtizedelnie, nemeseket, papságot, polgárságot, értelmiséget, kozákságot, tisztikart, volt elvtársait, de még a munkás-paraszt osztályt is, végül 1938-ban elkövette azt merészséget, hogy az országot uraló bolsevistáknak is hadat üzent.
Becslések szerint ma közel 100 millió emberrel több élne a volt Szovjetunió területén, ha a "vörös cár" nem garázdálkodhatott volna évtizedekig bolsevista elvtársaival karöltve.
A világtörténelem egyik legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. A Lenin által létrehozott kommunista diktatúra annak halála utáni kollektív vezetőségének egyik meghatározó tagja, majd a diktatúra egyszemélyi vezetője lett. Uralma alatt folytatódott valamennyi ellenzéki mozgalom működésének tiltása, tagjaik üldözése, sokak kivégzése, a Szovjetunió és a második világháború során általuk „felszabadított”, elfoglalt országokban. Nevéhez fűződik a világ legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulagnak a kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: arcképét, szobrait minden középületben elhelyezték, városokat neveztek el róla.
Ha csak neve elhangzott, felállva, lelkesen kellett tapsolni.
Kísérlete a bolsevista szovjet rendszer egész világra való kiterjesztésére a második világháború után a „béketáborhoz” tartozó, erőszakkal és csalással csatlósává tett országok számára tragikus következményekkel, megszállással (amihez a nyugati szövetségesek asszisztáltak), diktatúrával járt együtt, és a hidegháborúnak is előzményei közé tartozik. Sztálin kemény kézzel irányította a nemzetközi kommunista szervezeteket is, még a mozgalmon belül is hajtott végre politikai tisztogatásokat; ezekért és a nevéhez fűződő személyi kultusz miatt még kommunista utódai is elítélték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése